Szárnyal a Half-Life 2

  • Írta: pandaril
  • 2024. november 18.
  • Hír
Link másolása
Új rekordot döntött a játékosszám, az eddigi csúcs többszörösét is elérte. A dolog mögött nemcsak az ingyenessé válás, hanem a készítői kommentár és új tartalmak állhatnak.

Az idén 20 éves játék népszerűsége eddig is töretlen volt, még ha ezt a számok nem is feltétlenül mutatták. Most viszont, hogy ingyenessé vált a Half-Life 2 és minden epizódja is, a játékosszám az egekig lőtt ki. Az általában 800-900 körüli napi játékosszám eddigi csúcsértéke 16.000 körül mozgott, most viszont 64.085 főnél jár a SteamDB adatai szerint.

Egyértelműen az ingyenesség az egyik oka annak, hogy ennyien játszanak a játékkal, ami eddig is számos alkalommal volt gombokért beszerezhető. Azonban az évfordulós frissítés olyan újdonságokat is hozott, mint a Lost Coast demó, illetve az Episode 1 és 2 bekerülése a játék indítójába, több mint 3 órányi új készítői kommentár, sőt még a Steam Workshop összeköttetést is frissítették, hogy a játék moddereinek még könnyebb dolga legyen.

A napokban megjelent dokumentumfilm alapján a harmadik epizódra, sőt a harmadik részre is hiába várunk. Hogy milyen tartalmakkal bővül majd a játék a jövőben, azt nehéz megmondani.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...