Shadow Complex

Azóta várjuk epekedve ezt az Xbox Live Arace csodát, mióta először megláttuk a legendás Unreal-designer istenség, CliffyB bemutatóját az E3 Microsoft konferenciáján. A Gears of War fejlesztéséért is felelős úriember ezúttal egy letűnt korszak a klasszikus játékstílusába nyúl bele, hogy megmutassa, milyennek is kellene lennie manapság egy háromezer forintos anyagnak.

Nem véletlen a Gamekapocs stáb hatalmas rajongása a Shadow Complex irányába, hiszen sokunk meghatározó játékélménye volt hosszú évekkel ezelőtt a hasonló műfajhoz tartozó Blizzard-féle Blackthorne, vagy a legendás Super Metroid.  Utóbbi anyagok stílusában készült el CliffyB felügyelete alatt, de egy másik stúdió, a Chair Entertainment fejlesztésében ez a stílusában oldschool, technikailag viszont brutálisan újgenerációs csoda, mely még azokba is képes visszahozni a játékrajongást, akik már rég belefáradtak a modern szórakoztatás eme formájába, és réges-rég letették a kontrollert.


Adott tehát egy teljes mértékben oldalnézetes, kezelésében kétdimenziós játék, mely egyébként napjaink egyik legmodernebb grafikus motorjával, az Unreal 3 felhasználásával készült el. A világ tehát teljesen háromdimenziós, a mozgás és az akció viszont két síkra korlátozódik, ennek megfelelően az elénk táruló látvány egészen döbbenetes. Nem kell ugyanis azzal foglalkoznia a játékmotornak, hogy mit lát, vagy éppen nem lát a játékos, hiszen egyszerűen fix a pályán megjelenő dolgok és egységek száma, aminek köszönhetően egy rakás teljesítménycsökkentő tényező kiszűrhető. Így a Shadow Complex nem csak a valaha megjelent legszebb XBLA játék, hanem úgy egyáltalában is grafikáját tekintve a játékpiac élmezőnyében foglal helyet. Habár játékmenete nem tökéletes, azonban nagyon közel áll hozzá, így igen nehéz fogást találni rajta.


A Shadow Complex története Orson Scott Card világában, az Empireben játszódik. Ez az úriember felelős egyébként az utóbbi harminc év néhány kiemelkedő sci-fi regényéért, s habár művei valahol mindig is Philip K. Dick árnyékában voltak, zsenialitása ettől függetlenül tagadhatatlan. Nem mintha sok jelentősége lenne a háttérvilágnak, a játék helyszínét ugyanis majdnem teljesen végig egy erőd képezi, melyre főhősünk, Jason Fleming véletlenül talál rá. Az történt ugyanis, hogy Fleming úr éppen a barátnőjét vitte egy kellemes hegyi piknikre, amikor belebotlottak a szélsőbaloldali, Progressive Restoration néven futó terrorista csoport titkos (nagyon el lehetett rejtve) támaszpontjába. Mikor a gonosz terrorok túszul ejtették Claire babát, hősünk mit sem késlekedve utána ered, a teljes arzenálját képzető egy szál… elemlámpájával!


Ahogy Jason nekiáll felderíteni a hatalmas földalatti komplexumot, úgy vesszük észre, hogy bizonyos helyeket egyszerűen nem tudunk megközelíteni a játék kezdetekor, s bizony később, némileg táposabban kell majd visszatérnünk, hogy tovább tudjunk jutni. Ez a klasszikus, Super Metroidból örökölt játékmenet képezi gyakorlatilag a Shadow Complex teljes végigjátszását, ahol is a lényeg, hogy haladunk előre, megszerzünk bizonyos fegyvereket és powerupokat, majd visszatérve egy-egy korábbi tetthelyre felmászunk / elérünk / kitörünk olyan placcokra, ahova korábban a technikai feltételek hiányában nem voltuk képesek. A Shadow Complex tehát gyakorlatilag a klasszikus addiktív mókuskerék játékdesign példás követője. Amikor ugyanis már éppen egy picit kezdenénk megunni a felfedezést, illetve a visszamászkálást olyan területekre, amiket korábban már bejártunk, akkor felfedezünk új bázisrészeket, ahol aztán új fegyvereket, erősítéseket és gumicukrot is kapunk, csak hogy sose tudjuk kikapcsolni a konzolt.


A harc a hasonló cuccoktól elvárható mederben folyik: jönnek az ellenfelek, és mi lelőjük őket (ki gondolta volna). Persze semmi sem ilyen egyszerű, s sajnos a Shadow Complex egyik legnagyobb hibája is innen ered. Mivel a világ három dimenziós, mi azonban csak 2D-ben tevékenykedhetünk, ezért a játék automatikusan céloz, aminek azért van nagy jelentősége, mert sokszor nem csak balról, vagy jobbról érkeznek a hullajelöltek, hanem akár "bentről" is. Ezért a legtöbb esetében elég, ha a vaspótlásra szánt gonosztevő felé fordulunk, és a játék magától becélozza nekünk azt, kivéve amikor nem. Mert néha bármit csinálunk, akkor se a megfelelő irányba, a megfelelő helyre lő, hanem teljesen máshova. Ez egyébként nehéz fokozaton idegesítő leginkább, amikor néhány kisebb baki már a haláunkat okozhatja. A csatározás egyébként ennél azért valamivel komplexebb, hiszen az automatikus célzáson kívül mi magunk is finomíthatunk a lövésen, oly módon, hogy egyszerűen odavezetjük a fegyver lézerirányzékát a megfelelő pontra. Így nyomhatunk  fejlövéseket is, melyek értelemszerűen sokkal hatékonyabbak a sima, testre leadott sorozatoknál. Ha még ez sem lenne elég, akkor kihasználhatjuk a környezet nyújtotta lehetőségeket is, példának okáért a leglátványosabb, mikor egy-egy elektromos kábelt ellövünk, s a lezuhanó vezeték agyonvág pár arra járó szerencsétlent.


A Shadow Complex végigjátszása során én egyszer sem ásítottam. Ha éppen meguntam a sima harcolást, vagy felderítést, akkor mindig jött egy-egy bossfight, melyek nagyon ötletesek, s némi gondolkodást és kreativitást is igényelnek. Ráadásul az anyagot nem lehet csak egyszer végigtolni, ugyanis annyira addiktív, hogy mindenkit vissza fog csábítani még úgy három-négy kipörgetés erejéig –aminek egyébként értelme is van, hiszen a játék egy leaderboardot vezet, így mindenki vetélkedhet az első helyekért a single playerben elért teljesítménye alapján!


Úgy gondolom, hogy a Shadow Complex minden idők legjobb XBLA játéka, és mindenkinek érdemes beszerezni, még akkor is, ha korábban sosem vettél meg egy darab Arcade játékot sem. Ez egyszerűen egy kihagyhatatlan, kötelező vétel, mely maximálisan megéri az árát. Első végigjátszásra akár négy-öt óra játékidőt is tartogat, de ahogy azt említettem, ezt az anyagot lehetetlen lerakni egy alkalom után, aminek köszönhetően jobban leköthet, mint egy 16 ezer forintos "teljes",  bolti játék. A Shadow Complex megmutatta, milyen lehet ma egy "kis" XBLA holmi, és nagyon kemény példát állított fel minden bátor követő elé!