Kane & Lynch 2: Dog Days

A hálószobából egy fáradt női hang szólt a gyér fénnyel megvilágított konyha felé: - Nem tudsz aludni, Lynchie? A férfi unott és mélyen kimért válasszal felelt a szája sarkából másodpercekkel később, amikor éppen egy nyugtatókkal teli gyógyszeres tégelyt halászott elő a koszos kredencből: - Csak ezért…- hosszú szünetet tartott - izé, holnap egy régi barátom érkezik repülővel. A nő, mintha elengedte volna a füle mögött az iménti kijelentést, tovább fontoskodott: - Nem kellene most azokat hanyagolnod? – A férfi felsóhajtott, megforgatta kezében a tégelyt, de nem válaszolt. Három év telt el, miután a páratlan páros, Kane és Lynch bosszúhadjárata tűzszünethez érkezett, de hamarosan új irányt vesz a neonfényes Sanghajban.

Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy a Kane & Lynch: Dead Men 2007-ben lázba hozta a kritikusokat, néhányan még a keresztvizet is levették róla, kiadói botrányok sora kísérte megjelenését, bundázott játéktesztek születtek, elbocsájtott újságírók tudnának róla mesélni. Ám mindezek mögött egy kicsit soványka tartalom állt, esetlen irányítással és puritán vizualitással – de kétségtelenül az 1.7 millió eladott darabszám tudata nem hagyta elveszni a címet és a két visszatetsző, folyton véres ábrázatú, ám daliás karaktert. Sem az egyedülálló multiplayer módot. Nos, ha bárki azt hiszi, hogy a liliputi nindzsák után az IO Interactive-nak elég lett volna kicsit polírozni a durva peremeken, nagyon téved – egy mélyebb, cinikusabb és elmeháborodott vonalat kell kialakítani, amin az új történet és helyszín betonbiztos alapokon áll majd. Hinnél egy lecsúszott rendőrnek és egy pszichopatának? Olykor a váratlan események a legbiztosabbak.


S ha már váratlan esemény, akkor azt tényleg nem lehetett sejteni, hogy az előző részben kényszeredett szövetség valaha újra össze fog állni. Kane elrabolt lánya megkerült, ám a piszkos alku temérdek lemészárolt civil és még több, szálakat mozgató, összeesküvő életébe került. Mikor a játékos a végén meghozta azt a bizonyos választást élet és halál között, a duó útjai különváltak, de ezzel a néhai jófiú, Kane hangsúlyos szerepe be is fejeződik. A Dog Days főszereplője a skizofrén, vállig érő, elhanyagolt sörényt viselő, szemüveges Lynch lesz, aki Kínában bújt el a világ elől. Egyik napról a másikra élő, még jobban eltorzult személyiség vált belőle, élettársa van, koszos bérlakást tart fenn, alkalmi bűntényekből vegetál el, megmarad morális értékrendjét alkohollal és nyugtatókkal tartja fenn. Ám egy nagy kilátásokkal rendelkező biznisz van kilátásban, ezért megkéri néhai társát, Kane-t -kinek törött orra immáron összeforrott és jól jön neki a pénz, amivel támogatni tudja egyetlen reménységét, a lányát-, hogy repüljön Sanghajba és csatlakozzon hozzá, kössenek alkut.


Nem titok, Lynch őrült. Nem beszámítható, mégis, ha eldurran az agya, tökéletes társnak bizonyul Kane számára, vakmerő és nem ismer lehetetlent. Mikor a terv készen áll, nem haboznak, olykor éttermet rabolnak ki, vagy leleményes betörést visznek véghez. Egy egész bűnözési hullám veszi kezdetét Sanghaj kétes negyedeiben, ahol az éjjeli utcákat a neonfények világítják meg, a korrupció ide is befészkelte magát, a maffia hatalmas, s hamarosan elterjed a híre a bűnösök és bűnüldözők között, hogy valami elindult. Maga a játékmenet egy régi stílusú, harmadik személyből irányítható lövöldözős stuffra emlékeztet, ám mindezt megbolondítják a dán fejlesztők egy egyedi vizuális elképzeléssel, ami elsőre felkeltheti mindenki figyelmét.


Mintha egy rossz minőségű Youtube videót, vagy kamerás felvételt néznél, de nem csupán olyan szűrőkkel megoldva, mint a Manhunt 2-ben, hanem minden egyes részlet tükrözi, hogy most egy alacsony kategóriás felvétellel van dolgunk. Miként is működik mindez? Először is a kamera mindig dinamikusan követi hősünket, miközben minden egyes külső hatásra rázkódik, sőt a Lynch bácsi lövést kap, akkor úgy tűnik, mintha ha egy streaming videóban a digitális információ darabjai elvesznének és a képernyő pixelessé válik. Sőt a fények is a rossz beállításokat szimbolizálják: túlontúl erősek, belefolynak a képbe, már-már vakítóak lesznek és a pályatöltéseket is úgy oldják meg, mintha közben „pufferelne" a lejátszás. A cél tehát úgy néz ki az, hogy a játékos egy videót irányít, melyet egy kézikamerával vettek volna fel.


A kooperatív mód most is elérhetővé válik, igen nagy löketet adva az élményhez, hasonlóan mint korábban, mindez split-screenben is offline is megadatik. A játékmenet teljes egészében a masszív fegyveres harcokra koncentrál, a korábban idegesítő ellenőrző-pont rendszert is átdolgozták és a sutácska fedezékben való kuporgás is egy sokkalta használhatóbb, átláthatóbb megvalósításban csúcsosodik ki. Például megfordulunk majd egy Sweatshopban, ahol vékony falak mögött rejtőzünk el, csakhogy a fedezék vékony fából van, amit egykettőre ripityára törnek a becsapódó golyók, tehát nem nyújtanak teljes védelmet bőrünk épségének. Amikor viszont nyíltan állunk az ellenfelekkel szemben, akkor a körültekintés elsődleges, ám ha egy lövedék erejétől hátast dobnánk, még mindig van esély biztonságba csúszni. Ha minden kötél szakad és annyi, akkor Lynch a „down-and-dead"-nek becézett rendszer segítségével a földön vergődve még egy lövést megereszthet az őt leterítő delikvens felé, ha talál és a fickó eldől, akkor mi nem harapunk fűbe. Restart helyett szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe!


Bűnözői mivoltunknak köszönhetően a rend őreivel is gyakorta összeakasztjuk majd a bajuszt. Olykor a nyílt utcán is, ahol ártatlan, fel-alá rohangáló civilek eléggé kaotikussá varázsolják az ütközetet. Voltaképpen minden négyzetcentiért meg kellett küzdeni, társunk is jól osztja, de Lynch nem az elegáns megoldások híve. Inkább felszalad egy szemközti épület tetejére, begyújt egy korábban elhelyezett robbanóanyagot, ami hatalmas robaj és füstfelhő kíséretében lép működésbe az utca közepén, a zsernyákok pedig komolyan meglepődnek, hitetlenkedve teszik a fejükre a kezüket, de egyben ez az utolsó reakciójuk is. A Dog Days tehát a fegyverek ódája, a nyílt erőszak stílusos argentin tangója, látványos, filmszerű, bőven jobb, mint egy erőltetett maffiafilm.


Ha az ígéreteknek hinni lehet, visszatér az előd egyetlen online non-plusz ultrája, az újra feldolgozott Fragile Alliance többjátékos mód. Ez egy egyedülálló rabló-pandúr elképzelés, ahol még a bűnözők is tartottak maguktól, hiszen nő a zsákmány, ha elárulod pár társadat – bár a zsaruk respawnja néha nem várt meglepetésekkel kecsegtetett. Minél több embert árulsz el, annál nagyobb a kihívás, de az érte járó jutalom is. Némileg átgondolva, újrakeverve ismét az online harcmezők kedvelt elfoglaltsága lehet. És a további olyan módok, melyeket még be sem jelentettek.


A történet kb. egy 48 órás időszakot ölel fel rengeteg erőszakkal, végletekig kiélezett tűzharcokkal, melyeket hőseink tesztoszterontól túlfűtött dumái tesznek teljessé. Nem lesz sandbox, mivel a sztori ezt nem engedi meg, de nem is kell a szabadságot a dramaturgia kárára folyton feláldozni. Míg a hasonló kaliberű játékok leginkább a tűéles, fotorealisztikus megjelenítés mellett teszik le a voksukat, addig a Kane & Lynch 2-t inkább a vizuális trükkök, a biztonsági kamerák kereszttüzében forgatott külcsín teszik egyedülállóvá, ami remekül fog működni, hiszen interaktívan részt vállalunk belőle, ami észre nem vehetővé teszi a kissé laposnak tűnő textúrákat és bohókás karaktermodelleket. Tényleg, így összességében igenis megkapónak tűnik. Az elődnél csak tisztességesebb végeredményben készülhet el az év folyamán minden lényeges platformra.