Hírarchívum - 2024. március

Videojátékos feldolgozást kap a Thorgal

Jean Van Hamme és Grzegorz Rosiński képregényszériája egy sötét hangulatú akció-szerepjátékként kel majd életre. Már meg is kapta az első, igen hangulatos előzetesét a Thorgal.

Visszásra sikerült a Helldivers 2 első frissítése

A játék megkapta az első komolyabb frissítését, amivel a kiegyensúlyozottságot szerették volna növelni. A változtatások azonban nem várt következményeket hoztak, többek között a fejlesztők toxikus viselkedését.

Az EA-nél nem aggódnak a mesterséges intelligencia miatt

Sőt, kifejezetten hisznek benne. Andrew Wilson, a vállalat vezetője nem sokkal azután beszélt az MI pozitív hatásairól egy eseményen, hogy a cég elbocsátott 670 embert.

Alone in the Dark - minden út a Derceto-villához vezet

...legalábbis akkor biztosan, ha benevezünk a nagy múltú túlélőhorror modern rebootjára. Újabb egyperces előzetest kaptunk, a reflektorfénybe pedig a két főhősünk és az őket életre keltő színészek játéka kerül.

Véletlenül fejlesztői eszközök is elérhetővé váltak a Spider-Man 2 frissítésével

A játékosok elég hamar felfedezték, hogy homokszem csúszott a gépezetbe. A régóta várt frissítés megjelenése után olyan funkciók váltak elérhetővé, amelyeket a fejlesztés során szoktak használni.

A Helldivers 2 volt februárban a legkelendőbb cím Nagy-Britanniában

Bár alapvetően csökkenő számokat hoz a szigetországban úgy a játék-, mint a konzoleladás, azért vannak egyéni sikerek. Nem minden friss megjelenés volt azonban olyan kelendő februárban.

Itt a Baldur's Gate 3 új javítócsomagja

A patch azonban csak a PC-n és PlayStation 5-ön élesedett, Xbox Series X/S konzolok esetében még az előző verzió él egy kompatibilitási bug miatt, a fejlesztők a játékosok türelmét kérik.

Kilenc klasszikust tett elérhetővé az EA Steamen

A kiadó váratlanul több olyan játékot is megjelentetett a Valve áruházában, amelyek számos mai felnőtt gyerekkorát meghatározta. Az alkalomhoz külön trailert is készítettek.

Még az idén érkezik az Amerzone: The Explorer's Legacy

Az 1999-es eredeti játék remake-je a mai kornak megfelelő látvánnyal és újradolgozott játékmenettel igyekszik visszaadni Benoît Sokal klasszikus kalandjátékának hangulatát.

Már elérhető a Dragon's Dogma 2 karakterkészítője

A játék megjelenése előtt már létrehozhatjuk a tökéletes avatárunkat és elsődleges NPC segítőnket is, így amikor végre elérhető a játék, már nem kell ezzel pepecselnünk.