Wreckfest 2 próbakör

Link másolása
A Wreckfest 2 korai hozzáféréses változata egyelőre nem több, mint egy demó, ugyanakkor az elképesztően élvezetes vezetési élmény és a hihetetlenül látványos törésmodell már most is képes örömteli perceket okozni nekünk.

Nem véletlenül csak perceket írtam a bevezetőben, mivel a játék tartalmi felhozatala jelenleg egész egyszerűen siralmas, bár azt gyorsan hozzátenném, hogy a fejlesztők az annak idején szintén korai hozzáférésben elrajtolt Next Car Game: Wreckfestben sem kényeztettek el minket az első néhány körben. Ennek folyományaként ezúttal is be kell érnünk négy darab autóval (amiket kedvünkre festegethetünk), három, több nyomvonalat is tartogató helyszínnel, egy ökörködésre szolgáló és mindenféle textúrát nélkülöző tesztpályával, valamint két játékmóddal. Ez sajnos nemcsak leírva, hanem megtapasztalva is borzasztóan kevés, ráadásul mindezen az sem tud érdemben segíteni, hogy a szimpla körözésekre, illetve a zúzásra kihegyezett megmérettetésekre akár online, húsvér emberek ellen is benevezhetünk. Jöhet is a jogos kérdés, miszerint minek fizessünk ki 30 eurót és álljunk újra és újra rajtvonalhoz, ha nincsen karriermód, nincsenek feloldható verdák, vagy fejlesztések, nincs semmi érdemleges a játékban, csak az élmény, amit a vezetés nyújtani képes? Na, hát pont ezért!

A Wreckfest 2 most megjelent korai hozzáféréses változata ugyanis hiába hiányos, az a kevés dolog, ami benne van, az majdhogynem tökéletes. Kezdjük rögtön talán a legfontosabb dologgal, a vezetési modellel, ami már az elődben is kimagaslott a mezőnyből és szerencsére ez most sincs másként. Sőt, a fejlesztőknek sikerült tovább finomítani az ott lefektetett alapokon, aminek hála az itteni autók kezelhetősége jóval élethűbb lett, amit leginkább akkor fogunk megérezni, amikor egy masszívabb monstrumból átülünk egy jóval kisebb verda volánja mögé. Azért nem kell megijedni, az árkádos megközelítés akkor sem tűnik el, hogyha a menüben elérhető összes segítségi opciót kikapcsoljuk, ugyanakkor örvendetes tény, hogy a Bugbear Entertainment csapata nem elégedett meg a szinte tökéletessel és tovább csiszolta azt.

Ezutóbbi igaz a törésmodellre is, ami bár első ránézésre szintúgy nem esett át sok változáson, valójában azonban jóval részletesebben amortizálhatjuk le az éppen aktuálisan terelgetett négykerekünket. Amit külön szeretnék kiemelni ezen a téren, azok a kisebb koccanások és lökdösődések nyomán megjelenő horpadások, amik ugyan apróságnak tűnhetnek, valójában viszont hatalmasat dobnak az élményen. Ezt egyébként gyakran lesz majd lehetőségünk megtapasztalni, mivel a mesterséges intelligencia hajlamos gócokba rendeződni, amiken csak és kizárólag úgy tudjuk magunkat keresztülvergődni, hogy minden egyes ellenféllel festéket cserélünk. Szerencsére ez a kissé furcsa tömegnyomor kizárólag a versenyek első néhány kanyarjában jellemző, amiket túlélve rendeződnek az erőviszonyok és onnantól kezdve már egy jóval szellősebb mezőnyben szlalomozhatunk a végső győzelem felé.

A játékmenet érdemi része tehát már most is piszkosul élvezetes, a fejlesztők által lefektetett alapok szinte tökéletesek, minderre azonban rátesz még egy gázfröccssel az elképesztően részletgazdag audiovizuális élmény. Nincs mit szépíteni, a Wreckfest 2 lehengerlően néz ki és bár jelenleg akadnak még vele optimalizációs gondok – különösen akkor, ha 24 autót egyszerre engedünk rá valamelyik tereptárgyakkal teli pályára –, az autók és a helyszínek kidolgozottsága bőven kárpótol minket az időnként tapasztalható framedroppokért. A továbbfejlesztett ROMU motor áldásos hatásait egyébként talán az első részben is megtalálható Savolax Sandpit prezentálja a leginkább, aminek nyomvonalát sokkal gazdagabb flóra és fauna szegélyezi, mint korábban bármikor. Mondjuk nem biztos, hogy ez mindenkinek elsőre fel fog tűnni, mivel a pályákon kialakuló káosz hamar elvonhatja a figyelmünket, különösen akkor, ha már sárvédőig gázolunk a szerteszét heverő alkatrészekben és különféle környezeti elemekben.

Optimalizáció terén tehát azért még van mit csiszolni a játékon, ugyanakkor látvány tekintetében már most is lehengerlő a féleredmény és szerencsére az audio részleg szintúgy ebben a minőségben hallatja a hangját. Bár a zenéről egyelőre mind a menüben, mind pedig a versenyek közben le kell mondanunk, a kocsik duruzsolása és a kerekek, valamint a talaj kölcsönhatásából, illetve a koccanásokból fakadó hangeffektek egész egyszerűen fenomenálisak. Vezessünk akár külső-, akár belsőnézetből, sokszor valóban úgy érezhetjük majd, mintha mi is ott ülnénk a kocsiban, hogy aztán egy-egy jól irányzott ütközés nyomán felocsúdjunk és ismét visszakerüljünk a jóval békésebb, ámbár unalmasabb valóságunkba.

Hihetetlen érzés ez, amit csak a legjobb játékok esetében tapasztalhat meg az ember, sőt, néha még talán ott sem. Nos, a Wreckfest 2 már most, korai hozzáférésben, számtalan hiányzó alkatrésszel a motorháztető alatt is képes minderre, sajnos azonban pár óra önfeledt szórakozást követően mindenképpen kifogy belőle a nafta, onnantól kezdve pedig nem marad más lehetőségünk, mint újra és újra a korábban már megtett köröket róni. Ettől függetlenül viszont az előd szerelmeseinek még így is érdemes lehet megfontolni a tesztvezetést, mivel az előreláthatólag egy évig korai hozzáférésben veszteglő játékot folyamatosan bővíteni fogják, ráadásul ilyen benzinárak mellett senki sem tudhatja, hogy a hivatalos megjelenéskor mire lesz majd elég a most érte elkért 30 euró.

A Wreckfest 2 március 20-án jelent meg korai hozzáférésben, kizárólag a Steamen.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...