SOROKAT SZÜL


Sorokat szül bennem a kétely,
hogy felemelkedni miért kell?
Vagy hogyan…
Ó mondd miért hagy el a vágy
ha szülni képtelen a gyár
kapuján kisétáló üstökös árnyéka
mint a lágy bőrű könnyű préda.
Ez csak vézna
és ha néha
meg sem pillantana kétlem
hogy ezt végül majd meg értem.

Egyszer volt, egyszer eljött egy lány
hozzám s hozta el magával tüstént lopván
a vágyak tengerének habját.
S látta végül önmagának rabját,
holott elsiklott az érzés
felett a kérdés
és a létezés is feledt,
hisz a ki szeret az nem szeret már
csak kérdés nélkül nevet rám és hever tán
valahol még egy érzésében éledt cseppnyi méz

Óóó mondd miért mondd miért.
Mondd miért ne lehetne újra
hogy eljönne a nap
mikor minden rügyön új hajtás fakad,
és a létezések síkja mint a mirha
s nem úgy persze mintha
hanem tényleg átölelne.
Ez nem bőr ez csak egy kelme
rajtam soromban hol megfagyott a mult
és végül szívem legmélyére nyúlt.

Talán azt hiszed hogy bántam,
én csak büszke voltam s láttam
hogy te mész tovább
más karjában találod az Isten otthonát.
Ekkor dőlt le majdnem minden bennem,
egy perc alatt élőből szolga lettem.
Saját lelkemben egy vadhajtás
egy nyírfa ágra tapadt rothadó féreg.
Mint süvítő nyíl hegyén a méreg,
mely végül testvérbe mar.

Egykoron még volt egy érzés
színes jóleső aggódó kérdő féltés,
de elmúlt s kaptára szürkült
benn a pókháló is elnyűtt,
benne nem laknak hűs érvek,
perzselődik és a tűz olvasztja végleg
szét a művészet mint palack robban szét,
s egy hamar nem is szül új képet,
így fest önmagának egy méltatlan könnyű véget.
Majd megérted… megérted… ha már megérted.

Óóó mondd miért mondd miért.
Mondd miért ne lehetne újra
hogy eljönne a nap
mikor minden rügyön új hajtás fakad,
és a létezések síkja mint a mirha
s nem úgy persze mintha
hanem tényleg átölelne.
Ez nem bőr ez csak egy kelme
rajtam soromban hol megfagyott a mult
és végül szívem legmélyére nyúlt.

Téged kisért magából
és minden zegzugából újra-újra elő húz,
hisz arcod képe mosolyod íve
minden percünk könnyű lépte
bennem él, mint szenvedélyes
őrült folyton csak remél,
nélküled némán létezem.
De még hiszem
hogy eljön majd a reggel
hol édes álmodból az én arcom ébreszt fel.
Ébredj fel. Kérlek méégegyszeer.

Óóó mondd miért mondd miért.
Mondd miért ne lehetne újra
hogy eljönne a nap
mikor minden rügyön új hajtás fakad,
és a létezések síkja mint a mirha
s nem úgy persze mintha
hanem tényleg átölelne.
Ez nem bőr ez csak egy kelme
rajtam soromban hol megfagyott a mult
és végül szívem legmélyére nyúlt.

Felébredtek bennem a régi képek.