Battlefield: Bad Company 2

Számos legendát hallani a második világégés titkos fegyvereiről, azokról a tömegpusztító találmányokról, melyeket ha ténylegesen bevetettek volna, talán most egy egészen más világban élnénk...

A legtöbb ilyen terv évtizedekkel megelőzte a korát, és bár vannak bizonyítékok a létezésükre, egészen máig abban a hitben éltünk, hogy vagy nem kerültek soha megépítésre, vagy ha mégis, akkor a békekötéskor azonnal megsemmisítették őket. Az Aurora bomba viszont több mint fél évszázadot követően most előkerült a semmiből, a Bravo csapat tagjaként pedig nem kisebb feladatot kaptunk, mint felkutatni a fegyvert, és megakadályozni, hogy a kommunisták kezébe kerüljön.
 

A küldetés minden korábbinál keményebbnek ígérkezik, Marlowe, Sweetwater, Haggard és Redford azonban nem ijed meg holmi őrült ruszki hadvezértekől, és beleveti magát a csatába. A special activities division nevében, az amerikai hadsereg támogatásával csapatunk sötét őserdőkön, hófödte hegytetőkön, kopár sivatagokon és poros falvakon keresztül üldözi az ellenségeit, olykor egész városokat is lebombázva maga körül. Ahogy az előző Bad Company játékban, úgy itt sem állhat semmi és senki az utunkba.
 

A csaták során természetesen ezúttal is a stukkerek széles armadája van a segítségünkre; az egyszerű gépfegyverektől kezdve, a célkövetős rakétán át, egészen a pilóta nélküli, távirányítással működő támadóhelikopterig szinte mindent bevethetünk. De a járművek se maradhattak ki a szórásból, akad humvee, ATV, quad, mindenféle páncélos harckocsi, tank, illetve többek közt még jetski és motorcsónak is. A tizenhárom egyjátékos küldetés rendezése pedig egyszerűen fantasztikus, van hogy hangosan üvölt a zene, mi pedig egy terepjáróra szerelt gépfegyverrel vad kurjongatások közepette tizedeljük a gonoszokat, de nem ritka az sem, hogy egy város sikátoros negyedébe betérve félelem és szenvedés fogad minket. A konvoj megáll, a körülöttünk lévő autók felrobbannak, mindent por és füst borít be, a semmiből kezdenek ránk lőni, és nem elég, hogy a fülünk is csöng, még menekülni sincs hová.
 

A havas küldetések is nagyon izgalmasak, van például egy rész, amikor elszakadunk a csapattól, és egyedül maradunk a fagyos semmiben. Egy közeli telepen szerencsére meleg kandallók várnak ránk, ehhez viszont keresztül kell lőnünk magunkat az őrségen, a hidegtől pedig folyamatosan veszítjük el a látásunkat és az érzékeinket. De hasonlóan emlékezetes és hangulatos rész még az is, amikor egy viharos estén a Dél-amerikai milíciabázis őreit kell csipával leszednünk, mégpedig úgy, hogy az ég dörgése mindig elnyomja a fegyverünk hangját, és ne bukjunk le egyiknél sem.
 

A Bad Company 2 fantasztikus lett, egy valami azonban továbbra sem tetszik benne. Nagyon klisés, és túl amerikai az egész. A történet ritka gyenge, az orosz konfliktus már egy B kategóriás DVD-filmen is ciki, nemhogy egy ilyen játékban, a forgatókönyv kiszámítható, nincsenek benne fordulatok, és az egészet még egy nagy adag amerikanista patriotizmus is áthatja, amit a texasi vörösnyakú suttyókon kívül minden normális ember gyűlöl a világon. A párbeszédek ráadásul még semmitmondóak is, a karakterek túljátsszák a szerepüket, az amígózó hippi helikopterpilóta pedig olyan, mintha csak most jött volna vissza Námból, és még mindig a 70-es években élne. A játékélmény persze megmenti az egészet, a kalandok ugyanis annyira élvezetesek, hogy azt már a COD sorozat tudja csak überelni, és ez bizony nem kis dolog.
 

A játékot a DICE csapat Frostbite 1.5 motorja hajtja, melynek köszönhetően ezúttal is bombasztikus látványban lehet részünk. A grafikára egy rossz szavunk sem lehet, a karakterek teljesen kidolgozottak, a környezet gyönyörű, minden helyszínnek külön atmoszférája és saját hangulata van, egyedül talán csak a civilek és az állatok hiányoznak ahhoz, hogy teljesen élethű legyen a világ. Jó hír, hogy immáron került vér is a játékba, ha minden igaz, akkor a Vietnam után most először láthatunk hack nélküli vörös effekteket a Battlefield sorozatban, illetve érdekesség még, hogy noha már az előző részt is úgy hirdették, mint a totális rombolás játékát, a környezet letarolása csak most vált igazán teljessé. A készítők által csak Destruction 2.0-nak nevezett rendszerrel minden felrobbantható és tönkre tehető, a faházak lécenként robbannak szét, a fedezékeket átlőhetjük, és még a téglaépületek is összedőlnek, miután szétlőttük a falait.
 

A kampány végigjátszása 8-9 órát, vagyis nagyjából két teljes délutánt vesz igénybe, utána pedig ott van a multiplayer, mely ezúttal különösen izgalmasra és addiktívra sikeredett. Az online háború során négy játékmódban tehetjük próbára militarista vénánkat, ezek pedig nem mások, mint a rush, a conquest, a squad rush, illetve a squad deathmatch. Az első mód szerepelt a demóban is, ez volt az ugye, ahol egy bázist kellett elfoglalnunk, vagy éppen megvédenünk, de hasonló a második is, ahol zászlókkal jelölt pontokért megy a csata. A squad rush az elsőnek egy olyan változata, ahol mindkét csapat támadhat a másikra, míg az utolsó, a squad deathmatch egy hagyományos csapatháború, ahol az nyer, akinek az osztaga a legtöbb fraget szerzi. Érdekesség, hogy a csatában négyféle osztályt képviselhetünk, az assault személyében csak a támadás a feladatunk, engineerként van páncéltörőnk és javító felszerelésünk, medikusként meggyógyíthatjuk a sebesült társainkat, míg a sniper bőrébe bújva egy távcsöves puskát kapunk, amivel aztán biztonságos távolságból oszthatjuk az ólmot.
 

A többjátékos csaták során ezúttal is XP-t kapunk minden olyan dologért, ami egy kicsit is fontos a harcmezőn. Tapasztalatpontok járnak az ellenfelek megöléséért, az idegen járművek felrobbantásáért, vagy éppen a különböző feladatok megoldásáért, ami viszont ennél sokkal, de sokkal érdekesebb az az, hogy a PC-s verzióhoz jár dedikált szerver támogatás is, hatalmas pofont adva ily módon a játék legnagyobb konkurenciájának, multija miatt sokak által szidott és megutált Modern Warfare 2-nek.
 

A konzolos teszt során remekül teljesített a Bad Company 2, még a járműveket is jól lehetett irányítani, és bár itt-ott láttunk pár recésebb élt, azért nagyon egyben van a játék. A számítógépes változat döcögésmentességéhez viszont elkél egy rendesebb vas az asztal alá, egy Quadcore processzor és egy NVidia GTX 260 ajánlott ugyanis a futtatáshoz, ami bár nem egy elérhetetlen konfiguráció, azért nem is olcsó mulatság. Az új Battlefield ettől függetlenül szuper, igazi must have cucc minden FPS rajongónak, és az is biztos, hogy akit egyszer beszippantott a hangulata, az most egy jó darabig nem lesz képes ránézni semmi hasonló játékra.