Metal Gear Solid: Peace Walker

A számláló nullához érkezett, Japánban már májusban, Amerikában június elején, szerény hazánkban pedig sajnos csak június vége felé jelent meg eme epikus sorozat legújabb tagja, melyről maguk a készítők is azt mondták, hogy teljes értékű folytatása lesz a harmadik résznek. Kojima mesternek nem sikerült idáig melléfogni, lássuk folytatódik-e a sikersorozat.

Év elején már írtam nektek egy rövidke beszámolót a több mint ígéretes demó változatról, ami igaz, csak picivel volt több mint száz mega, mégis nagyon tartalmas kis csomagnak bizonyult. Nem is szeretnék kétszer leírni semmit, vagy ismételni magamat, ezért igyekszek csak a különbségekre koncentrálni.


A demótesztben már leírtam a sztorit, ami 10 évvel a harmadik rész után játszódik; ezúttal természetesen jóval hosszabb bevezető animációval fogunk találkozni, ami már rögtön betekintést is fog nyújtani abba az egyedi, kicsit más, mégis olyan kellemesen bizsergetően ismerősnek tűnő hangulatba, amit annyira szeretünk. Ez bizony valóban Metal Gear Solid. Az eddig leginkább csak borítókról ismert, teljesen egyedi, képregényszerű átvezetők tökéletesen megadják majd nekünk az alaphangulatot, arról nem is beszélve, hogy akárcsak az MGS4 esetében, itt is sokszor bevonnak minket a történésekbe egy-egy gomb nyomogatásával, nehogy már lankadjon a figyelmünk ugyebár.


Lényeg a lényeg, Snake-nek nem igazán van kedve belekeveredni egy ilyen zűrösnek ígérkező konfliktusba, ami könnyedén vezethet akár még atomháborúhoz is, de titokzatos megbízónk jutalma több mint amit egy zsoldos csak elvárhatna (egy egész, szabadon felhasználható bázist kapnánk tőle), végső aduászként pedig egy olyan információhoz jutunk hozzá, ami minket -játékosokat- még nála is sokkal jobban meg fog majd döbbenteni. Nem szeretném lelőni, hogy mi ez… a lényeg, hogy akik ismerik a sztorit le fognak esni a székről, WC ülőkéről, vagy legyenek éppen bárhol, PSP-vel a kezükben…


Az első küldetés nagyjából megegyezik a demó változattal, a különbség csak annyiban fog jelentkezni, hogy némileg több helyszínnel találkozunk, illetve bemutatkozik a Mother Base ami egy újdonság az eddigi részekhez képest (pontosabban mondva a Portable Opsban már volt ilyen, de azt kevesen ismerik). Ugyanis itt indíthatjuk útjának a már-már legendásnak számító Outer Heaven elődjét; a Militaries Sans Frontiéres-t avagy a Hadsereg Határok Nélkül szervezetét. Katonákat toborozhatunk és oszthatunk be különböző részlegekbe a különböző képességeik szerint. Lesznek, akik a harci felszereltségünket fogják növelni, lesznek, akik meg a kutatásokhoz segítenek majd hozzá. Ezzel a résszel el lehet maszatolni rendesen, de ha valaki nem kedveli az ilyesmit -a japcsik imádják ugyanis-, annak adott az automata besorozó rendszer, és ekkor már nem is kell mással foglalkoznunk, mint a fejlesztésekkel. Rengeteg mindent tudunk majd itt tuningolni, legfőképpen aszerint, hogy milyen emberek álltak be hozzánk a szervezetbe, illetve aszerint, hogy miket használtunk a legsűrűbben. Ugyanis minden egyes fegyvernek és felszerelésnek van egy bizonyos XP-szintje, amit használattal tudunk növelni, majd egy idő után, ha elértük a megfelelő levelt, tovább is tudunk majd fejleszteni.


Ugyancsak a bázisunkban vállalhatunk opcionális mellékküldetéseket, melyeket nem tudunk minden esetben Snake-kel megcsinálni, hanem előfordulhat, hogy csak az MSF egyik katonájával vihetők végbe, illetve ezeknél szinte minden alkalommal adott lesz a co-op, versenyszerű mókázási lehetősége is. Ezek a küldetések többször is megcsinálhatók, és remekül alkalmazhatók tápolásra is.


Külön örömhír, hogy a sztori-küldetésekhez is be lehet hívni egy cimborát, akivel sokkal hatékonyabban és új lehetőségek megjelenésével (az egyik felsegíti a másikat egy emelvényre stb.) apríthatjuk az ellent. Négy ember sajnos csak a boss fightoknál hívható be, de ezekhez kelleni is fog ennyi játékos, hiszen egyedül kőkemény kihívást jelenthetnek. Ennek legfőbb oka az alap esetben nagyon kényelmes és kézreálló irányítás, ami sajnos ilyen gyors történések mellett már nem annyira jó, mint amilyen lehetne mondjuk két analóg joyjal. Sajnos az se könnyíti meg a helyzetünket, hogy fegyver illetve tárgyválasztáskor nem áll meg a játék, hanem valós időben történik minden. Na, ilyenkor sajnos lehet, hogy kedvenc PSP-nk „személyes” biztonsága nagy veszélybe fog kerülni.


Lehetőség lesz arra is, hogy egymást henteljük klasszikus multiplayerben, ami sajnos nem lett olyan jó, mint mondjuk az MGS4 esetében. Ennek legfőbb okai az irányítás korlátozottsága illetve maga a játékmechanika, ami nem éppen egymás eszetlen öldöklésére lett kitalálva. A Metal Gear Solid: Peace Walker ugyanis egy ízig-vérig lopakodós játék, amit óvatosan, megfontoltan érdemes tolni, és ilyenkor nem lesz semmi gondunk az amúgy remek irányítással. Természetesen akkor se lesz nagy a baj, ha észrevesznek minket, és lövöldözésre kerül a sor, hiszen bármikor be tudjuk kapcsolni az automata célzást, de aki játszott már MGS-sel tudja, hogy ezt a játékot nem így kell játszani!


Kissé átmentem szőrösszívűbe és elkapattam magam, de nem kell megijedni kedves olvasók, hiszen az új MGS egy rendkívül jó játék, sokkal több annál, mint amit egy PSP-re csak kívánhatna az ember. A fantasztikus átvezetők, a döbbenetesen jó, filmeket megszégyenítő muzsikák, a lehető legszebb grafika, amit csak szeretnénk magunknak, mind-mind mesterművé teszik. Ránézve a pontozásra viszont bizonyára sokan lesznek, akik felteszik a kérdést, hogy-hogy csak ennyi, mikor az MGS4 ilyen sokat kapott tőlem. Erre a magyarázat nagyon egyszerű; a Peace Walker valóban egy vérbeli MGS, viszont valahogy nem képes annyira teljesen magával ragadni, elvarázsolni az embert, mint azt a sokszor közel egy órás hihetetlenül intenzív filmes átvezetőkkel telerakott negyedik rész tette. Nem tehetek róla, de nálam az az élmény idáig mindent ütött, amivel valaha dolgom volt. Úgy gondolom, ez a pont remekül visszaadja, mire lehet számítania a vásárlóknak, egyben viszont biztosak lehettek, kihagyni minden PSP tulajnak bűn!