Grand Theft Auto: Vice City iOS teszt

A DMA Design Limited, későbbi nevén Rockstar North fejlesztői nem dőltek hátra, miután 2001-ben kituszkolták a kapun a játéktörténelmi jelentőségű Grand Theft Auto III-at, inkább rögvest belefogtak a PC-s átirat kalapálásába. Miután azzal is végeztek, még nem elmélkedtek a folytatáson (ugye a IV-es római számot majd’ hét évvel később biggyesztették csak a cím mögé), helyette elkezdtek molyolni egy küldetéslemezen, ami ma nyilván DLC lenne. Az ötletek csak gyűltek és gyűltek, újabb feladatok, fegyverek, járművek, jó pár technikai újítás is, és a skót srácok rövidesen azon kapták magukat, hogy kinőtték a küldetéslemezt, egy teljesen új, önálló játékot pakoltak össze.

Ez lett a Grand Theft Auto: Vice City, ami úgy látom, nem csak a baráti körömben örvend a legnagyobb népszerűségnek. Noha az évek során rengeteget fejlődött a technológia, a legtöbben mégis az ebben megjelent karakterekre, helyszínekre és vicces küldetésekre emlékeznek nosztalgiától könnyes szemmel. A dolog nem véletlen, részben oda vezethető vissza, hogy ez az epizód nyúlt a legbátrabban filmekből és sorozatokból, finomabban fogalmazva a Miami Vice és A sebhelyesarcú előtt tisztelgett. Emellett a korszak megválasztása is telitalálat volt, a nagy játékos generáció az 1980-as években volt tinédzser vagy fiatal felnőtt, az akkori zenéken és filmeken érlelődött, szívesen visszalátogatna abba a korba, no persze nem a kádári Magyarországra. Végül a Ray Liotta hangján megszólaló főszereplő, a Tony Montanához hasonló, nulláról birodalmat építő karrierbűnöző, Tommy Vercetti is könnyebben magunkra ölthető archetípus volt, mint a hallgatag bosszúálló, Claude.

Ugyan a Rockstar már kóstolgatta korábban is mellékszálakkal a hordozható gépeket, volt az első két részből Game Boy Color változat, és a Game Boy Advance is kapott egy külön epizódot, csak a Nintendo DS-en, majd nagyobb spéttel PlayStation Portable-n és iOS-en megjelent Chinatown Wars szólt nagyobbat, meg persze a PSP-n debütált Liberty City Stories és Vice City Stories páros. Tavaly döntött úgy a cég, hogy főbb, teljesen 3D-s, hátsó nézetes játékokat is mobilissé tesz, a tízedik évfordulót csak nagyon kicsit lekésve kiadta iOS-t és Androidot futtató masinákra a Grand Theft Auto III-at, idén pedig ugyanezt ismételte meg Vice Cityvel is. Ahogy a felsorolt korábbi esetekben (a Mobius Entertainment határeset, mert idővel beolvadt a vállalatba Rockstar Leeds néven), a portolási munkát ezúttal is külső cég kapta feladatul, a floridai székhelyű War Drum Studios, mellesleg a Rockstar rájuk bízta a Max Payne Mobile-t is

Lehengerlő élmény volt iPhone kijelzőn viszontlátni a Commodore 64-et utánzó töltőképernyőt, a bevezető videót a frissen szabadult Tommy Miamiról mintázott Vice Citybe érkezéséről, és aztán már a vizuális kompromisszumoktól mentes játékot. Igazi technikai bravúr úgy is, hogy a PSP-s kör és a már messze nem új generációs hardverem ismerete alapján nem kételkedtem benne, hogy mindez kivitelezhető. Azonban a RenderWare motor átültetése csak a feladvány egyik része volt, nem kis kihívás az eredetileg tizenhat gombos és két analóg karos gamepadre belőtt játék irányításának megoldása sem egy 3.5 hüvelyk átmérőjű, egyszerre maximum öt pontot detektáló érintőképernyőn, ráadásul úgy, hogy valamit lássunk is az akcióból a cikázó ujjainkon kívül. Eme írás főleg ezt az új platformokon jelentkező problémát és annak megoldását veszi górcső alá, nagyrészt állhat a GTA III-ra is, bár azt egy éve vittem el hasonló próbakörre, így nem vennék mérget rá, hogy minden ugyanígy működik ott is.

Gyalogos módban az alapbeállítás szerint a platformon jól megszokott virtuális analóg kar jelenik meg ott, ahol a kijelző bal alsó sarkára rányomunk. A futás ikon segítségével sprintelhetünk, amíg bírjuk szusszal, dupla nyomással ugorhatunk. A sematikus ház nyitja a menüt, a támadás ikonja pedig a jobb felső sarokban kiválasztott fegyver függvényében változik: lehet ökölharc, lőfegyver elsütése, távcsöves puska használata, illetve tárgy, leginkább Molotov-koktél eldobása. Lőfegyver esetén ki is jelölhetjük, hogy kire célzunk, és beállítástól függően akár az egész jobb szélső régió koppintásával is tüzet nyithatunk. A bal felső sarokban levő kistérképpel csalogathatjuk elő a teljes térképet, ami részletesebb információkkal lát el minket, természetesen tetszés szerint görgethető és nagyítható. A kamerát a felső, üres rész megfogásával forgathatjuk, ezt kis eszköznél már enyhén problémásnak éreztem, ugyanott kétujjas csippentéssel változtathatjuk a kamera követési távolságát is.

Az autó ikonnal vehetjük birtokba a járműveket, illetve hagyhatjuk el őket. Motoron és autóban természetesen eltérő az irányítás. Kapunk gázpedált, féket (ami állásból hátramenet), kéziféket, dudát (néhol ez sziréna), és az elérhető munkák aktiválására olykor egy kormányt. A kamera távolságát és irányát itt is ugyanúgy változtathatjuk, de külön kamera ikonnal is váltogathatunk a fix nézetek között. A bal alsó sarokban lapozó gesztussal jobbra-balra tekergethetjük a rádiót, saját zenét is beizzíthatunk, és természetesen el is némíthatjuk. Az alapértelmezett, digitális kormányzáshoz két irány ikont biztosít számunkra a rendszer, nekem is ez tűnik még a legkezelhetőbbnek, bár nem tesz lehetővé annyira finom lavírozást. Lehetőségünk nyílik ugyanakkor arra, hogy ide is virtuális analóg kart kapcsoljunk be, sőt a giroszkópot is segítségül hívhatjuk, ami a legtöbb autós játékban megszokott, természetesebbnek ható kontrollt nyújtja. Ez utóbbi nem rossz, eléggé precíz, talán csak az élesebb kanyarok bevételénél tűnik kicsit lomhábbnak. Amennyiben van nálunk UZI, külön gombokat kapunk még a jobbra és balra lövöldözéshez.

A helikopterig még nem jutottam el, ott elvileg a digitális kormányzás helyett forgató ikonok jelennek meg. A kamera irányának megfordíthatósága természetesen itt is él, kevésbé megszokott ugyanakkor, hogy a fejlesztők még a balkezesekre is gondoltak, ők egy kapcsolóval átválthatják a rendszert a számukra kedvezőbbre. Az igazi finomhangolhatóság azonban csak itt kezdődik, akár az egész kontrollpanelt is átrendezhetjük a beállítások menüben, eltérő gyalogos, gördülő és légi kiosztásra: ide-oda tologathatjuk a virtuális gombokat és az egyéb elemeket, dupla bökéssel pedig több fázisban növelhetjük vagy kicsinyíthetjük őket. A személyre szabott kiosztásunkat természetesen megjegyzi a játék, és bátran pakolászhatunk, vész esetére mindig ott van amolyan biztonsági hálóként a „restore defaults”.

Emelem a kalapom a rendszer előtt, ennél jobbra és szabadabbra nem is tervezhették volna, bárcsak minden érintőképernyős játék irányítása ennyi törődést és odafigyelést kapna. Mivel a kontroll még így is erősen kompromisszumos, továbbá a mai igényekhez mérten néhány eredeti küldetés még a Rockstar-csapat számára is meglepően nehéz volt, természetesen az anyag némileg könnyebb, megengedőbb lett, és itt-ott plusz segítséget nyújt, így nem válik frusztrálóvá, kiegyensúlyozza a platformokból eredő hátrányokat. Az átirat tehát hibátlan, a War Drum a maximumot hozta ki a korlátozott lehetőségekből, ugyanakkor, ha módunkban áll, hogy gamepaddel tologassunk (gondolok itt elsősorban a még be nem jelentett, de a III és San Andreas megjelenése után nem minden alap nélkül várható PlayStation 3-as újrakiadásra), az mindig egy szinttel magasabb élményt fog nyújtani. Grand Theft Auto: Vice City iOS verzió 10/10.

Cikkünk még az óévben készült