Zoenn kollégánk már futott egy alapos próbakört a Delta Force korai verziójával, és rendkívül ígéretesnek találta azt, így okkal várhatjuk, hogy Open Beta stádiumba lépjen az anyag idén decemberben. A Tencent és a Timi Studio már ki is tűzték a pontos dátumot: szinte a Mikulás hozza a december 5-én elrajtoló korai verziót, ami valóban minden PC-s érdeklődő számára elérhető lesz, lévén free-to-play játékról van szó. A konzolosoknak sajnos várniuk kell a hivatalos rajtig.
További jó hír, hogy a december5-én induló Open Beta gyakorlatilag afféle soft launch lesz a játék számára, tekintve, hogy innentől semmiféle progress resettől nem kell majd tartanunk, ráadásul a korai verzió is már teljes live-service frissítési ciklusra áll rá. Az utóbbi a gyakorlatban azt jelenti, hogy elindul a Genesis névre keresztelt első szezon, amely új pályákat és játékmódokat is hoz magával a 32 fős Havoc Warfare-be és a Hazard Operations jóval kisebb PvPvE módjába is.
Természetesen nem maradnak el az új operátorok, fegyverek és járművek sem, illetve megérkeznek az ezekhez tartozó skinek és egyéb kozmetikai jóságok is. A free-to-play játék monetizációs stratégiáját Battle Pass-rendszer támogatja majd, de a Tencent állítása szerint Delta Force egyáltalán nem tartalmaz majd pay-to-win elemeket. Reméljük, hogy ez így is lesz!
A Delta Force nyílt bétája tehát december 5-én rajtol el PC-n (Steamen és Epicen egyaránt). Az Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re készülő konzolos kiadásokra a jövő évelső negyedévében számíthatunk.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.