Gyorsjelentés a C64-es frontvonalról - 2. rész

Az RGCD blog és kiadó 2012-es C64 16KB Cartridge Game Development Competition versenyén indult 13 játék fordított helyezési sorrendben történő áttekintését, és egy füst alatt kisebb terjedelmű tesztelését a hetedik helyen végzett, remek grafikájú, de a változatosság hiánya miatt nem túl nagy szavatossággal bíró Rent-A-Copnál hagytuk félbe. Aki lemaradt volna arról, hogy mi is ez az egész, képbe kerülhet, ha átfutja a sorozat előző cikkének bevezetőjét.

A mezőnyből eddig az On The Farm III főcímzenéje jött be egyedül, extra pont jár érte, hogy a potyogtatós téma is megjelenik benne. Ez a játék sem akkora technikai bravúr, és noha a karakterek animációja csillagos ötöst érdemel, a végig fix tájkép elég kidolgozatlan. Egy sirályt irányíthatunk egy függőlegesen szűk felső részen, és a Potty Pigeon hagyományait követve a „bombázás” a célunk. Alattunk egy birkacsorda szalad át a mezőn mindkét irányból, a feladatunk, hogy kellő mennyiségűt telibe találjunk guanóval. Az a szám sajnos ismeretlen, hogy mennyit véthetünk el, mivel a találatok és a megmenekült gyapjasok egyaránt csökkentik a bárányok számlálóját. Az újabb pályák nem csak nehezebbé válnak, de fokozatosan új szereplőket is behoznak. Az időnként felbukkanó vakond leszedésével az egész terepet felrobbanthatjuk, a néha átszaladó skótjuhász eltrafálásával a lövéseink sűrűségét növelhetjük. Idővel megjelenik egy ránk vadászó sas is, ekkor válik fontossá a függőleges mozgás, végül a gazda is előkerül, aki megpróbál minket puskavégre kapni. Összességében felettébb mókás és elég játszató anyag, bár ezen is dobna, ha játék közben is szólna a zene.

A Get 'Em DX bizonyos tekintetben visszatérő vendégnek számít, az elődje a 2011-es versenyen már megfordult. A játék alapvetően egy Pac-Man variáns, véletlenszerűen generált pályákkal, számos eltérő ellenféllel és felszedhető eszközzel, ráadásul végtelen munícióval is lövöldözhetünk. A terepet is rongáló bombát leszámítva a rosszcsontoknak rendszerint nem elég egy alap találat, viszont a mennybe menetelük után mindig egy kupac hasznos dolgot hagyományoznak ránk: extra időt, lövés erősséget és sebességet növelőt, bombát, lassítót, gyorsítót, sérthetetlenséget vagy extra életet, igaz mindenből 9 darabot kell begyűjtenünk, hogy aktiválódjon is a funkció. Miután egy pályán az összes pöttyöt betakarítottuk, akkor jelenik meg a kulcs, ha az is megvan, akkor léphetünk át a kapun a következő pályára. Találtam benne apró hibát, de ebben a mezőnyben és méretben kétségtelenül jól összetákolt kis játék, ráadásul választhatunk nehézségi fokozatokat és több játékosos módot is.

Furcsa hibrid a Match-Buster is, első ránézésre egy nagy felbontású, roppant egyszerű grafikájú, darabos mozgású Boulder Dash, és ez meg is áll, meghatározott számú érme gyűjtésével nyithatjuk ki a következő szintre vezető kijáratot. Ugyanakkor a színes köveket függőlegesen vagy vízszintesen kombinálhatjuk is hármasával, mint a Columnsban, ekkor azok is érmékké változnak – ezzel élnünk is kell, hiszen alapban nincs elegendő érme a pályákon. A köveket tologathatjuk is, mint a Pushcat esetében, és mindez csak a dolgok kezdete, idővel megjelenik a víz és tűz, melyek tovább bonyolítják a helyzetet, aztán jönnek a fegyverből kilőtt átmeneti portálkapuk, és további meglepő, változatos logikai feladványok figyelnek be. Simon Stelling a 2008-as, díjnyertes, 1k-mini-bdash című, 1 kilobyte-os Boulder Dash klónját tehát nem audiovizuálisan dobta fel, hanem számos komplex kihívással emelte magasabb szintre, és milyen jól tette. Remek fejtörő kerekedett ki belőle.

Első dobogósunk, a Wonderland alapvetően a Zelda iskolát képviseli. A kis karddal felvértezett zöld figuránkkal egy felettébb nagy kiterjedésű, rengeteg összekapcsolt képernyőből álló erdőt kell tűvé tennünk négy kristály után, amiket végül egy oltárra kell helyeznünk, legalábbis a leírás szerint. Ráadásul több helyen találunk lejáratot földalatti labirintusokba is, melyek új kis térképet kapnak, nem számítanak bele a fő területbe. Sajnos a kiváló zene, a jó műfajválasztás és a bravúros pályatömörítés ellenére a jászhatóság szerintem nem az igazi. Minden képernyőn 1-4 közötti, abszolút kiszámíthatatlanul mozgó ellenfél bukkan fel véletlenszerűen, nem ritkán olyan közel hozzánk, hogy elkerülhetetlenül belénk szaladnak. Noha sok órát nem raktam bele, gömbön és pillangón kívül mással még nem találkoztam, a mellékelt képen látható sárkány bizonyára a végső főnök. A levágott ellenfelek helyén és a ládákban rendszerint érméket találunk, sajnos túlságosan ritkán fordul elő az energiát növelő szív, így óvatosan haladva, sőt trükközve (addig lépegetünk ki és be a következő pályára, amíg csak egy ellenfél jelenik meg) sem látok esélyt arra, hogy bármilyen eredményre jussak. A jó játék ígérete benne van, csak finomítani kellene a nehézséget, meg mondjuk 64k-ban bővíteni az ellenfelek számát, és fejleszteni a viselkedésüket.

A második helyezett Assembloids eredménye eléggé meghökkentett, ugyanis programozás szempontjából ez is egy pár óra alatt összeüthető anyag. Az ötlet is rém egyszerű, ennek ellenére könnyen függőséget okoz, mint a Tetris vagy a Guitar Hero. Érdekes a háttere is, eredetileg Flash játék volt, a tervezett egy nap helyett öt alatt készült el, megjárta az iOS-t is, ugyanakkor ezt a demake-et is az eredeti tervező és grafikus jegyzi, tehát nincs más tollával ékeskedés. A feladatunk könnyűnek tűnik: középen, mint a Tetrisben, megjelenik egy véletlenszerű elem, egy negyed arc, azt kell beküldenünk az idő lejárta előtt a négy fiók egyikébe, az egyetlen szabály, hogy az a sarok ott szabad legyen. Minden kirakott arc eltűnik, a helye pedig felszabadul további elemeknek. Az nem feltétel, hogy a részletek azonos archoz tartozzanak, de minél kerekebb a készlet, annál több pontot zsebelhetünk be érte, a tábla letakarításáért pedig egy plusz élet a jutalmunk. A roppant kevés, és fokozatosan tovább rövidülő idő pont a megfelelő nyomás alatt tartja a játékost, és gyakran nem elég a tábla áttekintéséhez. A képernyőkép alapján nem hittem volna, hogy van benne kihívás, de valóban leköti az embert, jól sikerült. Az eredetisége mellett még a mai demoscene által diktált trendeknek megfelelő modern zene és grafika nyerhette el a zsűritagok szimpátiáját.

A győztes pedig nem más, mint a Super Bread Box 16KB, ami természetesen az ünnepelt PC-s és iOS-es független játék, a Super Crate Box engedéllyel készült, hivatalos demake-je. Az előző körben a C64anabalttal második helyen végzett Paul Koller ezzel felkerült a dobogó tetejére, abszolút megérdemelten. Az eredeti verziókat mondjuk még nem próbáltam, így a meglehetősen unortodox játék számomra teljesen új volt. Három pálya közül választhatunk, mindegyik egy képernyős, néhány platformmal, az egész leginkább a Bubble Bobble-t idézi. A figuránk Super Meat Boyra hasonlít, egy kis rózsaszín négyszög, aki ráadásul a hajviseletét is váltogatja. Felülről végtelenül és nagyon nagy számban nyomulnak lefele kisebb és nagyobb, hangyákra emlékeztető zöld lények, időnként pedig gyorsabb és szívósabb vörösek is. Ha hozzánk érnek, vagy beleesünk a fehéren lángoló verembe, vége a játéknak. Idő nincs, a kinyírt ellenfelekért jutalom nem jár. Egyetlen módon haladhatunk előre a játékban, véletlenszerű helyen mindig megjelenik egy láda, azt kell kinyitnunk, mire egy szintén random fegyvert kapunk, onnan azzal kell boldogulnunk az ekkor megjelenő következő láda kinyitásáig. Ezzel minden klasszikus szabály borul, nem az áldozatok számára és nem is a minél hosszabb kitartásra kell játszanunk, hanem a lehető legtöbb láda kinyitására, mivel csak ezt tartja számon a program. Az arzenálunk pisztolytól lángszórón, aknavetőn, kardon, dupla pisztolyon, taposóaknán, korongvetőn, lézerpisztolyon, sörétes puskán, géppisztolyon, minugunon és revolveren át a vállról indítható rakétáig terjed, és akad számtalan effekt, visszarúgás, egész képernyős rázkódás, szinte minden elképzelhető. Sok lenyűgöző dolgot láttam már a gépen, de ilyen nagy számú, ennyire részletesen animált sprite-ot ekkora golyózáporban mozogni még soha. Hatalmas technikai bravúr, és noha rövidek a játékmenetek, mint a Super Hexagonban, rendesen rá lehet kattanni.

Játékfejlesztő versenyen, különösen régi gépeken ritkán indul ennyire színvonalas mezőny. Két kártya, a Get 'Em DX és az Assembloids már kapható is a cég online boltjában, a sima változatok 20 fontba kerülnek szállítással, a Deluxe verziók 25-be. Természetesen a játékokat ingyen is le lehet tölteni, bárki kipróbálhatja őket emulátorok alatt (nem mindegyik támogat ROM-okat, a VICE igen, így ajánlott), vagy újraprogramozható kártyával, például EasyFlash segítségével akár valódi gépen is.