A PC-s modoktól tart a Final Fantasy VII Rebirth rendezője

  • Írta: pandaril
  • 2024. december 17.
  • Hír
Link másolása
Januárban jelenik meg a Final Fantasy VII Remake trilógia második epizódja PC-re, a játék rendezője pedig arra kérte a PC-s játékosokat, hogy ne telepítsenek sértő vagy illetlen modokat.

A The Game Awards tömérdek bejelentése között szerepelt egy, amire ugyan számítottunk, mégsem sejtettük, hogy érkezik. Az idén februárban PlayStation 5 exkluzívként megjelent Final Fantasy VII Rebirth kevesebb mint egy év után PC-re is érkezik, természetesen a platform nyújtotta számos vizuális és beállítási lehetőséggel együtt. A fejlesztők még arra is törekednek, hogy a Rebirth elfusson a Steam Decken, ám egyelőre nem tudni, hogy ez összejön-e nekik.

Azonban a PC-s megjelenések egyik velejárója a modok, amelyek az esetek döntő többségében garantálják, hogy egy játék évekkel, vagy akár évtizedekkel a megjelenése után is frissnek hasson, tudjon valami újat nyújtani és több száz vagy ezer órányi szórakozást jelentsen a rajongóknak. Persze, vannak olyan modok is, amelyek nem ilyen fennkölt és magasztos célt szolgálnak, a játék rendezője, Naoki Hamaguchi pedig kifejezetten arra kéri a PC-s játékosokat, hogy ne telepítsenek ilyen tartalmakat a játékhoz.

Valószínűleg a rendező kérése inkább felhívás lesz keringőre, hisz a modderek alaposan kezelésbe vették a Final Fantasy VII Remake-et és a Final Fantasy XVI-ot is. A Final Fantasy VII Rebirth 2025. január 23-án jelenik meg PC-re, de ha február 5-e előtt megrendeljük a játékot, 30% kedvezményt kapunk az árából.

4.
4.
Neo1989
Tulajdonképpen modokat csak SP-ben tudsz használni innentől kezdve pedig szerintem tök mind 1, hogy ki hogy játszik. Én is szoktam használni Trainert senkinek nem lesz tőle rosszabb. Mondjuk az valahol vicces, hogy egy bizonyos helyen az Elden Ring trainere a legletöltöttebb.

Ja mert vannak emberek akik szintén szeretnének játszani Soulslike-al csak ők God Mode-al és agyvérzés nélkül.
Meg a Nude mode is kit zavar. Ezek csak játékok.
2.
2.
gegory
"A PC-s modoktól tart a Final Fantasy VII Rebirth rendezője"
Hát tartson is. Sok hibát kifognak javítani amire a fejlesztők bas7nak. Például tudjátok hány patch jött ki az előző részhez PC-n?!? Kettő. Hány Mód jött ki ami a megmaradt hibákat javította ki? Én inkább bef0gnám a helyében és összetenném a két kezemet, hogy van aki foglalkozik a játékával.
1.
1.
csoki0619
Nude mod? Az lesz a legnépszerűbb mód hozzá.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...