Az Amazon internetes áruháznak köszönhetően nyilvánosságra került a Fallout 3 dobozképe. Legalább mostmár tudjuk, hogy mit kell keresni a polcokon!
Az Amazon internetes áruháznak köszönhetően nyilvánosságra került a Fallout 3 dobozképe. Legalább mostmár tudjuk, hogy mit kell keresni a polcokon!
A PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra készülő új Bethesda csoda-RPG dobozképe egyelőre csak PS3-ra készült el, de szinte biztosra vesszük, hogy a többi is megvan már a fejlesztők Dokumentumai között. A játék 2008. november 28-án kerül boltokba.
Az első rész " csak" egy roppant igényesen kidolgozott posztapokaliptikus rpg volt, rendkívül jól eltalált desginnel és sztorival ( emlékszem, amikor anno öten játszottuk végig, minden harmadik szót szótárazva, mert bizony kellett hozzá angolul tudni) nem mellékesen ebben volt talán az egyik legemlékezetesebb főellenség, a "Mester"
A második rész ma már nem jelenhetne meg, ezer és egy százalék, hogy szétszednék a gyermekvédők. Minden nagyobb vásorban lehetett prostikkal ismerkedni, ( emlékeim szerint egy modder még egy nemi betegségek modot is írt a programhoz, volt is nagy móka, amikor a puszta közepén jött ki az emberen a tripper) megházasodni, brutális ( akkori grafikai szinten) volt a harc is, szakadtak le a testrészek... mindezt úgy, hogy hozták az előző rész remek színvonalát.
De meg kell mondjam, félek, tekintve, hogy az oblivion nem hozta azt az interaktivitást, és azt a szintet, amit elvártam tőle( főleg egy morrowind után, ami lássuk be, a grafikát leszámítva mindenben veri a túlságosan könnyű, és egyszerű obliviont)
De reméljük a legjobbakat.
Egész múlt hétig márciusi megjelenés volt betervezve, most jöttek ki a hivatalos dátumok, ott szeptember vége volt, ezek szerint november :(
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.