1286459407
Vezető Kinect-fejlesztő akar lenni a Ubisoft
A Ubisoft amerikai részlegének elnöke, Laurent Detoc beszélt a Gamasutrának a kiadó jövőbeli terveiről. Detoc szerint vezető Kinect-fejlesztők akarnak lenni a külsős cégek között, hiszik, hogy a táncjátékok előtt óriási jövő áll, és kevesebb játékot készítenek majd, de azok legalább kidolgozottabbak lesznek.
- fojesz
- 2010. október 7.
- 19 komment
1285830000
A Kinecté lesz a játékipar legnagyobb startja
A Microsoft eddig is hajlamos volt durván szuperlatívuszokban beszélni a Kinect kapcsán, nem véletlenül, hiszen irdatlan mennyiségű pénzt ölnek a kiegészítőbe. Most azonban megtudtuk, hogy a cég szerint ez lesz a játékipar valaha látott legnagyobb startja.
- InGen
- 2010. szeptember 30.
- 12 komment
1285748731
Kinect - a történelem legnagyobb rajtja várható
A Microsoft megerősítette, hogy példaértékű launchcsal készülnek a Kinect novemberi megjelenésére, elmondásuk szerint a csinnadratta nagyobb lesz, mint a PS3, a Wii, vagy éppen a saját konzoljuk, az Xbox 360 esetében.
- zoenn
- 2010. szeptember 29.
- 12 komment
1285598050
Elkészültek az első Kinect-tévéreklámok
A Microsoft korábban többször is azt nyilatkozta, hogy nem fognak kispályázni a Kinect marketingkampányával, ennek fényében nem is annyira meglepő, hogy kapásból három tévéreklámot készítettek a mozgásérzékelős kamera húzócímeihez. Megerősítették a Sky Player Kinect-támogatását is.
- fojesz
- 2010. szeptember 27.
- 14 komment
1284643067
TGS 2010: Öt új Kinect-játékot jelentettek be
A Microsoft nem viccelt, tényleg komoly Kinect-lineuppal készültek a Tokyo Game Showra. Az új címek jobban húznak a hardcore címek felé, ami jelen esetben azt jelenti, hogy ezúttal sem kistigriseket nem kell nevelgetnünk, és egy darab labdajáték sem kerül majd elő. Igaz, egyik sem holnap fog megjelenni.
- fojesz
- 2010. szeptember 16.
- 20 komment
1284449298
Mozgásban az új Xbox 360 dashboard
Nem titok, hogy a menüpontok elhelyezkedése némileg leegyszerűsített formában kerül megvalósításra a Kinect startjával egy időben - erre hívja fel a figyelmet az új Xbox 360 dashboardot bemutató videó. Ügyelve arra, hogy a mancsunkkal hadonászva is viszonylag könnyedén tudjunk kotorászni a kezelőfelületen.
- zoenn
- 2010. szeptember 14.
- 23 komment
1284290223
Ismét támadja a Kinectet a PlayStation Move
Korábban már láthattuk a reklámot, melyben Kevin Butler, a Sony kamu-igazgatója elmondja, mennyire fontosak a gombok egy játékhoz, most azonban a Sony egy egész weboldalt épített erre. Az oldal elmesélt kis történet tanulságos, és poénos, de talán már egy kicsit sok.
- InGen
- 2010. szeptember 12.
- 30 komment
1284129920
Sony: nem tudjuk túlköltekezni a Microsoftot
A Microsoft a játéktörténelem legnagyobb reklámkampányát indította el a Halo: Reach felvezetésére, s hasonlóan hatalmas marketingakciót terveznek a Kinect bemutatójára is. A Sony sem fogja vissza magát, de elmondásuk szerint pénzben nem tudnak versenyezni a Microsofttal.
- InGen
- 2010. szeptember 10.
- 42 komment
1284028585
Kinecten tér vissza a Brain Training
A Nintendo-platformok egyik legsikeresebb játékának számít a Brain Training, ezért meglepő, hogy a Microsoft TGS előtti konferenciáján a Namco Bandai bejelentette: kizárólag Xbox 360-ra fog megjelenni a következő rész, amely elsősorban a Kinect képességeire épít majd. A Microsoft betámadja Japánt.
1283931802
Túl nehéz lenne másolni a Kinectet
A Microsoft szerint szinte megoldhatatlan technikai problémákba ütközhetnek azok a versenytársak, akik valamilyen módon megpróbálnák utánozni a mozgásérzékelős cucc szoftverét és erejét. Szóval kedves kínai üzemek, inkább ne is pocsékoljátok az időtöket!
- zoenn
- 2010. szeptember 8.
- 14 komment