Battlefield 3 teszt

Az biztos, hogy a jövőben tutira nem nézünk egyetlen képkockát sem egy-egy hatásvadász előzetesből. Miért mondjuk ezt? Adva van egy játékteszter, akinek még akkor is objektívnek kell maradnia és kételkednie, amikor egy nagymellű fruska az orra előtt tolja le a bugyiját. A Battlefield 3 is ilyen: a tényleges aktus előtt már megmutatta gömbölyű bájait, de amikor megmarkoltuk erőteljesen, rájöttünk, hogy csupán a szilikon miatt olyan szép első látásra – nem természetes, nem zsigeri élményekkel kecsegtet. A DICE és az EA pedig mindent megtett a marketing fegyverével, amit csak el lehet képzelni, így aztán a hype-on lovagolva szinte elviselhetetlen hisztéria előzte meg a megjelenést. Az asztalra letett 4-5 játék után bizakodtunk abban, hogy a svéd csapat ezúttal tényleg maradandót alkot és nem csupán másodhegedűs szerepét tölti be a Call of Duty mellett. Tény, hogy érettebb, kifinomultabb élménnyel kecseget, de korántsem olyan eposzi magasságokban, mint azt sejteni véltük. A jövőben soha nem hiszünk majd az előzeteseknek.


Kicsit elragadtattam magam az első bekezdésben – tisztázzuk itt az elején: nagy bosszankodásra nincs ok. A Battlefield 3 egy csiszolt gyémánt, még akkor is, ha nem a legjobb alapanyagból készült. Tesztverzióként az Originen elérhető digitális példány szolgált, de belenéztünk a kétlemezes Xbox 360-as verzióba is. Ez utóbbinál szinte kötelező a HD-textúrák telepítése a kampány megkezdése előtt – észrevehetően nagyobb kanállal meríthetünk bele a Frostbite 2 gulyáslevesébe. A PC-s aktiválás nem ment simán elsőre: a hihetetlen roham annak rendje és módja szerint kapitulálásra kényszerítették az Origin szervereit. A multiba belekóstolva pedig imádkozhatunk azon, hogy találjunk egy-egy üres helyet a játszótéren, persze csak akkor, ha az adott pillanatban éppen nem karbantartás miatt állt a rendszer. Az első napok tehát nem múltak el gondtalanul, így pedig szinte hiábavaló próbálkozásnak bizonyult az októberi multis bétateszt, hiszen nem megfelelően mérték fel a szerverek kapacitását. Nem bántásból – értjük mi azt, hogy nem egyszerű egy olyan címet világra hozni, mint a „béefhárom”.


Nekem bejött a Battlelog rendszere is. A játék parancsikonjára kattintva elsőnek be kell lépnünk az Originbe, majd böngészőben nyílik meg a játék közösségi rendszere. Legfelül érhetjük el a multiplayert, a kooperatív módot és a kampányt, alul láthatjuk katonánk aktuális szintjét és az elkövetkezendőkben megnyitható fegyvereket. A jobb oldali legnagyobb hasábot egy facebookos üzenőfalra hajazó adatfolyam tesz ki. Itt látjuk percre pontosan magunk és a barátaink online fejlődésének legapróbb rezdüléseit, de a legnagyobb közösségi oldalhoz hasonlóan mi magunk is megoszthatjuk könnyedén gondolatainkat: „- Jössz multizni este hétkor a Caspianra? Válasz: - Nem, a mutter mákosgubát készít, nekem kell szeletelnem a kiflit!”. A rendszer gördülékeny és teljesen könnyen kezelhető, igaz meg kell szokni: kezdetben elég sokat pepecselnünk vele, de később már magától megy minden. Nem mindenki képes tolerálni azt, hogy az alapvető statisztikák vizslatásához ki kell lépnie a játékból. Egy-egy összeszokott társaság bármikor alakíthat squadot (azaz klánt), nem kell előzetesen összehalászni a brigádot. Az már más kérdés, hogy egy ötfős brigád mindegyik tagja be tud-e férni a kiválasztott szerverre. Meccset csak az nem talál, aki nem keres. Számos kritériumot jelölhetünk meg a szerverkeresőben: ranked legyen, vagy ne, hány szabad hellyel bírjon, milyen játékmódban fusson, stb. Némileg üröm az örömben, hogy ezt nem a játékba belépve, hanem csak „külsőleg”, böngészőben tehetjük meg.


Félve kattintva a kampányra egy meglehetősen hatásvadász álomban találjuk magunkat, melyben meglovagolunk egy metrókocsit, lövöldözünk egy keveset, és sallereket osztunk ki a vehemens terroristáknak. A történet Henry „Black” Blackburn tengerészgyalogos főtörzs körül zajlik, pontosabban az ő visszaemlékezésein alapul. Egy váratlan intermezzó után kerül a CIA figyelmének középpontjába – meglehetősen érdektelen, szürke kihallgatási procedúrák során bontakozik ki a sztori. Blackburn rossz társaságba (haha) került, miközben azon munkálkodott, hogy megakadályozza a harmadik világháború kibontakozását. Harcolunk az árulás ellen – kezdetben Irakban, számos rajtaütés elszenvedőjeként. Az unalomig ismert közel-keleten kezdünk – tudjátok, amikor bekavar egy földrengés a történésekbe. A sorozatra jellemző szabadság itt nem érhető tetten: agyonszkriptelt, lecsupaszított megvalósítása ez a BF-szellemiségének. Hiába a csapatos és egyszemélyes rambózás a világ minden táján - földön, vízen és levegőben, amikor számos gyermekbetegséggel küzd. A dráma még úgy-ahogy elmegy egyszer fogyasztva, hiszen kreatív és hatásvadász eszközökhöz nyúl.


Példának okáért az újrakezdés után mindig ugyanott megjelenő ellenfelek idővel tökre unalmassá vállnak. Nehezebb nehézségi szinten elég három lövés a padlóhoz – ezzel nincs is baj. A gond ott kezdődik, hogy taktikai érzékünket egyetlen egyszer sem kell bevetnünk. Az újratermelődő ellenség ellen a legjobb módszer, ha nem ragadunk le sehol, hanem megyünk előre. Ha zárt ajtókba botlunk, meg kell várnunk társainkat, míg azok kényelmesen elhelyezkednek a falnál, s le nem zajlik a bejutási animáció. Túl sok választási lehetőségünk nincs: haladunk előre úgy, ahogy a fejlesztők elképzelték. Ámulunk sokszor az eposzinak szánt közjátékokon, ahol tényleg omlik az épület, tényleg hangyafasznak érezzük magunkat a háborúban, de szigorúan csak az első alkalommal. A rombolhatóság itt szinte nem is létezik: megvan az a jelenet, amikor rakétával belelövünk az épület oldalában, mire két emelet leomlik? Na, az egész csupán kódsor, szabadon hiába lövünk bármibe is RPG-vel, nem nagyon történik semmi. A járművezetés is elég csupasz, hiszen legtöbbször csupán a fegyverzetet kell kezelnünk, pl. a vadászgép irányítása nem a mi hálás tisztünk. E légiharcos demonstrációra kitérve meg kell azért jegyeznem, hogy konkrétan lefostam a bokánkat a gyönyörtől.


A kampány tehát olyan, mint Two-Face érméje: kétoldalú, bár legtöbbször a kényelmetlen oldalát látjuk. A DICE nem mert nagyon elrugaszkodni a talajtól, sokszor érezzük azt, hogy „bezzeg a videóban nem ezt történt – nem is hullott a nyakunkba töltényhüvely a helikopterből”. Tény, hogy van benne potenciál, határozottan élvezetesebb a single, mint a Bad Company 2-ben, de még mindig nagyon röghöz kötött. Érezhetően a Call of Duty nyomására kellett moziszerű porció a BF3-ba is, de ezzel pont annak tesznek keretbe, ami a DICE sorozatának igazi jellemzője: a határtalan szabadság, a vezethető járművek és a rombolhatóság. Na, ezeket nem kapjuk meg a kampány során. Időről-időre halovány reflex-gombnyomkodós QTE-szegmenseket is abszolválnunk kell, ami nem éppen a reflexeinket dolgoztatja meg. A ráhagyás olyan, mintha egy hároméves lurkónak szánták volna, kihívás nincs benne, uszkve három-négy másodpercünk van megfelelő gomb leütésére – ebben a formában pedig teljesen felesleges. Az egyjátékos üzemmód „sínen” haladva pedig maximum középszerű lehet, számos egyszer élvezhető mozzanattal. Mindezek tetejébe az ellenfél mesterséges intelligenciája nem igazán megnyerő: csak a túlerővel gyűrhet le bennünket, vagy néhány jól irányzott gránáttal.


Szigorúan a single után ajánlott a kooperatív küldetések letolása cimboráinkkal, mely lazán kapcsolódik ugyan a kampányhoz, mégis teljesen más történetet mesél el a már ismerős terepeken. Itt a kommunikáció és a csapatmunka tényleg kifizetődő, s ha találunk megfelelő embert a co-ophoz, nincs akadálya annak, hogy jutalomként új fegyvereket nyithassunk meg a multihoz. Bár a tapasztalati pontok igen lassan gyűlnek az érvényesülés útján, erősen ajánlott hard-szinten hozzákezdeni, még akkor is, ha az első pár alkalommal csúfos kudarcot vallunk. De a gyakorlat mesterré tesz: rájövünk az ellenség útvonalára, az ellenállás mértékére – a lényeg az, hogy ne tudjanak áttörni a védelmünkön. Ehhez pedig minden gyilokszerszám adott: bármilyen finom mordály, gránátok, aknák – gebasz esetén újra tudjuk éleszteni a csapattársunkat.


A befektetett munka meghozza a gyümölcsét, a kihívás egész kellemes, odafigyeléssel már akkor megszerezhetjük minden BF-veterán kedvenc fegyvereit, a G3A3-at és az M39 EMR-t, mielőtt még egy nyamvadt meccset letolnánk a multiban. A co-op másik nagy előnye, hogy az adott pályán kitanulhatjuk a helikopteres hadviselés csínját-bínját. Mondanom sem kell, ketten igen nagy élvezet rejtezik benne, hiszen nem ugrál ki a botkormány mögül minden második baromarcú. Pontgyűjtéshez, fegyver-megnyitáshoz tökéletes a Battlefield 3 eme porciója, akár a kompetitívbe beleunva, levezetésként, akár egy kisebb és gyors élményszerzéshez. Egy embert meg bárki tud magával hozni. De miért nincs vadászrepülőzés?


Minden kétséget kizáróan a Battlefield 3 igazi aduásza a 64-fős multiplayer – ezzel nem mondtunk újat. Itt teljesednek ki mindazon alapelvek, amik a sorozatot immáron tíz éve naggyá tették. A DICE ebbe ölt bele annyi időt, ami már bőven elég az üdvösséghez. Először is: a gyatra bétát tessék szépen elfelejteni, minden velejéig kimunkált és simán játszható PC-n, de ehhez kellett négy-öt nap. Konzolokon is már elérhető a patch a szerveroldali hiányosságokra. Hiába ott a teljesen szükségtelen Team Deathmatch, az előrenyomulós-védekezős Rush, az igazi mókát még mindig a Conquest játékmód adja, járművekkel, hatalmas terepeken, kontrollpontokat elfoglalva. Az élmény határozottan jobb, mint a Bad Company 2-ben, méltó utód született tehát. Kedvenc csapattársainkkal összekerülve az élmény feledhetetlen – ahogy már írtuk, a filterezést mindenki könnyedén elvégezheti. Optimális kapcsolatnál pedig megtaláltuk a multis FPS-ek non-plusz ultráját. Nézzük tüzetesebben!


A térképek választéka lehetne nagyobb is (hagyni kell valamit a DLC-knek), de választékosságot tekintve nincs rá panasz. Találunk szűk városi helyszíneket, ahol minden egyes sarokért igazi darálás zajlik; hatalmas nyitott területeket, ahol tényleg a csatamezőn érezhetjük magunkat. Iszonyú hangulata van annak, amikor a tankok ágyúitól nem hallunk semmit, a fejünk felett vadászgépek suhannak el, vagy éppen fedezéket keresünk egy ellenséges helikopter elől. Netán ejtőernyővel zuhanva közelítjük meg az ellenséges bázist. A móka ismét az USA hadserege és az oroszok között zajlik, a játékos osztályokban történt változtatások tényleg jót tettek a sorozatnak, nincs is szükség külön felcserre – tökéletesen helyt állnak az Assaultok között is. Nem kell amiatt rágódnunk, hogy nincs nálunk ütőképes fegyver a bajban. Gyalogosan is hatalmas jóság a játék, de igazán akkor borul a bili – jó értelemben véve – amikor egy-egy jármű vezetőülésére kerülünk. Az olyan repülő jószágokat terelgetéséhez, mint az F-18 Hornet, vagy az M28 Havoc helikopter, nem árt némi előképzettség és egy jó közepes botkormány beszerzése. Igen veszedelmes fegyvertényezőt képviselnek a jó pilóták – elég csak megnézni az aktuális statisztikát. A hasalás-funkció sok esetben megment a kéretlen golyóktól, a dögcédula-vadászat pedig kellő büszkeséggel tölt el, ha olyasvalaki arcáról töröljük le a mosolyt, aki már többször keresztbe tett nekünk.


A terepek változatossága elég sokrétű lehetőséget teremt bárki számára, csupán jól kell helyezkedünk, és a céljainkat elérhetjük. Érdekes, hogy sokkal kevesebb kemper zavarja a játékot, hiszen nincs teljesen jól használható rejtekhely a bitangok számára. Főleg, hogy mi választhatjuk ki, hogy hol éledünk újjá. Fegyverek terén is teljes kiegyensúlyozottságról beszélhetünk, a DICE tett egy lépést a realizmus felé, még akkor is, ha az elsődleges szempont még mindig a játszhatóság. Minden újonnan megnyitható szerkentyű folyamatosan ösztökél arra, hogy legyünk jobbak és töltsünk el a játékkal annyi időt, amennyit lehetséges. Számos kiegészítő rakható a mordályokra, könnyedén kialakíthatjuk a játékmódnak és a pályának megfelelő szerszámot pillanatok alatt. Egy idő után a jobb kezelhetőség, nagyobb tár, az ilyen-olyan scope-ok sem elérhetetlen célok. A régi osztályok mixelése pedig abszolút telitalálat, a mérnökök például a harcban is ugyanolyan fegyvertényt képviselnek. A fejlődés ideje sem megy végbe olyan hamar, mint a BC2-ben; aki komolyan veszi a BF3 multiját, mérget vehet arra, hogy hosszú ideig le tudja magát kötni. Kockázat és jutalom - e kettő ismérven múlik az érvényesülés. Bravó DICE!


A Frostbite 2 motor teljes pompájában valóban lehengerlő látvánnyal bír PC-n, a hihetetlen részletesség tényleg nem üres ígéret, ha kellően izmos vasat birtokolsz (4 magos proci, GTX 560 minimum 1 GB VRAM-mal), garantáltan leteszed a hajadat. Grafikabuzik fellegvára tehát a Battlefield 3, még akkor is, ha szerényebb konfigurációkon és konzolokon mindennek csak a töredéke érhető el. A nyílt terepek bámulatos műgonddal lettek megvalósítva, igazából a fényeffektek teszik fel a pontot az i-re, de az egész design olyan, mintha egy koszos, zsírfoltos kameralencsén át vizslatnánk a történéseket. Az EA Sportstól kölcsönvett animációs motor pedig teszi a dolgát, gördülékeny, ahogy kell – igaz, multiban vannak sarkalatos pontok. A konzolosok sem panaszkodhatnak a külcsínre: egy ötéves hardveren is pazarul a fest a játék, még akkor is, ha egynéhány textúra közelében sincs a PC-n látottakhoz, s csupán 24-főt mozgósít az online csatatér. Ami viszont az előzetes ígértekkel szembemegy, az a rombolhatóság. A single szinte teljesen statikus, a durva épület-összeomlásokért script felel, s a multiban sem teljes az öröm: a betonépítmények sok esetben teljesen érinthetetlenek, csupán néhány falat enged úgy-ahogy leamortizálni a program – ha éppen a megfelelő helyen kapjuk oldalba. Kimaradt a gránátok, felrobbant páncélosok után maradó bombatölcsér is – ez már nem nyújt fedezéket számunkra. A fizika, bár mutat érdekes fellángolásokat, abszolút helyén volt az egész játék során, végre a tankok is megérzik a rakétatalálatot. Ami viszont mindig is a sorozat nagy erősségének számított, az a hangzásvilág, mely tényleg elismerésre méltó, pláne, ha van hozzá megfelelő rendszerünk. A fegyverek átszakítják a dobhártyáinkat, a single-ben hallható muzsikáktól tényleg felszökik bennünk az adrenalin.


Nem vehetünk arra mérget, hogy a Battlefield 3 mindenkinek be fog jönni. Nem árt tisztázni, hogy mit várunk tőle: ha csak az egyjátékos élményekre koncentrálunk, hamar lelankad a lelkesedésünk, mert a kampány megmarad csupán kiegészítő funkciónak. Nem azonosulunk a karakterekkel, tipikus instant, gyorsan múló szórakozás. Jó, ha öt óra játékidőt tudunk kicsikarni belőle. Kicsit keveselltem az amúgy remek kooperatív küldetéseket, de a cím legnagyobb dobása továbbra is a multiplayer. Ez utóbbinál minden lehetőség nyitva áll ellőttünk, hogy szakértelmünknek, képességeinknek megfelelően találjuk kihívást és ösztönzést a fejlődésre. Ha forradalmi újdonságokat nem is hozott a Battlefield 3, legalább tisztességes produktumot kapunk a pénzünkért. Jelen esetben ez bőven elég.

Kapcsolódó cikkek

• Battlefield 3: Back to Karkand DLC villámteszt
• Battlefield 3 többjátékos bétateszt
• Battlefield 3 előzetes