Továbbra is kérdéses a Cities: Skyline II konzolos megjelenési dátuma
- Írta: pandaril
- 9 órája
2023. októberében a Colossal Order játéka sikeresen a sárba döngölte a csapat korábbi játékának renoméját, és a mai napig nem váltott át pozitívba a Cities: Skyline II Steames értékelése. A rengeteg fejlesztés és javítás eredménye ugyan egy sokkal játszhatóbb játék lett, a megítélés úgy látszik, hogy lassabban áll csak helyre. Talán ehhez hozzátartozik, hogy sokan nem PC-n akartak városokat építeni, hanem konzolon.
A PlayStation és Xbox-verziókat azonban a megjelenés előtt napolták el 2024-re, majd határozatlan időre, és csak az ígéret maradt, hogy bizony továbbra is dolgoznak rajta a fejlesztők. Most egy friss posztban külön kitértek erre a kérdésre is, és ugyan a transzparens és felelős kommunikáció megsüvegelendő, a közölt információ már lehangolóbb. A fejlesztők nem szeretnének ígérgetni és hitegetni, ezért csak akkor közölnek majd konkrétumokat, amikor ténylegesen célegyenesbe kerül ez a mérföldkő, azonban az biztos, hogy a konzolos megjelenésre nem kerül sor a nyár előtt.
A fejlesztési nehézségek és a javítások mellett még az első Cities frissen tartása is a Colossal Order vállát nyomja, azonban a második rész megjelenése jelentette pofon hatására a lehető legtökéletesebb konzolos megjelenésre törekszik a csapat. Nem kizárt, hogy csak a nyár végén, esetleg ősszel, a második születésnap környékén érkezhet a port.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.