Civilization V: Gods & Kings teszt

Két éve jelent meg az alapjáték, s ennyi idő elteltével sem unatkoztak a veterán stúdió tagjai. Elképzelhető, hogy már létezett egy ütemterv a fejlesztés kezdete óta, így a szándékosan kihagyott tartalmakat fizetős kiegészítők formájában teszik elérhetővé. Nem volt rossz folytatás a Civilization V, sőt, mi több, továbbra is birodalmak menedzselése, és a hódítás kapta a főszerepet. Mi mást várhatnánk a stílus nagy öregjétől? Az eddig megjelent DLC-kben érdemlegesen nem foltozták be a lyukakat, a Gods & Kings viszont már tényleg nem kertel. Olyan alapvető funkciókkal gazdagítja a játékot, mint a vallás szerepeltetése, és a régen várt kémkedés. Ugyan eme fícsőröket már a kezdetektől fogva tartalmaznia kellett volna, ám a marylandi stúdió is pénzből él. Pont jókor korbácsolta fel a kedélyeket, a nagytöbbség talán már talonba is helyezte a programot, jelen bővítmény viszont jó ok arra, hogy újra elővegyük Meierék remekét. 


Nem kapunk teljesen új játékot a Gods & Kings feltelepítésével: ha már 2010-ben sem jöttek be a változások, akkor most sem fogod beadni a derekadat. A Civ 5 a kényelmes megoldás híve: a több évtizedes tapasztalatokat öntötte formába, s polírozta fényessé. Hogy vajon meddig lehet újra elsütni, azt mi sem tudnánk megmondani. A vallás, bár lelki megnyugvást és kapaszkodót kínál milliónyi hívő számára, legalább annyi kioltott, ártatlan életért is felel. Az istenhitek a történelem formálói, az ókortól kezdve a középkoron át egészen a felvilágosultságig fontos szerepet játszottak a társadalmakban. S játszik mind a mai napig, csak nem akkora mértékben. Isten nevében a fél világot le lehet tarolni, s az erőszakra hivatkozhatunk úgy, hogy a szentek nevében cselekedtünk. Használhatjuk békés diplomáciára, de sokkal hatásosabb, ha agresszív fegyverként vetjük be a hitet. 


Három új kampány kapott helyet a programban, mely szépen felvezeti a Gods & Kings által hozott újdonságokat. A Fall of Rome névre keresztelt küldetésszálban a Római Birodalom bukásának idejében vesszük fel a fonalat. Az Into the Renaissance-ban pedig a sötét középkorban kezdünk és egészen a reneszánsz koráig tanulmányozhatjuk a vallások térhódítását és meghatározó szerepét a történelemben - egészen addig, míg azok el nem buknak a felvilágosodás hajnalán. De nem csupán valós ihletésű kampányokon zongorázhatunk végig, hanem az elképzelt jövőben is kalandozhatunk. Az Empires of the Smoky Skies-ban egy steampunk ihletésű disztópiába csöppentünk, nem kevés viktoriánus beütéssel. Ehhez hasonló világkép még nem volt a Civilization V életében, a stílus kedvelői tényleg el lesznek kápráztatva. 


Friss játszható frakciók esetében sem érheti szó a ház elejét: a korábbi DLC-kben elérhető új népek mellett eddig ismeretlen nemzeteket is irányíthatunk. Köztük vannak a számunkra leginkább kedves hunok (Attilával, Isten ostorával természetesen), a mongolok, a spanyolok, kelták, maják, bizánciak, karthágóiak, hollandok, osztrákok, etiópok és svédek is. Mindnek megvannak a saját valós vezérei, egyedi képességekkel, egységekkel és épületekkel felvértezve. A történelmi hűség tényleg magával ragadó, tobzódunk az adatokban, s bár nem mondhatjuk, hogy mindegyik nép egyforma bánásmódot és figyelmet kapott, mégis üde színfoltot képviselnek. Bármennyire is szerettük volna, a hunok nem a legerősebb és legkidolgozottabb frakciót képviselik – sanda gyanúnk, hogy a Firaxisnak lenne még mit tanulnia az európai történelemből, s azon belül is a magyarok hangsúlyos szerepéről. A nyilaink kegyelmezzenek nekik!


Ha pedig a vallásokat nézzük, a Firaxis tényleg dicséretet érdemel: nem kevesebb, mint 11 különböző hit szerepel a játékban. A legfontosabbak (kereszténység, iszlám, buddhizmus) mellett nyugodtan teljes lefedettségről beszélhetünk, mindegyik számos előnnyel és hátránnyal bír. Ha csökönyösek lennénk (netán pogányok) lehetőségünk van saját vallást is létrehozni a meglévők ismérveinek mixelésével. S hogy miként csapódik le mindez a játékmeneten? Komoly hittérítésbe kezdhetünk – ha szerencsénk van, akkor az ellenfél katonái felveszik a mi vallásunkat és átállnak hozzánk, utána pedig játszi könnyedséggel morzsolhatjuk fel a megmaradt, csökönyös haderejüket. Ha a szembenálló felek hasonló hittel bírnak, könnyebb dolgunk van diplomáciai eszközökkel elért győzelemre. 


A kémkedés fontos fegyvertényt képvisel, elvégre nem csupán a rivális hatalmak technológiáját lophatjuk el idő előtt, hanem azok hatalmát belülről is bomlaszthatjuk. Felkeléseket, forradalmakat szíthatunk, s olyan ígéretekkel csábíthatjuk hozzánk a lakosokat, amiket a saját vezetőik megtagadtak tőlük. Kémeink emellett szintet léphetnek és idővel még ravaszabbakká válhatnak. A legyártásukkal sem kell szöszölnünk, hiszen alapból hozzáférhető egységekről van szó. A nyers erővel szemben az észjáték változatossága tényleg magával ragadó, hozzáértő stratégáknak minden elvárható eszközt megadott a Firaxis. A területfoglalás leleményesebb módja talán elegánsabb, de a készítők nem hagyták parlagon a háború szerelmeseit sem. A mesterséges intelligencia érezhető fejlődésen ment át, az ellenfelek kevésbé hoznak blőd és logikátlan döntéseket és a tengeri ütközetekre nagyobb hangsúly terelődött, s egyben tartalmasabbá váltak. 


Minden adott volt egy remek és kihagyhatatlan kiegészítőhöz, Sid Meier csapata pedig nem is okozott csalódást. Akadnak még sarkalatos pontok, nevezetesen az öregecske engine nem tudott lépést tartani az idővel, a srácok nem is próbálták meg feljavítani a küllemet. Mentségükre szóljon, hogy tökéletesen megállja a helyét most is. A multiplayer továbbra is szavatosság záloga: minden új funkciót és nemzetet kipróbálhatunk online vizeken is, a veteránok ismét jó pár hónapra bebiztosíthatják magunkat. Van némi rossz szájízünk is: a frakciók esetében az olykor sekélyes minőséget mennyiséggel próbálták kompenzálni, ami azért nem egy fair húzás. Pedig a Civilization mindig is a mélységről szólt, a botlásokat pedig - a kiegészítő egészét nézve – meg tudjuk bocsájtani.