de Blob 2 teszt

És mégis. A színezősdi mondhatni reneszánszát éli a játékiparban, tavalyelőtt a The Saboteurben kellett párizsi negyedeket kiszínezni a nácik kirobbantásával, tavaly a Shaun White Skateboardingban trükközhettünk egy szebb, színesebb városért, most meg itt a de Blob folytatása, amiben egy pacát irányítva rázhatjuk helyre a dolgokat. Egyetlen dologban viszont mindegyikük megegyezik: a szürke és élettelen környezet a mély elnyomást jelképezi, ahol szabadság nincs, a lakosság pedig még egy valamirevaló Éden Hotel epizódot sem tud megnézni.
 

A de Blob 2-ben ezt a formulát azért némileg könnyedebben vették a tervezők, ami különösen jót tett a játéknak. A történet szerint Comrade Black, az előző részből is ismert gonosz diktátor éppen menekülőben van, ám az általunk irányított Blob egy perc nyugtot sem hagy neki, hű társával, Pinky-vel addig üldözik, míg véget nem vetnek zsarnoki uralmának, és meg nem fosztják hatalmától. Black viszont cselhez folyamodik: Papa Blanc álnéven vallást alapít, majd elindul Prisma City választásain, ahol csalással megszavaztatja magát az új polgármesternek. Kezdődhet minden elölről: az INKT Corporation katonái újra elözönlik az utcákat, minden szürke és szomorú lesz, az emberek rabszolgamunkára ítéltettek - még szerencse, hogy Blob haja még mindig tart.
 

Megkockáztatom, hogy a képeken is látható, illetve a fenti bekezdésből is leszűrhető abszolút lökött stílus az, ami elviszi a hátán a THQ játékát. Talán az elnevezések is sejtetik, hogy a de Blob teljesen komolytalanul áll hozzá a dolgokhoz, nem politizál valójában, s morális kérdéseket is csak annyira feszeget, hogy a fiatalabbak is leszűrhessék a tanulságot belőle. A főszereplő és a többi karakter kinézete egyszerre nevetséges és aranyos, a pályákat összekötő hihetetlenül poénos animációs filmekből egyszerűen sugárzik a hangulat. Nincsenek szinkronhangok, mert minek is: a LEGO- és a Raving Rabbids-játékokhoz hasonló csak hümmögnek és nyivákolnak a szereplők, egyedül a színek nevét ejtik ki tisztán, ami pedig szintén rátesz egy lapáttal erre a kiforgatott stílusra.
 

A de Blob 2 egy végtelenül egyszerű, könnyen tanulható platformjáték. Mi Wii-n teszteltük az új részt, de gyaníthatóan a PS3-as és az Xbox 360-as változat sem különbözik túlzottan ettől a verziótól, mert a Nintendo gépén is a hagyományos irányítást részesítették előnyben, és alig kellett használni a mozgásérzékelős kontrollert. Az általunk irányított Blob - nevéhez hűen - nem más, mint egy átlátszó paca, aki ha belegurul valamilyen festékfoltba (ezekből létezik sárga, vörös és kék is), akkor felszívja az adott színt, s onnantól kezdve mindent befest vele. Egyszerre csak egy színnel szorgoskodhatunk, de keverni lehet őket: a kék és a vörös festékből lila lesz, a kékből és a sárgából zöld, a vörösből és a sárgából narancssárga, és ha mindegyiket összekutyuljuk, barnát kapunk. A feladatok máris adottak: bizonyos helyeken csak úgy tudunk továbbjutni, ha az adott épületeket kiszínezzük: ez egyfelől ügyességet követel meg, mert az épületeket el kell valahogy érni, másfelől pedig valamennyi logika is kell hozzá, mert Blob válogatás nélkül, azonnal fest, és ha a magasabban fekvő helyeknek utólag állunk neki, akkor átmázoljuk a már kész területeket is.
 

Ezen kívül más dolgokra is oda kell figyelnünk: egyfelől a festéket mindig újra kell tölteni, mert az egy idő után “kimerül”, és akkor már nem tudunk vele színezni. Ezt több úton is megtehetjük, a pályákon (több kisebb, de szabadon bejárható területre juthatunk el) kutak vannak elszórva, és olyan ellenfeleket is lezúzhatunk, akik festékhordókkal mászkálnak a hátukon. Másfelől nehezítésképpen itt-ott vízbe is beleszaladhatunk, ami újra átlátszóvá tesz bennünket, továbbá tintafoltokkal is lehet találkozni, ami sebzi hősünket. A játékban egyébként gyűjtögethetünk is, a legfontosabb találnivalónak talán a villanykörték számítanak, ugyanis ezekből fejleszthetjük majd tovább derék pacánk tulajdonságait.
 

Blob mozgáskultúrája nem túl bonyolult, tud ugrálni és pattogni, jórészt így gyűri le ellenfeleit is. Comrade Black katonái minden sarkon járőröznek, és bár gyengébb katonák csak gumibottal fognak püfölni, a komolyabb ellenséges egységek között folyamatosan utánunk kutató repülőcsészealjakat is találunk, akik tintába dobnak bennünket, és olyanok is vannak, akik a festéket próbálják kiszívni belőlünk. Legyőzésük általában úgy működik, hogy a becélzásuk után nekik kell pattanni, de akadnak szívósabb rosszarcúak is, akiket csak akkor nyomhatunk le, ha a megfelelő festéket kentük magunkra. Blob a nagyobb épületeket és akadályokat ugrálással küzdi le, bizonyos ideig a falra tapadva is tud mozogni, illetve a későbbi találmányoknak hála amolyan gravitációs mezőkön is végigszaladhatunk, akár fejjel lefelé lógva.
 

A szabadon bejárható területek mellett olykor oldalnézetes pályákat is le kell nyomni, általában egy-egy épület felszabadításánál. Ezek a részek ugyan teljesen lineárisak, viszont sokkal több ügyességet követelnek meg, és jobban oda kell figyelnünk arra, hogy mit és hogyan fogunk megcsinálni. Még egyszer: nem mindegy, hogy mikor, melyik színt keveri az ember! A játék elsősorban az egyjátékos kalandozásról szól, de aki társaságra vágyik, kooperatív módban is nekikezdhet a történetnek, illetve ha már mindent kiveséztél, jöhet a Blob Party, ahol mindenféle ügyességi feladatot kell megoldani.
 

Tulajdonképpen a de Blob 2 egy nagyon is szerethető játék, laza és könnyed játékmenettel, aranyos és hangulatos grafikával és hangokkal. Hibái persze vannak, és sajnos pont a legrosszabb fajtából: a játék egy idő hihetetlenül monotonná válik, gyakorlatilag mindig ugyanazt kell benne csinálni, csak éppen egyre tovább tartanak a pályák, és egyre szövevényesebbé válnak a feladatok. Persze nem mintha így lenne kihívás a játékban, mert a de Blob 2 nagyon könnyű, ami azért nem meglepő, ha azt vesszük, hogy a címet főleg fiataloknak szánták. Ha meghalunk, büntetlenül visszakerülünk a pályára, így az egyedüli nehezítés az, hogy mindent időre kell csinálni (ami személyes véleményem szerint a lehető legrosszabb játékdizájneri ötlet, amit valaha kitaláltak): ha a visszaszámláló leketyeg, az egész addigi munkánkat buktuk. A slusszpoén az, hogy egy-egy pálya legalább fél órára van időzítve, tehát nem kicsit idegtépő, ha későn jövünk rá, hogy ezt a helyzetet már az utolsó checkpoint visszatöltésével sem fogjuk megmenteni.
 

Szinte biztos vagyok benne, hogy a de Blob 2 csak kevesek fantáziáját mozgatja majd meg, ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy aki szereti az efféle játékokat, jót fog szórakozni ezzel a címmel is. A de Blob baromi jó hangulatfröccs két dögunalmas LEGO-játék között, és egy végigjátszást mindenképpen megér, hogy végigizguljuk Comrade Black hatalmának megdöntését. A játékmenet jópofa, a hangulat egyedinek mondható, és egy darab szórakoztató is marad a cím - nagy kár viszont, hogy időnként annyira monoton tud lenni, hogy az új átvezető animációk megnyitásán kívül szinte semmi nem motiválja a játékost az előrehaladásban.