Rogue Warrior

  • Írta: zoenn
  • 2009. december 20.
Link másolása
Értékelés 4.0
Egy átverésnek lehetünk szemtanúi. Egy átverésnek, melyben a volt háborús hős, Richard Marcinko asszisztál, aki biztos sok szovjet katona torkát metszette át, de így, hogy nevét adta egy újabb Rebellion szeméthez, már nem tudjuk komolyan venni. Pedig a Rainbow Six-es játékmenet, fittyet hányva az előd kitűnő, ámde körülményes csapatalapú jellegzetességeire, még nem is lenne feltétlen baj, pláne, ha Mickey Rourke hangján dörmög a derék Demo Dick.
Ha mindazt elhinnénk, amit Richard művelt a gonosz komcsikkal annak idején, legyen az Vietnámban, vagy Koreában, s komolyan vennénk, amit a játékban látunk, akkor nem övezné ekkora tisztelet Marcinkot, sokkal inkább mehetne bohóc-imitátornak egy lepukkant vándorcirkuszba. A Rebellion pedig a szintén botrányos Shellshock 2 után ismét csak keresgéli az évekkel ezelőtt kihunyt fényét. A Rouge Warrior egy rövid, lineáris és botrányos mesterséges intelligenciával megáldott lanyhatag FPS, s mivel ezen három összetevő lényeges mivolta eltűnik, húsz perc vele eltöltött idő után komolyan elgondolkodok Marcinko épelméjűségéről. A Bethesda szintén nem találja a megfelelő utat, a Wet után sejthetjük, hogy a kiadói szerepkör nem nekik való elfoglaltság, fordítsák inkább a pénzt a The Elder Scrolls 5-re.


Őszes halánték, rendezetlen szakáll, és a vörös csillag mérhetetlen utálata. Minden csak fikció, a tervezési fázisban kihagyott innovációk nemlétező hattyúdala, maradt
Elferdült koncepció
A fejlesztés kezdetén még az America's Armyt, Spec Opsot és legutóbb a Fűrész játékadaptációját kalapáló Zombie Studios kezében volt a játék, ám a Bethesda szerint rossz irányvonalon haladtak a srácok, ennek következtében került a Rebellionhoz a Rogue Warrior. Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy az Unreal Engine-t cserélték le a középszerű Asurára, s a kontár kezekben Marcinko hagyatéka erősen félrecsúszott.
csupasz csont, hús nélkül. Dick „Demo Dick" Marcinko nem tanúsít ellenállást, amikor a Szovjetunió területén belül kell végrehajtania egyszemélyes szabotázsokat, mintha Sam Fisher paródiája lenne. Ne lepjen meg senkit, hogy hősünk nem a valódi nevét viseli, a neveket és a helyeket jótékony homály fedi, a feladat a beszivárgás, mindent szinte improvizálva, több út nincs, menjünk arra, amerre a fejlesztők szeretnék. A hidegháborúban minden nyílt konfliktus tiltott, ezáltal az akcióban csak magadra számíthatsz, s bár képességeid megvolnának hozzá, elegáns lépéseket nem hozunk, és a genfi egyezményben foglaltakra magasról teszünk. Eredetileg többedmagunkkal indultunk nukleáris atomtölteteket likvidálni Észak-Koreában, ám csapatunk idő előtt elhullik, így minden a mi nyakunkba szakad. A feladatok semmi ismeretlen célkitűzést nem tartogatnak, minden pálya elején egy szál hangtompítós csúzlival kezdve elindulunk előre és öljük a kommunistákat, legyen az koreai vagy orosz, mint a felbőszült bika, úgy ugrunk a vörösre, célzott rasszizmussal és félpercenként ismétlődő nemi szerveket és a szocialista nép fiait egy mondatban alkalmazva. Ha végigjátszást kéne írni a Rouge Warriorból ennyi lenne: ölj meg mindenkit, válogatott szitkokat szórva, mindennemű körítést, vagy színes megoldásokat nélkülözve.


A lövöldözés szintén nélkülöz bárminemű taktikusságot, az előrehaladás közben négy-öt főt számláló kisebb csoportokkal hoz össze a sors minket, néha egy ajtót betörve kell likvidálni a benn tartózkodókat, néha még járművek platóján is – a tűzharc kiszámítható és nulla kihívást nyújt. Elviseltük volna, ha megpróbálnának bekeríteni, vagy gránáttal kiugrasztani a rejtekhelyről, a MI további gyengesége mellett szól, hogy hiába kapnak be az elvtársak lövéseket, nem vonszolják arrébb magukat biztonságosabb helyre. De még társaikkal szemben sem éreznek könyörületet. Például ha néha gránátdobásra vetemednek, általában sikerül azt saját társaik közé hajítani, vagy éppen eltalálni egy rakás robbanós hordót, melyeket eredetileg nekünk kellett volna kilőni. Bár mentségükre legyen mondva, a pályatervezők beszűkült látásmódja szerint nem sok lehetőségük van bekerítésre. Nekünk már annál inkább, egy-két nagyobb gyárépület vagy nyitott szakasz ugyan fellelhető, de ez kérem hamisítatlan cső-lajstrom. Aki alternatív útvonalakat szeretne keresni, hogy elegánsabban vitelezze ki az ellenség oszlatását, nincs rá lehetősége.


A fedezékrendszer szintén a Rainbow Six: Vegasban, vagy a Gears of Warban látott módszer szerint működik. Lekushadás után a kamera harmadik személyből közvetíti az eseményeket, célzásnál vállunk mögé kerül, lehetőségünk lesz rövid sorozatokat leadni, ki-kikandikálva, netán vakon elereszteni pár lövést.  Meglepetésre, ez jól is működik, csak értelme nincsen, elvégre egy-két kirívó helyzetet kivéve használni felesleges, indokolatlanul lassítja a játékot, másrészt a sima lövöldözéssel is könnyű a továbbhaladás. Másfelől a találati rendszert is elég furcsán értelmezték a készítők. A Rogue Warriorra általánosan jellemző, hogy néhány kósza láblövésbe is azonnal belehalnak a komcsik, másfelől pontos(nak hitt) fejlövések után is vígan szaladgálnak Kalasnyikovukkal. Amit egyszer elhatároznak, arról nem lehet őket eltéríteni, ugyan párszor megtántorodnak, de újult erővel nyitnak tüzet ismét.


A Rebellion szerette volna azért valamivel feltornászni a céltalan lövöldözéseket, ez pedig a lopakodás, ami használhatatlan és ebben a formában kiforratlan. Értsd:
Richard Dick Marcinko
Vízalatti robbantási szakértőként került 1957-ben a Haditengerészethez, természetesen szolgált Vietnámban is, ahol a SEAL Team Two berkeiben a háború egyik legsikeresebb hadműveletét hajtotta végre a Mekong folyó torkolatánál. 1979-ben, az Iráni túszdráma hatására megalapította a SEAL Team Six terroristaelhárító csapatot, több sikeres küldetésen vett részt, s bár a nevük alapján azt hihetnénk, hogy öt másik ilyesfajta alakulat is volt akkoriban az Egyesült Államokban, de ez nem így van. 1984-ben szintén egy, az atom-tengeralattjárók, repülőgépek, hadihajók terrorista-elhárításának kiképzési munkálataiban vett a Red Cell berkeiben, s mind a mai napig neves katonai szakértőnek tartják számon. Könyvéből, a Rogue Warriorból született meg eme posvány videojáték.
felesleges. Ha elég közel vagyunk az ellenséghez - ami nem is elvetélt próbálkozás, tekintve láma mindegyik-, akkor bőszen döfhetjük a kést a hátukba, kitekerhetjük a nyakukat, vagy segíthetünk nekik abban a vacillálásban, hogy rábólintsanak-e bizonyos dolgokra (a falba verhetjük a fejüket). Nos, ez szintén olyan elem, ami körülbelül az első három-négy alkalommal lesz szórakoztató, de egy Manhunt 2 után még akkor sem. Hiába őrjáratoznak többen, akár egymáshoz közel, gondolkodni, helyezkedni nem igazán szükséges, hátuk mögé surranni játszi könnyedségű, mivel hiányzik szegény Szergejeknek a periférikus látószöge, tetejükbe még halláskárosultak, mivel két méterről kicsinált vodkaivótársuk haláltusáját sem érzékelik, de minket sem hallanak ha a közelben sprintelünk. Komolyan próbálkoztam teljesen nyílvánvaló szögből is settenkedni, hacsak nem közvetlenül szemből közelítünk, akkor a lopakodós mechanizmus értelmét veszti, mivel kihívás az nincs benne. Pláne, ha még a fényforrásokat is kilőjük egy sötét helységben, mi pedig felcsatoljuk az éjjellátónkat. Nem, ennyire szarkasztikusnak nem illik lenni. Bár meg lehet tenni, de esélyt csak adjuk már nekik.


A fejlesztés kezdetén még Unreal 3.0-ás engine hajtotta volna a Rogue Warriort, ám a sajnálatos fejlesztőváltásos mizéria után maradt a némileg elmaradott Asura motor, egy hanyatló ágban lévő csapat mindenféle látványbeli csúcspontot nélkülöző technológiája. Ugyan néhány havas helyszín még megüti a mércét, a többi inkább szürke és éppen elfogadható textúrákkal bír, satnya karakteranimációkkal. Egynéhány bevilágítás jót tesz a sötétebb szakaszoknak, de ez most itt igen kevés. Kontrollerrel az irányítás tűrhető, de halottam én botrányos PC-s billentyűzetes baklövésekről, ami még a maradék józan észt is elvonja, mint vízből az oxigént. Audio terén a káromkodáscsomag szinte paródiába illő, vagy ennyire ingatag alak ez a Dick, még ha oroszlánarcú Rourke papa mondta is fel, ennyi munkáspárti szitokszót ritkán hall az emberfia.


Szinte csak kényelmetlen fogást találni a játékon, ritka az olyan cucc, amely egyetlen valamirevaló kritériumnak se tud megfelelni. Összefoglalva pedig csak annyit tennék hozzá, hogy ha rossz játékkal akarod fertőzni magadat, mert vétkeztél, vagy, mert nincs mivel lefoglalni magad, alapos meggondolás szükséges, hogy egyáltalán beszerezd a játékot. A taktikai jelző, a lopakodás egy vicc, minden egy leegyszerűsített maszlag, egy elvetélt irányvonalon haladás mintapéldája. Tetejébe még szavatossága is alulról verdesi az átlagot, kényelmes tempóban alig több mint két óra alatt végigvihető, eltökélteknek pedig csak a fedezékes tűzpárbajok alkalmazása tolhatja ki a játékidőt, kérdés, hogy megéri-e? A Velvet Assassin ehhez képest habostorta. Nem marad már hátra, mint egy aggodalom a Rebellion mellett. Ebben az évben ez a második eset, hogy egy fércművet adnak ki a kezeik közül, s ez után komolyan elgondolkodom azon, hogy a jövőre érkező AVP játékra egyáltalán érdemes lesz-e várni. Ugye nem lesz igazam?

37.
37.
Garfartix
Nemtudom,hogy vagytok vele, nekem bejött a game.... Egyszer (max 2x) végig lehet tolni, de őszintén szólva és kb 3x sérültem meg az egész játékba... pf
34.
34.
Drider
Szép kerek pont, de úgy tűnik nem az év játéka! :D Kérdés, hogy mi motiválja egyáltalán a fejlesztőket egy ilyen játék elkészítése során? Csak a főnök meg a pénz? Esetleg a rasszizmus?
32.
32.
thelegendary
Az AVP el ne csesszik már mert megkeresem őket..... :P
32.
32.
thelegendary
#34: Rosszul optimalizájlák! :)
31.
31.
simon 555
de még mindig jobb értékelés mint amit a gamespot adott neki:D

kereken 2.0:D
30.
30.
ThomasKoller
#19 Kösz hogy linkelted ezt a videot:D Ez alapján látszik milyen fos:D

Az alapján,amit idelinkeltek még meg is lehetne venniXD

Najo nem:D

29.
29.
Jocilus
30: Én is így vagyok vele...a videón egész jó kis játéknak tűnik.
28.
28.
Giga0509
#19: LOL!! :DDDD



De a videó alapján nem tűnik sz.rnak pedig.Ez kb. olyan mint a Legendary,videón jó de ha te játszol 10 percig nem bírod ki.
27.
27.
InGen
#18: az AvP 1-et fejlesztette csak a Rebellion, ami jó volt, de azért annyira nem.



Az AvP 2-t már a Monolith készítette, és az volt az igazán király.
26.
26.
GGabor14
#19

Lol bazeg szabályosan mintha egy légcsavar lenne:D:Dvagy egy artistaXD
25.
25.
Zoli_47
Pedog minden olyan szépen indult, ezt a játékot nagyon vártam, erre 17 ere forint a steamen, na ne már?! inkább letöltöm...
24.
24.
Giga0509
#25: Nem úgy értettem :D de igaz :D
23.
23.
simon 555
#24: hát ennél nem nehéz jobbat csinálni:D
22.
22.
Giga0509
#10:Az AVP3 már most jó,ennél már csak jobb lehet :)
21.
21.
Mortician
#22: Én meg későn írtam, bocsi... :)
20.
20.
Mortician
#20: Nézz utána más oldalakon is... Mindenhol Rebellion van.
19.
19.
simon 555
na jolvan nem mondtam semmit:D

megnéztem a hivatalos honlapot....

de az AvP akkor is jo lesz!!!!!:D
18.
18.
simon 555
#15: meg érdekes modon a Rebellion hivatalos oldalán sincs semmi errol a játékrol....
15.
15.
Skullman
Erre kár volt pazarolni az időtöket. Én megmondtam volna, hogy kerüljétek el.:D
15.
15.
simon 555
#15: ja sry észrevettem de akkor nem értem miért a

Zombie Studios van kiirva....

http://www.pcguru.hu/pcguru/jatek/rogue_warrior
na mind1 nem ez a lényeg:Daz AvP akkor is jo lesz!azzal már bizonyított 2x is a Rebellion!
15.
15.
gukkaboy
Ettol lementek hidba xD :

http://www.youtube.com/watch?v=eF5xhz3Riu4&hd=1#movie_player


3:41 kor tapadjatok a kepernyore!!!! :D
14.
14.
Mortician
#14: PS1? Azért ne essünk túlzásokba...
13.
13.
Batri
#13: ezt is a Rebellion fejlesztette...a Bethesda csak a kiadó
12.
12.
mnmn1
#12: úgy néz ki mint egy ps2 game v ps1. a grafija hasonlít a CoD 1-re
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...