Idén sem volt okunk a panaszra, hiszen szinte alig telt el olyan hónap, amikor ne jelent volna meg legalább egy év játéka-gyanús cím. Nem volt tehát könnyű dolgunk a nevezettek leszűkítésekor, de aggodalomra semmi ok, hiszen minden kategóriában találtok egy "Egyéb" mezőt is, ahová beküldhetitek azokat a kedvenceiteket, amelyek lemaradtak a válogatáskor. Idén 10+1 kategóriában gyűjtöttük az év legjobbjait, és habár az korai hozzáférésű címekből vagy játék méretű DLC-kből is érkeztek hatalmas durranások, ezeknek most nem szenteltünk külön helyet a listán (bocsi, Hades 2 és Elden Ring: Shadow of the Erdtree). Az űrlap kitöltésére egészen az év végéig lesz időtök, azaz 2024. december 31-ig várjuk a szavazatokat. Ezt követően összesítünk, a jövő év elején jelentkezünk az eredményekkel, időközben pedig már a szerkesztőségünk tagjai is készülnek a saját kedvenceikkel - ezeket is hamarosan publikáljuk.
Ahogy a korábbi években, úgy idén is a Google-t hívtuk segítségül a szavazás lebonyolításához és a visszaélések elkerülése érdekében - a kitétel csupán annyi, hogy Google/Gmail-fiókkal belépve tudtok csak részt venni a szavazáson. Egy-egy kategórián belül ezúttal csak egy kedvencet jelölhettek meg, de ahogy már említettük, mindig szabadon áll az "Egyéb" opció. Ha pedig valahol elbizonytalanodnátok, ne aggódjatok, nyugodtan üresen is hagyhatjátok azokat a csoportokat, amelyekben kevésbé vagytok jártasok.
A normál kategóriáknál igyekeztünk öt-öt címet összeválogatni, az év legnagyszerűbb játékának szóló kategóriában azonban kétszer ennyi nevezettet találhattok. Ha akadnak kiemelt kedvenceitek, akkor érdemes lehet utánuk keresnetek (Ctrl+F), hiszen amit nem találtok meg a legjobb akciójátékok közt, lehet, hogy a legjobb lövöldék közt lapult meg. Nincs is más hátra, induljon a szavazás!
Kapcsolódó cikkek
7-8-9 generációval ezelőtti intel i5-ös processzorok nvidia gtx 760 - 950 és max 1050 kártyákkal szidják 2024-ben az AAA-t és szidják az Alan Wake 2-t és a CP2077-et, hogy nincsenek optimalizálva, stb.
Sajnos olyan szintű ma már betegség, hogy ha valaki 15 éve vett egy már akkor is gyenge gépet, az a mai napon nem a saját gépét hibáztatja, ha nem megy rottyon a Stalker 2, amikor már az első rész sem ment fullon 15 éve, hanem az AAA-t és a jelentése ismeretének hiányában varázsszónak bekiabált "optimaliztálást". És itt igazából nem az embert szidom, mert sajnálom azokat, akiknek ez lenne a hobbijuk és nem tudják jól űzni, hanem magát a hülyeséget szidom, amit megengednek maguknak és ezt utálom ezerrel. Felesleges rinyálni az AAA-val kapcsolatban, mert egyrészt minden játék az új hardvereken jellemzően atom rottyon és teljesen problémamentesen fut (de ez régen is így volt és régen is ez volt a feltétele), másrészt pedig a tavalyi meg idei évben jelent meg egy pár örökérvényű mestermű, amihez igencsak össze kell szednie magát bárkinek, aki meg akarja ugorni.
Az egyetlen probléma manapság az, hogy egy alsó-közepes gépen nem megy úgy egy friss játék ma, mint anno ment egy alsó-közepes gépen egy akkori friss játék, illetve ebben az is benne van, hogy mit nevezünk alsó közepes gépnek. Mert ugye ami ma nem tudja a Ray Tacing-et, DLSS-t és frame generation-t, valamint VRR kijelzőt, azt nem nevezhetjük alsó közepesnek, mert nem éri el a mai minimumot, amihez a játékokat tervezik.
Nem azt kaptál karácsonyra amit szerettél volna, vagy mi történt ?
Először is : Rendszeres GK-olvasóként véleményt nyilvánítottam a direk erre a célra fenntartott "hozzászólások" rész alatt, tudod ez az a hely, amit pont ezért hoztak itt létre...XD
Másodszor : Az hogy az - : "Az "egyéb" fül dísznek van ott", az csupán a te egyéni véleményed amivel én abszolute nem értek egyet, (Hozzátenném szerintem a GK szerkeztősége, de a cikk írója sem...) valamint -kapaszkodj meg, de- tökéletesen érdektelen számomra az, hogy ki "nyer", hogy az általam beírtak kapnak-e akárcsak egyetlen megjelölést is rajtam kívül, a közösség tagjának érezvén itt magam, egyszerűen reagáltam a cikk címében lévő felhívásra, miszerint : "Szavazz 2024 legjobb játékaira!", ne haragudj már érte, bocsánat.. XD. Most hogy első vagy "dobogós" lesz-e akármelyik, vagy a hétezernégyszázhuszonhatodik... Szerinted ez számit ebben a kérdésben, amikor a te saját véleményed maga a kérdés alapja ?
Harmadszor : Komolyan azt mondod most hogy az a szánalmasabb aki leírja itt a saját véleményét az adott témában, mint aki inkább mint írtad : "inkább választ egy random game-et a felsoroltak közül, minthogy nekiálljon beírogatni külön", és ezért még gúnyt is érdemel részedről ?
Sokra nem tarthatod se az egyéni vélemenyt, sem az ide írókat, de ezt te tudod...
Szerintem -már bocs- neked kellene inkább magadnak listát írni és otthon olvasgatni, ha azért jársz egy közösségi fórumra hogy másnak beírd azt hogy vélemenyt nyilvánítani felesleges és szánalmas.
Mert így ebben a formában, ezen két utóbbi jelző inkább a te hozzászólásodra igaz... ;)
Te beírtad, ügyes vagy! Csak az a baj, h kutyát nem érdekli, h te mit írtál oda. Ennyi erővel írj magadnak egy listát és olvasgasd otthon.
Számtalan játék jelent meg a listázottakon felül is, van bőven választék idén is, ha az ember el bír szakadni attól a pár tucatnyi aktuálisan széthype-olt darabtól, amik minden évben megvannak, és a többség meg mindíg úgy tesz mintha azokon kívül más game-ek nem is léteznének adott évben...
Számomra nem volt ez sem jobb, sem rosszabb év mint az előzőek.
Az "AAA" (És most már "AAAA"-is XD...) piac úgy 80-90%-ban pont olyan érdektelen volt, az a pár darab meg ami jó lett az viszont ugyanúgy nagyon jó lett mint az elmúlt években eddig is bármikor, és ezeken felül számtalan játékot élveztem idén, néhány kategóriában kifejezetten sokat kellett hezitálnom hogy melyik is a "top cím" számomra úgy is, hogy volt hogy a listázottak nevei fel sem merültek opcióként ;)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.