Dark Souls teszt

Meg kell döntenünk az alvilág uralmát, a Dark Souls sötét és kegyetlen vidéke ezernyi veszélyt rejteget, hősünk a hosszú börtönévek alatt elvesztette minden hitét, itt béke talán már sosem lesz. Szabadulása nem köthető csodához, de még csak boldognak se mondható. Több ezer, tán millió társával együtt a rácsok mögött lelte vesztét, a természetfeletti erők felkarolták, élőholt lett belőle is, olcsó páncéllal a vállán, és egy öreg, rozsdás karddal a kezében Lordran közepén találja magát. A rá váró út hosszú lesz és viszontagságos, meg kell küzdenie a világot uraló gonosszal, és vissza kell szereznie életét. A győzelem messze még, egyedül vagyunk.


Hősünk tíz különböző karakterosztály szülöttje lehet. A warrior, a knight, a wanderer, a thief, a bandit, a hunter, a sorcerer, a pyromencer, a cleric és a deprived eltérő adottságokkal és képességekkel rendelkezik, a kegyetlen harcostól kezdve a nyilason és az orvoson keresztül a varázslóig bárkit választhatunk. A játék kezdetén minden részletre kiterjedő karakterszerkesztő vár ránk, az adott osztály meghatározza hősünk ruházatát, kinézetét, minden pozitív és negatív tulajdonságát, illetve választhatunk magunknak egy ajándékot is: kérhetünk gyógyító energiát, bombákat, talizmánt, és minden zárat feltörő mesterkulcsot.


A beállításokon később nem változtathatunk, ezért jól meg kell gondolni, hogy kivel indulunk útnak, a karakter élete, állóképessége, ereje, fürgesége, védekezése, intelligenciája és hite viszont folyamatosan növelhető. Minél jobban elmerülünk Lordran világában, emberünk annál tapasztaltabb harcos lesz, a csatamezőn szerzett lélekpontokat felhasználhatjuk képességei csiszolására, illetve ez lesz a fizetőeszköz is, a játék jelenleg ismert legmagasabb szintje 145-ös, nem egy három óra alatt végigjátszható olcsójánossal van tehát dolgunk.


Hegyvidékek, erdők, mocsarak, városok, falvak, katakombák és különböző erődítmények várnak meghódításra, döbbenetes tájakon és gyönyörű vidékeken keresztül visz utunk a győzelemig. A játék szabadon bejárható, nyílt világában térkép nélkül kell boldogulnunk. A kalandok során 25 különböző helyszínen fogunk megfordulni, biztonságban pedig sehol se leszünk, közel százféle ellenség fog az életünkre törni, vannak köztük védtelen kis harcosok is, a legtöbbjük viszont gyilkos fenevad, s akkor a brutális főellenségekről még nem is beszéltünk.


Dark Souls nem rendelkezik előre megírt forgatókönyvvel, a fórumokat, közösségeket bújva is csak vázlatosan megrajzolt térképeket, egymásnak ellentmondó útvonalajánlásokat, és házilag készített folyamatábrákat fogunk találni. A játék pedig éppen ettől válik annyira izgalmassá, el kell merülnünk a kalandokban, a történet apró beszélgetésekből, és jelentéktelennek tűnő eseményekből fog körvonalazódni, minden a fejünkben áll össze, semmit nem kapunk ezüsttálcán.


A játék nem szerénykedik keményvonalas RPG elemekben sem. Vannak NPC-k, lehet lootolni, a felvehető tárgyakat elrakhatjuk az inventoryba, a legtöbbtől egy idő után meg fogunk válni, de találni olyan kiegészítőt is, amit magunknak fogunk tartogatni, a nagyobb kardokat egy bizonyos fejlettségi szint után tudjuk csak helyesen forgatni. Hősünket lehet öltöztetni is, a mellvért, a csizma, a kesztyű és a sisak növeli védekezőképességét, fürgeségét és erejét, adhatunk a kezébe pajzsot és fegyvert, az eszköztára pedig kifogyhatatlan, a varázsital, a bomba, és a többi kis kiegészítő sokszor fog életet menteni.


Erre pedig szükségünk is van, a játék ugyanis rettenetesen nehéz. A halál folyamatosan a sarkunkban van, a játék megtanít értékelni az életet, taktikáznunk és gondolkodnunk kell, különben az első útonálló átvágja a nyakunkat. Itt nem lehet csak úgy rohangálni, mint a többi játékban. Szerencsére azonban sűrűn fogunk checkpointba botlani, ezek a bonfire-re keresztelt táborhelyek újratöltik hősünk életét, felszerelnek minket életvízzel, és elmentik a történet állását is, itt megpihenhetünk egy pár percre, senki sem fog háborítani. Hősünk a játékban két formát ölthet, élőholt alakban rondák és félelmetesek vagyunk, emberként viszont már bátran nézhetünk tükörbe, halálunkkor a mentés óta összegyűjtött pontok elvesznek, de nem szabad pánikba esni, ha újra felkeressük bukásunk helyszínét, visszaszerezhetünk mindent.


Az irányítást sajnos egy kicsit szokni kell, a gombok nem állnak kézre, az ember mindig mást nyom, mint amire gondol. A PS3 kontrollerén az L1, L2, R1 és R2 gombok szolgálnak a harcra, a négyzettel használhatjuk a kiválasztott kiegészítőnket, az X a funkciógomb, a kör a vetődés, a futás és az ugrás, a háromszög pedig a fogásváltás. Utóbbi igen jól fog jönni a játék során, ha például egy nyilast próbálunk megközelíteni, akkor hősünknek az egyik kezében a pajzsát, a másikban pedig a kardját kell tartania, ha viszont közvetlen utána egy főellenséggel akadunk össze, aki ellen hiába védekeznénk, csak megnyomjuk a fogásváltást, és hősünk máris rákészül a harcra. Elrakja a pajzsot, és két kézre fogja a fegyverét, a technikával nagyobb erőt tud így kifejteni, arra nincs idő, hogy az inventoryban búvárkodjunk.


Az egyjátékos kampány a PSN-re való csatlakozás után hamar MMORPG-vé alakul, a játékban van PVP és PVE is. Harcolhatunk barátainkkal közösen, találkozhatunk idegenekkel, cserélgethetjük kincseinket, visszanézhetjük haláluk okát, csatlakozhatunk komoly szabályok alapján működő klánokhoz, cseveghetünk, és hagyhatunk üzeneteket is, egy rejtett ládikára, vagy egy váratlan csapdára figyelmeztető jegyzet növeli hírnevünket a világban. A kalandok aktuális állásáról pedig a státusz menüben értesülhetünk, a játék pontos adatokkal és leírásokkal tud szolgálni, megmondja, hogy mennyit harcoltunk eddig, hol tartunk, de hogy mennyi van hátra, az csak rajtunk múlik.


A hangulat egyszerűen fantasztikus. A dark fantasy világban való kalandozás gyönyörű és magával ragadó, a szörnyek veszélyesek, a helyszínek pedig félelmetesek, minden adott tehát egy izgalmas RPG-hez, és a megvalósítás se rossz. A grafika nagyon szép, a karakterek kidolgozottak, és jól is mozognak, illetve rendben vannak a színek és a fények is, egyedül a részletek szegényesek, ha lenézünk a lábunk elé, látnunk majd egy-két csúnya illesztést, vagy elnagyolt textúrát.  De a technikát illetően is van kifogásolnivalónk, rendkívül idegesítő tud lenni a folyton leeső framerate, a játék hajlamos olyan helyeken is szaggatni, ahol semmi megterhelővel nem találkozunk, a játékélményt rontja, hogy az ellenfelek sűrűn beakadnak a falba, folyton visszatérő bugként pedig a ránk ragadó holttestek fognak kísérteni. Ha megölünk valakit, akkor annak testét rongybabaként lehet rugdosni, hősünk nem lép át rajta, hanem tolja maga előtt, s elhagyni se mindig tudja, néha odaragad a cipője orrára, és hozza magával.


A videók igazán igényesek lettek, segítségükkel megismerjük a játék történetét, és a káoszért felelős gonoszokat is, de a zene se kevésbé hátborzongató. Gyönyörű dallamok csendülnek fel a háttérben, néhány betétdal olyan hangulatot képes teremteni, hogy a Gyűrűk urában érezzük magunkat tőle, harc közben csörögnek a láncok, koppan a páncél, egy szúrás minden kínnak véget vet, a legtöbbször kapjuk, s nem adjuk.


A Dark Souls az utóbbi idők legnagyobb, legösszetettebb és legnehezebb akció RPG-je, egy igazi kincs, amit minden kalandorszívű játékosnak ki kell próbálnia. Ezért éri meg fizetni, nem az egy hétvégés hulladékokért. Lordran világának felfedezése akár több mint háromszáz órát is igénybe vehet, a végigjátszás kétszer hosszabb a Demon’s Soulsnál, pedig az se volt egy rövid alkotás. Jó hír pedig, hogy aki szereti az exkluzív kiadásokat, az jól fog járni a vásárlással, a Magyarországra érkezett Limited Edition a keményfedeles, gyűjtői dobozba rejtett lemezen kívül tartalmaz egy művészeti albumot, egy zenei CD-t, egy trailerekkel, interjúkkal és werkfilmekkel teli DVD-t, illetve egy vaskos útmutatót is, mely tippekkel, trükkökkel, leírásokkal készíti fel tulajdonosát a kalandokra. Kell.

Kapcsolódó cikk

• Az elmúlt évtized legnagyobb hatású játékai