Válassz időpontot:
Hírarchívum - 2016. március
Újabb hangulatos tévéreklámon a Warcraft-film
Májusban a vásznon is kitör a háború az orkok és az emberek között, a sorban immáron negyedik tévészpot pedig nem csak emlékeztet erre, de azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy egyre jobban néz ki ez a film.
Befutott a Trackmania Turbo utolsó előzetese
Tegnap óta elérhető a múlt héten még nyílt bétateszt keretein belül nyüstölhető Trackmania-epizód, a Trackmania Turbo, ami ennek megfelelően megkapta legutolsó kedvcsinálóját.
Jövő év elején jön az új Assassin's Creed-játék?
A Variety értesülései szerint 2017 januárjában jön a következő Assassin's Creed-játék, a Splinter Cell-mozifilmet pedig már most többrészesre tervezik, pedig még el se kezdték forgatni.
The Climb - a hegymászás kihívásai
Megérkezett a Crytek fejlesztésében készülő, Oculus Rift-exkluzív The Climb második videónaplója. A készítők ebben a fantasztikus látvány megvalósításával kapcsolatos nehézségekről mesélnek.
Dark Souls III - ez már tényleg a hivatalos gépigény
Bár tavaly decemberben már kaptunk egy Dark Souls 3-gépigényt, a From Software nem sokkal később meg is cáfolta azt. Most viszont maga a stúdiótól érkezett egy új, most már tényleg hivatalos rendszerkövetelmény.
Frissítve: A Nintendo leállítja a Wii U gyártását?
Ugyan teljesen racionális döntés lenne a Nintendo részéről, ha minden erejükkel az új konzolra, az NX-re koncentrálnának, hivatalos megerősítés híján azért érdemes még fenntartásokkal kezelni a hírt.
Még több epizódot kap a Minecraft: Story Mode
Nem ér véget a jövő héten esedékes ötödik epizóddal a Minecraft: Story Mode, hiszen a Telltale szerint további három felvonás várható az idén. Jesse és barátai újabb nehézségekkel néznek szembe.
Új játékon dolgozik a Binding of Isaac fejlesztője
A The Binding of Isaac atyja, Edmund McMillen bejelentette következő játékát, a The Legend of Bum-Bót. A rajongók számára jó hír, hogy az alkotás valahogyan kapcsolódik Isaachez is.
Bréking: bezárt a Driveclub fejlesztője
Derült égből villámcsapásként ért minket a hír, miszerint a Driveclub és a Motorstorm fejlesztője lehúzza a rolót. A Sony szerint a bezárásra az európai stúdiók átszervezése miatt volt szükség.
Csak 2017-ben jön hozzánk a Yakuza Zero
A Sega a decemberi PlayStation Experience-en árulta el, hogy nyugaton is megjelenik a Yakuza Zero. Nos, ez jó hír, de az már kevésbé, hogy még egy évet kell várnunk a sorozat előzményeit elmesélő alkotásra.