Bayonetta demóteszt

Végtelen hosszú lábak, formás feszes mellek, szemüveges titkárnő fej, minden végtagon egy pisztoly, halálosan hatásos hajzuhatag… igen-igen ő Bayonetta, a boszorkány, aki 500 éves álmából felkelve azt se tudja, hogy kicsoda és mi a szerepe a világban…

Az eredetileg Resident Evilnek készülő, majd hála istennek külön sorozattá váló Devil May Cry alkotója, Hideki Kamiya ezúttal igencsak elengedte a pihent agyát, mikor megalkotta ezt az új mítoszt. A hangulatot a képekből már sejteni lehetett, de a valóság még ennél is sokkal abszurdabb. A főszereplő végtelenül nőiesen magabiztos viselkedése, a járása, ami legfőképpen úgy néz ki mintha folyamatosan egy divatbemutató színpadján lenne, a komplex kombórendszer, a látvány, de legfőképpen a minősíthetetlenül idióta zene mind olyan érzést kelt bennünk, mintha ez a játék nem venné komolyan magát. Ha nem Kamiya csinálta volna, azt gondolhatnánk, hogy az ilyen stílusú gammákat hivatott parodizálni.


A demó három részből áll, először természetesen a gyakorló szobában megismerkedhetünk a számomra fantasztikusnak tartott alapmozdulatok sokaságával. Külön gomb lesz a lábunkra, a kézifegyverekre és természetesen a már most legendásnak tartott pisztolyokra, amikből összesen négy is Bayonetta tulajdonában van, amiket nem rest akár egyszerre is használni. Ellentétben a megszokott irányításokkal, itt amolyan verekedős anyagokra jellemző módon, időnként fél-, illetve teljes fordulatot is kell csinálnunk a joyjal ahhoz, hogy a legmenőbb mozdulatokat előhozzuk. Például ha csinálunk egy teljes balra kört és utána folyamatosan nyomogatjuk az Y-t, akkor Bayonetta egy, leginkább John Woo mozihoz hasonlatos effekt kíséretében elkezd körbe-körbe nézelődni és közben a mi irányításunk segítségével mindenkit szanaszét lőni a közelében.


A különböző végtagjainkkal végrehajtható kombók általában egy látványos „hajtámadással” végződnek, amikor a ruhánkat is képző hajzuhatagunk leválik a testünkről és valami vicces formát öltve (mondjuk egy hatalmas csizma) jól odaver az ellenfelünknek, ezzel gyakran a halálát okozva. Mondanom sem kell, hogy a különböző gombok megfelelő kombinálásával, esetlegesen kombózás közben fegyvert váltva, végtelen hosszúságú támadásokat tudunk bevinni, aminek csak a bekapott sérülés vethet véget.


Ha hosszabb ideig nem ért minket semmilyen sérülés, akkor összegyűlnek a pontok az úgynevezett kínzó támadásokra (Torture attack), amiknek brutalitását poénos képekkel igyekeznek ellensúlyozni. Természetesen védekezésre és kitérésre is képesek leszünk, sőt, ha pont abban a pillanatban térünk el egy támadás elől, amikor éppen hogy csak nem találnak el minket, akkor a játék átvált boszorkány módba (Witch Time), amikor bullett time-os effektekkel kísérve a körülöttünk lelassult világot oszthatjuk ki, de nagyon rendesen. Módfelett látványos és élvezetes vele játszani, gondolom nem kell tovább részleteznem.


Az első pályán rögtön betekintést nyerhetünk abba a beteg és leginkább egy szürreális álomra emlékeztető stílusba, amit ez a gamma képvisel. Bayonetta a holdfényben fürödve nyugodtan nézi, ahogy szárnyas lények tucatja közeledik felé az égen, s miután távolodik a kamera vesszük csak észre, hogy tulajdonképpen egy Big Benhez hasonlatos leszakadt óratoronynak a tetején állunk, ami össze vissza forogva zuhan éppen egy hatalmas hegyről lefelé. Ezek után kezdetét veszi az őrületes harc, a furcsa, leginkább angyalszerű idióta kinézetű lények ellen. Közben persze a torony zuhan tovább, nekiütközik mindennek, egyre kisebb darabokra esik szét, majd mikor már kezd forró lenni a helyzet, egyik szikláról a másikra ugrálva, közben persze az ellennel harcolva érjük el a pálya végét. Hát igen, Bayonetta -akárcsak Dante-, nem éppen az a bepánikolós fajta…


Szerencsére nagyjából már csak egy hónapot kell várnunk arra, hogy végre a kezeink közé kaphassuk ezt a szépséget. A Bayonetta egy meglepően ígéretes darabnak tűnik és nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az angol Edge magazin, melynek szigorúságához képest a GameSpot egy fanboy oldal, 10 pontra értékelte a japán verziót… Hmmm… elgondolkodtató nemde? Találkozunk egy hónap múlva!