Baldur's Gate III - Xbox Series X/S beszámoló

  • Írta: szlav
  • 2023. december 30.
Link másolása
A D&D-reneszánsz zenitjén elsöprő sikert aratott a Larian Studios többszörösen díjnyertes cRPG-je, a Baldur's Gate III... Csak kár, hogy az Xbox Series-konzolokra kiadott verzió játszhatatlan állapotban került piacra.

2023 a Baldur’s Gate III éve volt. Senki nem jósolhatta volna meg, hogy egy keményvonalas cRPG rendre maga mögé utasítja majd az összes fejlesztőóriás sikervárományos címeit, ráadásul egy olyan elképesztően sűrű évben, mint amilyen az idei volt. Az év végi díjátadókon tucatjával hullottak Sven Vincke és a Larian Studios ölébe az ilyen-olyan aranyszobrocskák, mindez pedig kétségtelenül megérdemelt volt - elvégre a belga csapat úgy emelte át a virtuális térbe a Dungeons & Dragons élményét, mint ahogy azt még soha senki nem tette. A Baldur’s Gate III érdemeit tehát butaság lenne elvitatni, arról azonban méltatlanul kevesen tesznek említést, hogy a játék milyen gyalázatos állapotban került az Xbox Series-konzolok játékosai elé.

Nem titok, hogy a Baldur’s Gate III elsődleges célplatformja a PC volt, ez pedig aligha lehet meglepő egy cRPG esetében, a Larian azonban már a fejlesztés korai szakaszában tervbe vette a konzolos portok kiadását. Az augusztusi PC-s megjelenés után egy hónappal már meg is érkezett a PlayStation 5-re szánt átirat, az Xbox Series X és S játékosai azonban egészen decemberig várhattak az év legsikeresebb játékára. A csúszás okát jól ismerjük: a Microsoft gyengébb újgenerációs gépe, az Xbox Series S tette igazán nehézzé a portolást, lévén a helyi kooperatív mód kemény terhet rótt a kevésbé erős hardverre. A Larian kőkemény köröket futott a játék optimalizálásával, a végeredmény pedig egy minden platformon jól futó, de továbbra is fantasztikusan festő cím lett – az utólagos mély optimalizálásból egyébként a PC-s és a PS5-ös verziók is szerencsés hasznot húzhattak.

A Baldur’s Gate III tehát végre a Xboxra is megérkezett, a zöld tábor öröme azonban aligha lehetett felhőtlen. Habár egy-két kósza hírt és beszámolót el lehetett csípni a játék kezdeti technikai problémáiról, szokatlanul kevés hírverést kapott az, hogy valójában milyen vállalhatatlan, sokak számára gyakorlatilag hetekig játszhatatlan állapotban került kiadásra a sokszorosan díjnyertes szerepjáték. A beszámolók szerint ugyan nem mindenki futott bele a komolyabb technikai problémákba, akik azonban kevésbé voltak szerencsések, sok esetben a főmenüig sem juthattak el a 70 eurós (a PC-s verziónál 10 euróval drágább) játékukban.

Jómagam sem úsztam meg a sorozatos crashelést, ami a legtöbb esetben már a főmenübe való belépés után visszaküldött a konzol dashboardjára, szívtam a fogam a hibásan szinkronizáló, durvább esetben pedig teljesen elvesző mentéseim miatt - egyszóval az elmúlt pár hétben gyakorlatilag minden olyan szerencsétlenségbe sikerült belefutnom, ami az Xbox-verziót sújtotta. Egy-egy szerencsésebb launch során néma menük és elvesző játékhangok, végtelenné váló töltöképernyők, majd a betöltés után a pályageometria alá kerülő karakterek gondoskodtak róla, hogy az élmény távolról se lehessen tökéletes. A Redditet és a Larian saját fórumát olvasva pedig ezzel egyáltalán nem voltam egyedül.

Habár a belga fejlesztők még karácsony előtt élesítettek két egymást követő hotfixet, amelyek a crashelés problémáit valamelyest kiküszöbölték, az elveszni hajlamos mentések és az egyéb technikai malőrök 2023-ban már nem kerültek javításra. A hírek szerint egyébként a mentésekkel kapcsolatos problémákért nem csupán a Larian, de részben a Microsoft is ludas, azt azonban nehéz elengedni, hogy sokak számára a megjelenést követő két hétben teljesen játszhatatlanná vált az év játéka. Itt érdemes közbeszúrnom, hogy a jelen cikkünket eredetileg a kooperatív mód mélyebb bemutatására szántuk, ám az Xbox-konzolokra kiadott verzió állapota ezt lehetetlenné tette, az pedig határozottan megdöbbentő, hogy ebből az esetből hogyan nem kerekedett jóval nagyobb botrány. 

Ahogy azonban említettem, a kardinális hibák java karácsony előtt néhány nappal javításra került, és tény, ami tény: a Baldur’s Gate III minden platformján egy igazán kivételes, zseniálisan megalkotott szerepjáték, ami ráadásul remek kényelmi funkciókkal és UI-átalakítással érkezett a konzolokra. Az asztali RPG-k eddigi legjobb reprezentációjaként olyan közel áll a valódi tabletop élményéhez, amennyire ezt a videojátékos médium a jelenkorban (generatív AI bevonása nélkül) engedheti. És habár kétséges, hogy expanzió méretű kiegészítőkre adná a fejét a Larian (egy-két extra faj még mindenképp érkezhet!), érdemes azt is megemlítenünk, hogy a csomag még most sem egészen feature-complete. Várat ugyanis még magára a cross-play funkció, amely végre közös nevezőre hozza majd a PC-s, PS5-ös és az Xbox Series X/S-en játszó kalandorokat. 

A tőlünk kissé szokatlanra sikerült beszámoló végszava tehát az, hogy az Xbox Series X/S játékosai joggal várhattak sokkal többet az év stúdiójától és az év játékától, az pedig igazán meglepő, hogy az internet szócsövei a legkevésbé sem feszítették keresztre a hatalmas becsben tartott csapatot. A Larian Studios persze nem ült a babérjain, hiszen keményen küzdve még az ünnepek előtti utolsó hajrában gondoskodtak a legdurvább hibák feltakarításáról, ezzel biztosítva, hogy minél több játékosnak örömteli legyen a d20 dobálása.

A Baldur's Gate III PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en jelent meg, mi Xbox Series X-en játszottunk a játékkal. A PC-s tesztünket itt, a PlayStation 5-ös beszámolónkat pedig itt találjátok.

Kapcsolódó cikkek

6.
6.
silkgoat
#4: masra gondoltam. nekem ugy nez ki hogy az MS inkabb a cloud gaming fele lokne az embereket. Elofizeteses modell-t mar nyonjak orrba-szajba es lokik a streaming fele az embereket ahogy csak tudjak. Innentol meg a minoseg kb. le van szarva. Elofizetesbol jon a penz es barmilyen szart fel lehet rakni oda, nem kell semmit sem teljesiteni csakis a minimalis szintet kell hozni hogy ne enjen lejebb az elofizetes. De meg lehet az is megeri, ha nem kell AAA-s cimekre kidobniuk a sok sok penzt.
5.
5.
csoki0619
Azért már mikor annyira leszarja mindenki az Xbox-ot, h már ilyen jelentős híreket sem közölnek.
4.
4.
Seraph
#3: Meg úgyse veszik csak várják gamepassba ugye? (Oké, én se vettem meg hanem ajándékba kaptam barátomtól)
3.
3.
silkgoat
minek az Xbox-ra ilyen jatek mikor van nekik Redfall esegyebb csodas exclusive-ok :D
2.
2.
Doomsayer
Megmondom őszintén, hogy nem is tudtam róla, hogy ennyire romhalmaz állapotban jött ki a a zöld gépre a játék. Bizonyára meg lesz szerelve, de azért na, ami rossz, az rossz. Türelmet és kitartást kívánok a szenvedő alanyoknak. Nem akarok messziről beleugatni és tudom, hogy nem ideális a dolog, de lehet, hog ejteni kell egy jópár hétre a játékot a későbbi játékélmény érdekében. De a későbbi játékélmény érdekében érdemes is, amúgy.

De ha már itt tartunk... Az EA -féle Codemasters karácsony előtt mindenkép kirúgta az ajtón a Central European Rally-t tartalmazó frissítést a WRC-hez, aminek az eredményeképp mondjuk 10 emberből 9-nek az óta is pihenőn van a karrier mód, minthogy minden platformon crashel olyan szinten, mint még konzolon (ezek szerint a BG3-on kívül) soha sem volt még. Az a durva, hogy a patch után karrier mód közben megjelent egy teljes képernyős, QR kóddal fűszerezett képernyő, ahol leírták, hogy bocsi, szarrá ment a játék, de majd amint lehet, kijavítjuk.

Ilyet én még az életemben nem láttam :)

A9M8P6G.jpg
1.
1.
Seraph
Tartalmas, de piszok bugos Series X-en, egészen bizarr dolgokkal néha amik fórumokat megnézve több hónaposak más platformon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...