Need for Speed: Most Wanted teszt

Te is csak egy vagy közülük. Szánalmas kis életed legszebb pillanatát az jelenti, ha romba dönthetsz egy bevásárlóutcát, nem félsz, hogy lejön a fényezés, loptad a kocsit, néhány sarok múlva amúgy is újat szerzel. Elszántan kapaszkodsz fel a legkeresettebb bűnözőket tömörítő toplistán, benzingőzös hajnalra ébred Fairhaven városa, a bűn sose nyugszik, lóerők, üvöltő drum and bass, erről szól minden. Az utcákat félőrült gyorshajtók uralják, az illegális futamok mindennapossá váltak már, a rendőrség tehetetlen, férfiak, nők, gyerekek, senki sincs biztonságban. 


A Need for Speed: Most Wanted egyesíti a legendás sorozat legjobb elemeit a Burnout stílusával. A Criterion keresztezte őket, s ezt nem is titkolja tovább, büszkén áll ki öszvérével a

közönség elé, míg a Hot Pursuitnál azt hittük, véletlen mindez, most biztossá vált, nagyon is tudatos. Az új játék nem szarozik, azt adja, amire mindannyian vágyunk. Egy hatalmas, szabadon bejárható várost, rengeteg luxusautót, és egy semmi történetet, minek irodalmi szintre emelni a cselekményt, amikor minden a száguldásról szól. Nézzünk meg még egy beépülő zsarut, vagy hallgassunk végig egy újabb autólopós, drogcsempész gengszter-sztorit? Nevetséges lenne, te is tudod, én is tudom. Vezetni akarunk, Michael Bay stílusban, s ez az, amiben az új Need for Speed tökéletes társunk lesz.


A játék ezúttal is a kőkemény arcade stílust képviseli. A sebességérzet brutális, az irányítás tökéletes, végigszáguldunk a városon, sorra végezve ki riválisainkat, a kagylóülésben hátradőlve aztán elégedetten gyújtunk rá egy szál cigarettára, a rendőrök bekaphatják, a pofájába röhögünk mindnek. Egy valamire kell csak vigyázni. A Burnout hagyatékaként kocsink nem pattan már vissza a falról, ha elnézünk egy kanyart, akkor totálkárra vágjuk a vasat, s mire feleszmélünk, a mezőny messze jár már, nem tojáshéjból van a fékpedál, érdemes sűrűn taposni. S ha már a jó tanácsoknál járunk, akkor a tükröket se hanyagolja el senki. Ellenségeink rohadékok ugyanis mind, ott loholnak a sarkunkban, s alig várják, hogy keresztbe fordítsanak minket, vagy betoljanak egy busz elé, túl kell járni az eszükön, és nekünk lépni hamarabb.


Az új NFS egyik legnagyobb érdekessége, hogy már az első pillanatban mindent a kezünkbe ad. A város teljes egésze bejárható azonnal, nem kell órákat várni, hogy befejeződjön egy hídépítés, vagy feloldjanak egy útzárat, ha kedvünk tartja, akkor egyetlen verseny befejezése nélkül beutazhatjuk Fairhaven minden zugát, s ugyanígy az autókért se kell megküzdenünk. Minden kocsi fellelhető a városban, benzinkutak mögött vesztegelnek, árnyékos parkolókban állnak, vagy egyszerűen csak lerakták őket az út szélére, amint megtalálunk egyet, az a miénk lesz. Átülhetünk, vagy megtarthatjuk későbbre, a térkép az első találkozás után jelezni fogja a lelőhelyet, fel kell kutatnunk őket, más dolgunk nincsen, Find it, Drive it, ahogy a játék is fogalmaz.


Első olvasatra nem zárja szívébe az ember a játékmenetet, milyen autóverseny az, ahol ingyen kapunk mindent, nincs is miért harcolnunk. Azt kell viszont mondjam, hogy éppen ez teszi a

Need for Speed: Most Wantedet egyénivé és izgalmassá, a városban fellelhető harminchárom autó mindegyikét kell majd ugyanis vezetnünk, ha azt hitted, hogy gyorsan felkutatod a leggyorsabb szupercart, s azzal elversz mindenkit, akkor tévedsz. Alfa Romeo, Ariel, Aston Martin, Audi, Bac Mono, BMW, Bugatti, Caterham, Chevrolet, Dodge, Ford, Jaguar, Köenigsegg, Lamborghini, Marussia, Maserati, McLaren, Mercedes Benz, Mitsubishi, Porsche, Shelby, Subaru, Tesla, az összes típusnak külön versenysorozata van. Öt futamot kell velük lenyomnunk egyenként, míg más játékban a kocsik háromnegyede csak díszlet csupán, addig itt mindegyik főszerepet kap, az utcai „egyhatosoktól” kezdve a hatalmas SUV-okon át, egészen a méregdrága luxusautókig.


Beülve kiszemelt autónkba, előhívható egy lista. Kiválaszthatjuk, hogy melyik verseny érdekel minket, a GPS pedig már mutatja is a starthelyhez vezető útvonalat, az érem megszerzéséért elég az első háromban benne lennünk, de ha később javítanánk, arra is lehetőség van. Másodszorra viszont már nem kell annyit kanyarogni a városban, a játék spórolva drága időnkön, odarepít minket a kívánt versenyhez, a felhozatal klasszikus futamokból áll, curcuit, sprint, speedrun, sorolhatnám, de ismeri őket mindenki. Ami viszont új dolog, az a kocsik testreszabhatósága. A futamokon nyerhetünk erősebb nitrót, jobban tapadó gumikat, áramvonalasabb spoilereket, és sportosabb váltót a kis kedvencünkhöz, az autó értékeit növelik, vagy csökkentik ezek, gyorsulás, végsebesség, irányítás, súly, szívósság, használni viszont okosan kell őket. Vannak versenyek ugyanis, ahol jobban járunk, ha downgradeljük az autót, de alapvető hiba szokott lenni, hogy a vidéki futamok után elfelejtjük levenni a terepgumikat, ami aztán városban semmire se jó.


A futamokon speedpointokat lehet gyűjteni. Minél több van belőle, annál magasabb helyre kerülünk a Most Wanted bűnözőinek körözési listáján, eredményünket növelhetjük győzelmekkel, drifteléssel, lezárt területeken való áthajtással, hirdetőtáblák kidöntésével, rendőrök lerázásával, vagy kinyírásával, illetve traffipaxok előtt való elszáguldással is. Minden apróság számít, s már csak azért is érdemes visszamenni a régi versenyekhez, hogy jobb eredménnyel több pontot kaszálhassunk be.


A toplista amúgy profi versenyzőkből áll. Ha megelőzünk valakit, akkor az bedühödik ránk, s attól kezdve mindig megtalál minket a városban, ott ólálkodik körülöttünk, míg ki nem hívjunk egy szemtől szembeni versenyre, a tét pedig mi más is lehetne, mint a kocsija. Meg kell verni egy általa választott versenyben, a megpróbáltatások utolsó részeként pedig takedownolni kell őt, a célvonal átszakítása után nem ér véget a verseny, addig nem adja fel, míg nem végződik totálkárral a harcunk. A leszorítós, balesetokozós játékmenet, és a felvehető versenyekkel teli, szabadon bejárható város ismét a Burnout sorozatot juttatja eszünkbe, a Most Wanted azon belül is a Paradise-ra hasonlít a legjobban, nem mondom, hogy nem értek egyet azokkal, akiket ez zavar. Kicsit kevesebb merítés talán jobban jött volna, de még így is olyan játékélményt kapunk, ami az új Need for Speedet az idei év egyik legjobb autós játékává teszi, F1 2012, Forza Horizon, Most Wanted - a polcon a helyük, sorban.


A kidolgozás minőségi, a futamok egyéni stílusú bevezetői fantasztikus hangulatot kölcsönöznek a játéknak, olyan érzésünk van, mintha egy mozifilm kezdődne éppen, majd átvált a kamera, és már megy is a verseny. A gameplay laza és szórakoztató, a grafika pedig hozza az elvárt színvonalat, a Chameleon Engine jól állja a sarat, s a mesterséges intelligencián is

csiszoltak a készítők, már megint csak a Burnoutot tudom felhozni példának, mikor azt mondom, mennyire szemetek tudnak lenni. Képesek az utolsó kanyarban kilökni minket a pályáról, nem kegyelmeznek soha, meg kell küzdenünk még a dobogós helyekért is, a játék nem adja ingyen a sikert. Jópofa dolog pedig, hogy a multiplayer mód tökéletes szinergiában él az egyjátékos kampánnyal, nincsenek menüpontok és lobbik, ha felmegyünk a netre, akkor a várost ellepik a játékosok, vannak hagyományos és egyéni challenge futamok, rendezhetünk takedown kihívást, driftversenyt, jump bajnokságot, illetve speedtestet is, utóbbiban az nyer, aki másfél perc alatt a legnagyobb átlagsebességet tudhatja magáénak. S hogy egy kis móka is legyen, az ugratóknál és a traffipaxoknál otthagyhatjuk kéznyomunkat, a rekorderekről toplista készül, ha már nagyon nem tudunk mit csinálni Fairhavenben, akkor nekiállhatunk megdönteni ezeket is.


A játék brutálisan jó, vannak viszont apró hibák, melyek rontanak rajta kicsikét. Az egyik ilyen, hogy túl sokszor törjük össze az autónkat indokolatlanul, fékezünk a kanyarban, a kocsi kerekei csikorognak, de azért lassulunk, majd oldalba kapjuk a szalagkorlátot, újabb totálkárt kell elkönyvelnünk. Ennyitől még egy igazi kocsival se állnánk fejre, nemhogy egy arcade autóversenyben, s rengeteg a városban az akadály is, apró padkák, kicsi szintkülönbségek, kiálló épületelemek nehezítik az előrejutásunkat, a legtöbbször láthatatlan módon, amitől pedig én sztrókot kaptam, hogy a lassítást nem lehet átnyomni. Az ember mérgében üvöltve nyomogatja a backet meg a startot, de nem történik semmi, kocsink tehetetlenül vergődik a mocsokban, míg a mezőny fele azonnal visszaelőz minket. Hihetetlen idegesítő.


A cikk megírása előtt szétnéztem kicsit a neten, és mindenhol azt láttam, a Burnouthoz hasonlítják a játékot. Megfogadtam, hogy nem fogok egy ilyen kliséktől hemzsegő ponyvát írni nektek, de nehéz megállni, a Most Wanted ugyanis ilyen, de tényleg. A Criterion nem tudott, de nem is akart kedvenc sorozatától elszakadni, jól áll ez a Need for Speednek is, az új rész elképesztő lett, brutális és fappable, én imádom minden másodpercét, de jogos a támadás, nincs benne sok egyéniség.