Rayman Legends Nintendo, PC, PlayStation, Xbox

A Rayman Origins folytatása: még szebb, még változatosabb, még izgalmasabb!
1414746027

Kilencmilliónál jár a Watch Dogs

A Ubisoft legfrissebb pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy a 2015-ös üzleti év első felében 65 százalékkal növekedtek a cég eladásai. A Watch Dogs is remekül teljesít, már 9 millió példányt szállítottak le a boltoknak.
1412064000

Útnak indult Kínában az Xbox One

Egy rövid, utolsó pillanatban bekövetkezett késés után megérkezett az Xbox One a kínai piacra. Ez nem kis dolog, az ázsiai ország lakosai ugyanis tizennégy éve nem vásárolhattak legálisan idegen országból érkező konzolt.
1406894400

Gőzerővel készül a Beyond Good & Evil 2

A Rayman alkotója, Michel Ancel új indie stúdiót alapított Wild Sheep néven, ám a Ubisoft Montpelliernél betöltött állását sem hagyja ott. Annál is inkább, hiszen a franciák szerint már teljes erőbedobással készül a BG&E 2.
1396287000

Blogajánló: Blogverseny!

A Diablóban arat a Kaszás, Rayman szebb, mint valaha, a Kaland és a Kockázat még sose volt ennyire modern, mi pedig versenyt hirdetünk. Kattints a részletekért és az elmúlt hét válogatott írásaiért!
1393249500

Brit toplista: még mindig vezet a LEGO

Hiába volt több nagyobb megjelenés is a múlt héten, egyik cím sem tudta megszorongatni a The LEGO Movie játékváltozatát. Az új Donkey Kong csak a kilencedik helyen rajtolt.
1392800451

Megjelent a next-gen Rayman Legends

Az Xbox Live és a PSN heti frissítésébe bekerült a Rayman Legends Xbox One-os és PS4-es verziója. A korábbi tervek szerint a platformer csak a jövő héten landolt volna az új masinákon, de előrehozták a megjelenést.
1392058800

Csúszik a Wii U-s Watch Dogs

A Ubisoft is közzétette az aktuális üzleti jelentését. A cég szerint az Assassin's Creed IV jól szerepelt, és az is kiderült, hogy a Watch Dogs Wii U-s változata még többet késik, mint a többi verzió.
1389371436

Hamarabb jön a next-gen Rayman Legends

Olyan esetről is be kell számolunk, amikor kivételesen nem egy újabb csúsztatást erősít meg a Ubisoft, hanem pont ellenkezőleg: egy héttel korábban kerül a boltokba a Rayman Legends PS4-es és Xbox One-os verziója.
1386831604

Rayman Legends - megvan a next-gen dátum

A Ubisoft minőségi platformjátéka február 28-án landol PlayStation 4-en és Xbox One-on - erősítette meg a kiadó. A kicsivel szebb grafika mellett exkluzív jelmezek és más finomságok várnak a leendő tulajokra.
1384333200

Next-gen konzolokra is jön a Rayman Legends

A Ubisoft a next-gen konzolokra is kiadja a Rayman legújabb részét, bár ez nem meglepő, hiszen a játék eddig nem igazán hozta a várt eladási számokat. A kiadó aktuális üzleti évének első fele veszteséges volt.