Nem Kratos szinkronhangja lenne az első színész, aki időnap előtt lelőtt volna egy meglepetésnek szánt bejelentést, és abban sem lenne formabontó, hogy utólag cáfolja a dolgokat. Történt ugyanis, hogy felkerült a netre egy rövid részlet Christopher Judge-ról, aki arról beszélt, hogy a következő két hét tele lesz bejelentésekkel, mondandóját pedig egy félre nem érthető "boy"-jal zárta. A találgatások azonnal megindultak, kezdve a földhözragadtabb, az Amazon Secret Level című antológia-sorozatához kapcsolódó találgatásoktól egészen az eredeti trilógia remastereléséig és PC-s megjelenéséig tartó spekulációkig.
Judge is reagált a dologra, és leszögezte, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, ő is pontosan ugyanannyit tud, mint bárki más, és ne számítsunk God of War-specifikus bejelentésre a következő hetekben. Természetesen, ahogy az lenni szokott, a tagadást sokan megerősítésként értelmezték, és készpénznek veszik, hogy ha nem is egy új God of Wart, de pár felújítást azért kaphatunk a közeljövőben.
A 2018-ban feltámasztott széria ugyan számos ponton eltér az eredeti trilógiától, mégis erősen épít rá, ennek talán egyik legszembetűnőbb bizonyítéka a God of War Ragnarök Valhalla DLC-je. Korábban is lehetett hallani arra utaló pletykákat, hogy készülőben van az eredeti trilógia felújítása, viszont hivatalos bejelentést még nem kapott a dolog.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.