Ez csak egy írás, mely azon kívül, hogy az én unalmamat hivatott elűzni, más célt nem szolgál. Bár épp azért, mert jelenleg unatkozok, semmi nem foglalkoztat és így írni sem tudok miről hosszú oldalakat. Kiváltképpen nem olyan témáról, ami esetleg téged is -ha egyáltalán van olyan, aki kíváncsi biolencse írásaira és most itt van- érdekelhetne. Ráadásul ez a rövid szösszenet sem szól semmiről. Pusztán jól esik ütögetni a billentyűket. Ma ugyanis nem dolgozok és bevallom őszintén, mivel az írásból élek, és ma nem kell írnom, kicsit hiányzik. Ilyenkor jó hallani a gombok kattanását, amikor ujjaimmal ütközésig nyomom őket. Jól esik látni, hogy minden egyes gomb megnyomásával pixelek újabb halmaza rajzolódik ki és alkotnak együtt szabályos formákat a fehéren világító monitoron. Ezek pedig értelmes szöveggé állnak össze, még ha ennek a szövegnek nincs is nagyon értelme. Bár mindenki érti -feltételezzük, hogy akik ide járnak olvasgatni, rendelkeznek annyi intelligenciával, ami lehetővé teszi számukra, hogy felfogják az író által papírra, illetve jelen esetben monitorra vitt szöveget- valljuk be őszintén, nem fog maradandót alkotni a világirodalomban, de úgy lehet, még a magyar írók, kritikusok között sem kelt egyértelmű elismerést. Ez azonban mit sem számít, ha az író -jelen esetben én- leköti magát és addig, míg ezeket a sorokat írja, nem unatkozik. Nos. Ez az írás elérte a célját. Mint azt tucatnyi plusz négy sorral feljebb írtam, egyebet nem képvisel. Ha pedig Te, drága olvasó, szemeiddel pásztáztad soraim, közben esetleg mosolyogtál, vagy csak azt gondoltad, "Nem normális ez a faszi." akkor jó egy percre veled is elfeledtettem napi gondjaid, vagy épp kiszakítottalak unalmas pillanataidból. Megérte?

Nekem igen.