IL-2 Sturmovik: Birds of Prey

A felhők mögül bukkansz elő, mint valami szellem. Alattad a táj lehangoló: rideg, végeláthatatlan sztyepp, valahol az Urál hegység lábánál. A német légvédelmi ütegek egy csapásra fülsiketítően felmorajlanak. Zuhanórepülésbe kezdesz, a lenti riadószirénák hangját még a géped belsejében is hallod. Bombát kioldod, a tengelyhatalmi lövegek melletted robbannak fel, a látóhatár szélén szúnyogfelhőszerűen zümmögnek a Luftwaffe vadászai, az összecsapás elkerülhetetlen. A fél évtizede PC-n hódító repülőgép-szimulátor sorozat végre konzolokon is tiszteletét teszi.

A Gaijin Entertainment elismert fejlesztőcsapatnak számít a számítógépes, második világháború légi csatáit a pilótafülkéből elmesélő körökben, s nem véletlenül kapta a szovjet harci gép után a nevét a sorozat, kezdetben a keleti fronton, majd később egész Európa nevezetesebb összecsapásaiban markolhatjuk a botkormányt. A Birds of Prey-ben sincs ez másképpen, ám ahol az IL-2 még ismeretlennek számít, az a konzolok birodalma. A Gaijin gyermeke elképesztő rajongóbázissal bír, ám nehézségénél fogva mégis rétegjáték jelzőt volt kénytelen elszenvedni, de nem úgy, mint most. A fejlesztők nyitnak a szélesebb közönség felé, hiszen itt az arcade játékmenet éppúgy elérhető, mint a már megszokott realisztika, mindezt történelmi hitelességgel kézbesítve. Anno csupán a Combat Flight Simulator aktuális része vetekedhetett vele, de tény, hogy az IL-2 marad az etalon.


Kontroller-markolóknak viszont a HAWX, Ace Combat 6 és a Blazing Angels nyújthatott maradandó emlékeket, de most ideje átgondolni az ilyesfajta játékokkal szemben állított kívánalmakat, hiszen az IL-2 eleddig nem látott mélységeket kínál. Nincsenek futurisztikus meseelemek, sem idétlen repülési élmény, elsődleges fegyverünk csupán a gépágyúnk a szárnyakon. A levegőben való életben maradásért meg kell szenvednünk, hiszen a dogfight lényege az, hogy közelről, manőverezési tudásunk csiszolásával érhetünk el sikereket. Belerázódásként az arcade nehézség rendelkezésre áll ugyan, de az igazi élvezetet, az ezen felüliek nyújtanak. Mindenekelőtt a játék letisztult menüjében található harci taktikák átnyálazása az elsődleges, hogy a gyakorlatban is kamatoztathassuk tudásunkat, aztán megnyílhat előttünk Európa véres színháza – madártávlatból.


Az IL-2 legnagyobb ütőkártyája vitán felül a változatossága. Ugyan a hosszú kampányon végig lehet szaladni arcade szellemben is, ahol az irányítás több mint elnéző, s csupán néhány esetben botolhatunk bele átláthatatlan csatákba. A sikeres bevetések után új repülőgépek nyílnak meg, részletes leírásokkal. Ám ha megemeljük a realisztikusságot, a dolgok drámaian megváltoznak és teljesen más élményt kínál a program. Géped már nem úgy fog suhanni, mint kés a vajban, elkezd remegni, nagy kihívás lesz célon tartani ágyúidat és egyre gyakrabban ütközhetsz bele megoldhatatlan helyzetekbe a hirtelen irányváltások után. Türelem és eltökéltség, gyakorlással vegyítve – ez hozhatja meg a Bird of Prey babérkoszorúját. Szimulátor nehézségen ott ülsz kiszolgáltatva a pilótafülkében, csupán a hangokra és a látóhatár kis szegletére hagyatkozhatsz, megfeszített idegekkel meredsz a radarodra  - ezen stílus rajongóinak ritka finom falat gördült most a szájába.


Feladataink között semmi sem meglepő, idióta és giccses sztori sem épült köréje, tipikusan azok a missziók, amit a való életben is kaphatnak a több bevetéstől megcsömörlött pilóták. Őrködnünk kell egy kiszabott légtérben, védenünk kell néhány bombázót, hogy azok elérjék a célzónát, vagy az ellenséget leszedni, tankokat, teherautókat, a tengeren hajókat bombázni, másodlagos célkitűzésként pedig épségben kell landolnunk a repülőtéren. Néhány esetben megkérhetünk pár társat, hogy támadjanak egy speciális ellenséget, rutinszerűen. A játék légköréhez hozzáadnak egy nagyot a küldetések közötti eredeti háborús filmfelvételek, bemutatva ezzel az adott szituációt. Ugyan van pár olyan küldetés, ahol az a cél, hogy a mellettünk harcolók egy adott darabszáma túlélje a bevetést, mégis az elénk tárt kínálatba nem lehet belekötni. Szintén a kihívás kedvelőinek nyújt örömet a kiszabott szűk lőszer- és üzemanyag mennyiség, amiket mindig fontos szem előtt tartanunk.


A kampány mellett, különböző gyakorlómissziók, skirmish-fejezetek is helyett kaptak a lemezen, ahol többféle csúszka segítségével állíthatjuk be a nekünk tetsző harci szituációt, úgy mint: ellenségek száma, azok viselkedése, valamint a gépre szerelt fegyverek és időjárási tényezők. Tengernyi vadász és bombázógép felett vehetjük át az uralmat, multiplayerben pedig egyszerre 16 játékos dogfightolhat egyszerre, rendkívül élvezetes módokon. A Capture Airfieldsben a repülőtér feletti uralomért folyik az ütközet, a Strike játékmódban pedig a két csapat egymás kiszabott területeit kell lebombáznia. Egyik raj védi magát a bombázót, elkísérve azt a célterületre, a másik raj pedig a saját bázisunkat próbálja protekció alá helyezni. Mindez persze részletes statisztikával és ranglistával kísérve.


Ám a szélesebb közönség nem akar hosszú heteket belefeccölni a játékba, nekik az arcade mód kínál még így is egy üdítőbb, valóságos helyzeteket bemutató küzdelem-sorozatot. Nem kell átnyálazni több oldalnyi segédanyagot, minden a táj és az intenzív harc mellett szól. Máskülönben új trónörököst éljenezhetnek a konzoltulajok, hiszen ha csak egy kicsit bevállalósabbak vagyunk a kelleténél, úgy vállnak az ellenségek agresszívekké, s úgy válik a játékélmény magasztosabbá.


A háború légköre egycsapásra elvarázsolhat mindenkit, köszönhetően az igényes audiovizuális élményeknek, legyen az több fronton bemutatva, mindig új és új légkörben repesztenek madaraink. Az IL-2 Sturmovik nem terheli feleslegesen a játékos vállát, amit kihívásként ró ránk, az cseppet sem alaptalan, megtanít rá a kezdetekben, hogyan viselkedjünk. A jó diák jussa pedig minden tekintetben is emlékezetes: hihetetlen élvezetes a fagyott orosz síkságok felett repülni, esetleg a rommá változott Berlin szikrányi biztonságos területet sem kínáló egén, vagy a napfényes Szicília csillámló vizei felett elszállni. A terjedelmes tájak közelről sem elnagyoltak, a városok tényleg városok, kiépített úthálózattal, nem pedig csak egy sekélyes pályaépítő unalmas pillanataiban odafestett objektuma. A vidék képe is hiteles, végtelen búzamezőkkel, kis csoportokat alkotó tanyákkal, minden pillantásra  természetes. A golyók aprólékosan bontják le szárnyainkat, lyukakat ütnek, mígnem teljesen le nem szakadnak. A légi ütközetek hátborzongató hangjait gépünk fémes és monoton zúgása teszi teljessé, valamint Jeremy Soul monumentális muzsikája, melyek hasonlóan epikusak, mint az úriember szerepjátékoknak komponált klasszikus darabjai. Sajnáljuk bajtársainkat, amint füstöt eregető lángcsóvaként csapódnak földbe, talán az egy idő után unalmas rádiós fecsegéseik kerültek megtorlásra. Ám ellenségeink kondenzcsíkja főleg szimulátor nehézségen hasznos, kivehetjük belőlük, hogy merre tartanak.


Erősen hiánypótló alkotás az IL-2 Sturmovik: Birds of Prey. Legyen akár újonc, vagy veterán pilóta az illető, a széles skálázhatóságnak és persze az autentikus környezetnek köszönhetően egy majdnem tökéletes harci játék kerekedett ki belőle. Nem próbál elvakítani hatásvadász jelenetekkel, hiszen minden porcikája, játékmechanikája a végletekig csiszolt. Több órás repülés, számtalan korhű gépcsodával, s ha van egy kis bátorságod, akkor egészen testközelből élheted mindezt át.