A
zombi olyan, mint a női mell: a legrosszabb produktumot is el lehet adni vele -
s inkább te harapsz bele előbb, minthogy ő harapjon beléd. Szerencsére a
lengyel Techland srácai már tizenhárom évet eltöltöttek a játékfejlesztésben,
így önkéntelenül is némi tapasztalatot szedtek magukra. Annak ellenére, hogy
már a csapból is az élőholtak folynak, van még olyan lefedetlen szegmens az
iparban, ahol háborítatlanul csámcsoghatnak az agyvelőn. A Dead Island: Riptide
nem fog meglepetést okozni azoknak, akik már játszottak a 2011-ben megjelent
első résszel. Mert miről is van szó? Adott egy keresztül-kasul bejárható
trópusi sziget, álmaink netovábbja, ahol hirtelen ütött be az apokalipszis.
Voltaképpen egy RPG-s elemekkel megspékelt akciójátékról beszélhetünk, ahol
nagy hangsúlyt kaptak az összeeszkábált fegyverek – szinte minden, ami a kezünk
ügyébe kerül. Agyatlanul vagdalkozni nem kifizetődő, hiszen hamarjában
kifogytunk a szuflából - helyette rögtönöznünk kellett, óvatosan közelíteni az
adott helyzethez. E szempontoknak a Riptide is megfelel, egyedül azt sajnáltuk,
hogy két év nem volt elég arra, hogy meggyőző újdonságokat tálaljon elénk.
Unjuk
már a kihalt városi pályákat, autóroncsokat és elhagyatott ipartelepeket? A
kertvárosi zombijárvány után a Dead Island halmozottan is kellemes környezetben
enged teret a mészárlásnak, elvégre a fülledt trópusi paradicsom minden
devizahiteles számára megfizethetetlen élményt nyújt. Azt a pár csoszogó holtat
pedig úgyis elviseljük. Nézzük a jó oldalát: nem kell aggódnunk a drága szállás
és italok miatt, minden ingyen van, csak szét kell néznünk. A Riptide ott
folytatja a történetet, ahol az előd abbahagyta. A maréknyi túlélő már azt
hitte, végleg megmenekül, ám a hadsereg nem olyan megértő a sokat látott
nyaralókkal, keresztülhúzza a számításaikat. Karanténba zárják hőseinket,
mígnem egy szokatlanul agresszív vihar ismét a part közelébe sodorja őket.
Cseberből vederbe – ahogy mondani szokták. Érdekesség, hogy néhány emberke
immunissá vált a zombiharapásra, így kiváltképp fontosak az emberiség számára.
A
játék elején kiválaszthatjuk a számunkra leginkább szimpatikus karaktert, a több eltérő képességekkel rendelkező alany közül: néhányuk a nyers erő és a közelharc híve, mások
gyorsaságukkal, vagy éppen távolsági fegyverrel a kézben törnek babérokra,
netán a szúróalkalmatosságok hajigálásában. Nem árt tudni már az elején, hogy
milyen stílusban szeretnénk nyomulni a későbbiekben. Áthozhatjuk az első rész
mentéseit is, így a korábban feltápolt karakterünket visszakaphatjuk. Az
ismerős arcok mellett egy új szereplő is akad: ő John Morgan, a kézitusában
jártas egykori tengerészgyalogos. Most ő a hadihajó szakácsa, olyan, mint
Steven Segal az Úszó erődben, bár arcmimikájával bőven lekörözi idősebb társát.
Sam B, Logan Carter, Xian Mei vagy Purna kiválasztása után eldönthetjük még,
hogy inkább a harcban szeretnénk brillírozni, vagy a túlélési
képességekben. Túlságosan nem befolyásolja a játékmenetet; ha az előbbi mellett
tesszük le a voksunkat, akkor a kritikus csapások esélye megnő –
választásunknak igazából csak a háttérben folyó számításoknál lesz jelentősége.
Aki
drámai történetet keres a Dead Island: Riptide-ban, az csalatkozni fog.
Feladatunk a túlélés, ám az élőholtak mellett a természet tomboló erejével is
szembe kell néznünk, miközben ki kell derítenünk, hogy társaink mitől immunisak
a vírusra, s vajon a háttérben ki mozgatja a szálakat. Már a hosszúra nyúlt
bevezető animáció alatt is ásítozni fogunk: a Techland minden Zs-kategóriás
kelléket felvonultat, érdekfeszítőnek nem mondható párbeszédeket hallhatunk, míg
végre elmenekülhetünk a süllyedő hajóról. Később sem változik meg a téma:
megyünk előre, tábort verünk, próbáljuk megvédeni a szedett-vedett
erődítményünket, fokozatosan fedezzük fel a szigetet, miközben a hazaútért
minden lehetséges eszközt megmozgatunk. A végén pedig cseppet sem meglepő
lezárással szembesülünk. Itt nincs a The Walking Deadre jellemző morális dráma,
a sztori csak azért van, hogy az átvezetők alatt ki tudjuk nyújtóztatni a
harcban megfáradt végtagjainkat.
A
főküldetések semmilyen meglepetéssel nem kecsegtetnek: egyik helyről utazunk a
másikra, gyalogszerrel, autóval, netán az árvízzel sújtott területeken
motorcsónakkal. A csapatunk számára nélkülözhetetlen kellékeket gyűjtjük be az
akciók során, mígnem a „titokra” is fény derül. A mellékküldetések még ennyi
innovációt sem tartalmaznak: barangolásaink során renegát túlélőkbe botlunk,
akik ügyes-bajos dolgaikat bízzák ránk: menj oda, hozd vissza ezt és ezt, mentsd
meg a szeretteiket, öld meg a tápos ellenséget. Kétségtelen, hogy fejlődésünknek
jó tesz az oldalsó missziók teljesítése, ám egy idő után monotonná és
érdektelenné teszik a játékot, mígnem hagyjuk a fenébe az egészet. Ha
gyűjtögetőnek vallod magad és szeretnéd kimaxolni a játékot, akkor különféle
képeslapokat, útinaplókat, hangfelvételeket és titkos fájlokat kutathatsz fel
jutalom fejében. Ennek ára viszont az, hogy összeszorított fogakkal arra
vársz, hogy végre legyél túl rajtuk.
A
játékmenet két év után sem változott túlságosan: a belső nézetű nézőpont adott,
innen csupán rajtunk múlik, hogy a közelharcban használatos ütő- és
vágófegyverekkel érvényesülünk-e, vagy lőfegyverekkel. Míg az előző részben
szűken mérték a pisztolyokat és a karabélyokat, addig a Riptide-ban már a kezdetektől dúskálunk benne. Oké, a lőszerrel illik takarékoskodni, viszont a
különféle vascsövekkel, késekkel, fejszékkel már nem nagyon kell törődünk. Ha
elhasználódik, a közelben biztosan találunk másikat, de sűrűn találkozunk a
játékban munkapadokkal, ahol kijavíthatjuk őket, netán az összegyűjtött
drótokkal, szögekkel és minden más szeméttel még durvább sebzéssel felvértezett
husángokat vagy pengéket készíthetünk belőlük. Az élmény még most is
szórakoztató, minden fegyvernek megvan a maga erőssége, gyorsasága és
gyengesége. A zombik különféle testrészeire célozhatunk vele, és igen, még
mindig a fejre mért ütések a leghatékonyabbak. A korábbi taktika itt is jól
működik: sózzunk oda ügyesen, majd gyorsan hátráljunk pár lépést, kikerülve ezzel
az ellenfél csapásait. Ha az oszló delikvens padlót fog, látványosan
kivégezhetjük őket egy nagyobb suhintással. A lövöldözés és a molotov-koktélok
dobálása egyébként semmilyen extrát nem kínál, teljesíti azt, amit várunk tőle.
A
harcban az állóképességünk a legfontosabb tényező. Agyatlanul vagdalkozni
abszolút nem egy életbiztosítás, elvégre, ha kifogyunk belőle, akkor
könnyűszerrel padlót fogunk és vacsoraként végezzünk. Egy idő után feltöltődik
a Fury-méterünk, amit aktiválva dühbe gurulunk és csonttörő ámokfutásba kezdünk,
ez a képesség minden karakternél más és más - segítségével az igazán szorult
helyzetből is kivergődhetünk. Minden megölt zombi és teljesített küldetés után
tapasztalati pontok ütik a markunkat, majd szintet lépünk. Ilyenkor új
képességekre tehetünk szert: a megszerezhető kunsztokat háromféle skillfán
követhetjük nyomon. Fejleszthetjük túlélési és harci képességeinket, de a
Fury-állapotban is látványos új ütésvágásokra tehetünk szert. Elviselnénk
kevesebb elveszített pénzt halálunk esetén? Életcsíkunkat is feltornázhatjuk,
tágasabb eszköztárunk lehet, s a tárgyak kreálása is kevesebb összegbe kerülhet
egy idő után. A játék végére nagyjából a negyvenötödik szintig fejlődhetünk, amire
szükség is van, elvégre a legvégén már igazán combos ellenségekkel találkozunk.
Feltéve, ha kitart odáig a lelkesedésünk.
Ideáig
leírva teljesen ugyanolyan a képlet, mint az előd esetében, akkor mégis miféle
újdonságot hordoz magában a Dead Island: Riptide? Kalandunk során relatíve
sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor menedékünket meg kell védenünk a
hordákban támadó zombikkal szemben. Először is különféle védelemmel kell
ellátnunk bunkerünket: drótkerítést rakhatunk le a sarkalatos pontokra,
géppuskaállásokkal vértezhetjük fel a jó rálátást biztosító falakat, s össze
kell gyűjtenünk annyi lőszert és ellátmányt, amennyi csak lehetséges. A roham
persze okozhat meglepetéseket, előbb-utóbb úgyis meggyengül a védelem, és mehet
a testközeli adok-kapok. Kétségtelen, hogy kétszer-háromszor még jó móka a
kampányban is viszontlátni a hordamódot, de a készítők képesek túlzásokba esni.
Lehet, hogy a környezet más, de a megvalósítás ugyanolyan. Ami a kooperatív
módban jól működik, miért kell azt egyedül is végigzongorázni a kissé sekélyes
mesterséges intelligencia támogatásával? Ja, hogy a játék a négyfős kooperatív
módra hegyeződik ki teljes egészében? S igen, barátainkkal együtt rögtön más
perspektívába kerül az egész, főleg, hogy az alapbeállítások is a publikus
játékot erőltetik – nem véletlenül.
A
sziget tájai gyönyörűek, tengerparttal, üdülőövezetekkel és sűrű dzsungellel megpakolva. A látványt tényleg nem érheti panasz. A Chrome Engine 5
tisztességes látványt produkál, annak ellenére, hogy a karakteranimációk kissé
suták, s az arcmimika sincs a helyzet magaslatán. Ami viszont igazán dühítő, az
a rengeteg olyan technikai hiba, ami a kimunkáltság hiányát mutatja:
beszorulunk a tereptárgyakba, s gyakran leesik a framerate is. Hangulat terén
viszont tényleg magasztalhatjuk a játékot, persze csak akkor, ha nincsenek túl
magas elvárásaink. Habár horrorjátékról beszélünk, inkább egy vegytiszta
akciójátékot kapunk, mely nyomokban ijesztgetni próbál – több-kevesebb
sikerrel. A hangok és zenék tovább fényezik a miliőt, még pánikba is eshetünk,
amikor egy nem várt pillanatban kapunk a nyakunkba két-három járkálót. A Dead
Island: Riptide-ot nem tekinthetjük teljes értékű folytatásnak, inkább egy
nagyobb kiegészítőnek, amit még pár éve külön lemezen árusítottak nyomott áron.
Ma viszont új szelek fújnak, s habár a zombis téma még mindig hízelgő és a
játék két lábon áll, ám korántsem olyan rendíthetetlenül, mint anno. Meginog, a
gyenge történet mellé még monotonná is válik, s az amatőr hibákat sem sikerült
teljesen kigyomlálni belőle. Az előd újszerűnek hatott, itt viszont már kevés az
innováció – alighanem a középszerű tökéletes jelző rá.
Kapcsolódó cikk
Amúgy egyetértek a pontozással: kevés új dolgot hoz, még mindig elég bugos, ráadásul sokkal kevesebb helyszínen játszódik (még ha ezek jó nagyok is), mint elődje, így még annál is repetitívebbnek érződik.
Én jól elvoltam az eredetivel, úgyhogy a Riptide olyan volt nekem, mint fél tányérnyi repeta.:)
Persze ez mind az első rész hozadéka, így gyakorlatilag annyi az érdemük, hogy ami jó volt azt nem cseszték el a folytatásban :)
Egyébként nem a 45-ös szint a max.
A Dead Island 2-nél viszont már tényleg illene újítani (nemhiába nem lett számozott rész).
"Gyenge mesterséges intelligencia"... zombik, vagy nem!?
Akkor milyen intelligencia!? : )
sok az időd látom, ha már abba is beleugatsz ki mit vesz meg és miért. jesszus, grat te mélymagyar
Nálam ez a game max. 4-pontot kapna. :-) Semmi újdonság vagy fejlődés. A story uncsi, a játékmenet unalmas. Összességében pedig szánalmas, mint az ACM.
Vajon születik valaha is olyan játékteszt, amiben nem szerepel az "addiktív", "repetitív" szavak valamelyike? :D Figyeljétek meg, alig látni tesztet újságban is, amikben szerepelnének - maximum a nyúlfarknyi bekezdésekben - de oda vannak más ismétlődések :D.
Én is megveszem mert tudom hogy jó. Ez azt jelenti, hogy megvettem, ezért tudom hogy jó, és mivel jó játék ezért megveszem, hogy játszak ezzel a jó játékkal?
Facepalm!
coopban kell játszani, haverral most rendeltük meg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.