Batman: Arkham City - Harley Quinns Revenge DLC teszt

A Rocksteady nem szimpla letölthető tartalmat hozott el a Harley Quinn’s Revenge-dzsel, melyben pár challenge pálya és új játszható karakter kapott helyet, hanem mindenki legnagyobb örömére az egyjátékos élmények folytatódnak. Pont ott vesszük fel a történet fonalát, ahol az alapjáték véget ért. Ha pedig nem játszottad még végig az Arkham Cityt, kérjük ne is olvass tovább, elvégre körmönfont spoilerekbe fogsz ütközni. A dühöngő őrült pályafutása látszólag lezárult, a bosszúra szomjazó pszichológusnő Batmant hibáztatja. S habár eddig csupán egy hülye picsa benyomását keltette, a szerelmi bánatban megerősödött némberekkel vigyázni kell. Nagyon is.


Szóval a Sötét Lovag - mint aki jól végezte dolgát - kilépett a Monarch Színház kapuján, maga után hagyva Joker élettelen testét (a díszletek hiába próbálták azt sulykolni belénk, hogy „Joker, a halhatatlan” – lám a fagyi visszanyalt). A közelben Harley Quinn hitetlenkedve szemléli parancsolójának kimúlását, s míg Gordon csapatának autója elszállítja a testet, ő sztoikus nyugalommal, csendben elsétál a semmibe. Néhány héttel később aggasztó hírek érkeznek: Harley megtelepedett Joker régi rejtekhelyén, Arkhamban, Batman nyomtalanul eltűnik, az Oracle pedig aggódni kezd – valami nincs rendjén. Így kezdődik a pár órásra hízott történet, melyben a nő gengsztereket toboroz magánhadserege számára, gothami rendőröket rabol el és használja csaléteknek. Habár a körítés sablonos, ennyi idő elteltével még mindig remek játszótér (lenne) Arkham City.


Ami továbbra sem változott, az a világbajnok játékmenet. A harc most is megállja a helyét, a tempó jó iramú, a hanghatások pedig mindent megkoronáznak. Egyedüli baj az, hogy 2-3 óránál többet még a legalaposabb rajongók sem tudnak kisajtolni belőle. Ami viszont tényleg érdekes, hogy a DLC igazi főszereplője a Wonder Boy, azaz Robin. Ugyan őt már láthattuk korábban némi challenge móka erejéig, ám a történet során most irányíthatjuk elsőként. Gordon lányával, az Oracle-lel ő is folyamatosan tartja a kapcsolatot – a szálak a régi acélgyárhoz vezetnek, megtudjuk mi történt Batmannel. Azért Harley sem piskóta: totális gyászba maszkírozta magát, feketébe öltözött, s persze a debilsége mit sem változott. Apró lépésenként haladunk előre, bár komolyabb meglepetésekben nem lesz részünk. Az Arkham City epilógusa csak egy visszatapsolt örömjáték.


Nem pusztán az akcióról szól az expanzió: vannak helyzetek, ahol a leleményességünket és nyomozói vénánkat is latba kell vetni a már ismert kütyük segítségével. Természetesen a fő hangsúly ismét a csihi-puhin lesz. Robin sem esik pánikba, amikor a többszörös túlerő ellen kell felvennie a harcot, ugyanolyan laza ütésvágásokkal operál, mint Batman. Míg a denevérember erős és lehengerlő, addig Robin repertoárja bővelkedik a fortélyokban, stílusa is más, s elmaradhatatlan botjával cselesen oda tud sózni – nem véletlen az artista múlt. Az ütésvágások ugyanakkor nem lesznek vontatottak, köszönhetően annak, hogy más és más típusú gengszterek váltják egymást.  Mindegyik eltérő megközelítést igényel: fel kell vennünk egyfajta ritmust a két különböző támadástípus és védekezés közben – a kihívás így pontosan megfelelő. Habár Robin gyorsabbnak tűnik, több pofont kell bevinnünk a győzelemig. Ha jól emlékszem két hónapja tettem le az Arkham Cityt, s bizony az első harcokban is meg tudtam izzadni, esélyem sem volt a 20-25 ütéses kombókra. Nem árt egy kis belerázódás a történet elindítása előtt.


Ami viszont nem tetszett, az az, hogy Robinnal játszva korántsem akkora a szabadságunk, mint Batmannel. A sandbox stílus itt már nincs akkora túlsúlyban. Míg Bruce Wayne egy pillangó könnyedségével repkedett Arkham City háztetői között, bármerre vihetett az utunk, addig szövetségesével nyomulva a fedett és lineáris terek lesznek a mérvadóak. Ez pedig hatalmas kihagyott ziccer. Elméláztunk azon, milyen lett volna, ha a Macskanőhöz hasonlóan néhány helyre csak Robinnal tudtunk volna eljutni. A fémgyár sem egy túlzottan érdekes és változatos helyszín: nyomkeresésre, kóborlásra nincs mód – minden útirány világos. A szerkentyűkben alig vannak különbségek, csupán a mozgás-animációkban tér el a karakter. Még szerencse, hogy a hitvallása más, mely a dialógusok során tör a felszínre – ez is a játék erényeként szolgál.


Troy Baker remek választás volt Robin szinkronjának. A hős nyugodt és higgadt hangon beszél, s nem nélkülözi a szarkasztikus megjegyzéseket sem, bár nem mindenben ért egyet Batmannel, kellően érdekes fickó ahhoz, hogy egy hosszabb történeti szálban is megismerjük. Amire ugye a Harley Quinn’s Revenge rövidségének fogva – nem ad lehetőséget. Harley segge olyan formás, mint egy érett körte, szinte kedvünk lett volna körbenyalni, és beleharapni. Elmebaja ugyan nem múlt el, ám az őrületébe még beleszól a mély és fájdalmas gyásza is – de ugye egyetlen nő sem tökéletes. Kevin Conroy hozza a kötelezőt Batman hangjaként, mély és kellemes orgánumával tiszteletet parancsol. A legnagyobb poénok akkor jelentkeznek, amikor meg merünk állni és hallgatózni, a rabok és rosszfiúk szövegeléseiből több hasznos információt és a háttértörténetet színesítő megjegyzéseket hámozhatunk ki. Sok esetben a székről fordulunk le.


A nyúlfarknyi játékidő viszont egyáltalán nem elég arra, hogy Robin személyiségét körültekintően meg tudjuk ismerni – hacsak nem vagy beavatott képregényhuszár, nem fog a szívedhez nőni a csuklyás hős. A burkolt nyugodtság alatt viszont tomboló tenni akarás és elhivatottság rejtezik, a sokszor kemény múlt kikezdhetetlen sebhelyeket karcolt Robin lelkében. Ez pedig nem feltétlen jön át a DLC-ből. A karakter jelentősége sokkal nagyobb, érdemes lett volna nagyobb hangsúly fektetni Batmannel való kapcsolatára is. A történet viszont élettel teli, mégis túlzottan csapongó és gyors tempót diktál – ennek ellenére a Rocksteady nem mert tisztességes csattanót hozzávarrni.


Nem voltunk megelégedve a Harley Quinn’s DLC-vel – s nem arról van szó, hogy túl nagyok az elvárásaink. A szabad játékmenet háttérbe szorult, Robin karakterét nem sikerült kibontani, sőt a játékmenetre sem volt különösebb hatással az új főhős. Batman nyilvánvaló zárkózottságára sem kapunk választ, túlzottan is elhamarkodott lett ez a kiegészítő. Reméljük, mindez csupán beetetés, s a Rocksteady a jövőben kibontja az újonnan felmerült kérdéseket. A csomag rövid, ámde tömény kaland – ám a tízdolláros árcédula ellenére is figyelmen kívül hagyja az alapvető sandbox-jegyeket. Ne számítsunk világrengető eseményekre, sem 180 fokos fordulatokra – mégis, ami a kezünkben van, az továbbra is egy minőségi élmény minden rajongó számára. Pedig egyik szemünk sír.