Hátrahagyott
játékok, halomba szórt ruhák, rozsdás autók, pusztulás, kongó üresség és
végtelen csend. A lemenő nap fényében megnyúlnak Lincoln város fényei, nincs
már az utcákon zsivaj, nincsenek turbékoló szerelmespárok a gyorsétterem
parkolójában, az élet visszahúzódott, s látszólag teljesen eltűnt. A kitelepítésről
szóló felhívások foszladozó plakátjait lágyan ringatja a szellő, az ajtók és
ablakok bedeszkázva néznek a vidékre, mint a zárt szemek, melyek nem akarják látni, hogy mivé lett a társadalom. Újra zöldbe borult minden, nincs már, aki
kijavítsa a beton repedéseit, nincs már érző lény, ki könnyet hullajtana a
málladozó épületekért. Mi vagyunk az utolsók a fajtánkból. Kétségbeesve
próbálunk versenyre kelni a megállíthatatlan elmúlással, elhagyott házakat
kutatunk át némi étel, vagy használható tárgy reményében. Folyamatosan úton
kell lennünk a boldogulásért, nem szólnak meg minket a ránk ragadt kosz,
viseltes rongyok és borosta miatt. Feladjuk? Most nem lehet, hiszen csoszogó
léptek és krákogás hangja üti meg a fülünket. Közelit.
A
Sony jóvoltából szert tettünk a Naughty Dog legújabb játékának bétaverziójára,
így pár óra erejéig mi is belekóstolhattunk a The Last of Usba, amely tapasztalataink
alapján egy újabb mérföldkő lesz a sztoriközpontú, világvége utáni állapotokat
bemutató címek között. Az Uncharted fejlesztő kisujjból rázták ki az újabb
minőségi előrelépést, amely mind a narratívát, mind pedig a játékélményt
tekintve kuriózumnak számít. A PS3 hattyúdalának magasztos öregbítője, s mint
platform-exkluzív cím, bebiztosított helye van minden PS3-tulaj szívében. A
korai verzióban két pályát nyomhattunk végig az egykor fegyvercsempész, most
túlélésre szakosodott Joelt megszemélyesítve, aki egy haldokló barátjának tett
ígéret szerint megszökteti Ellie-t a katonaság által lezárt karanténból. Az út hosszú,
sivár és kegyetlen, a leányzó pedig naiv és ártatlan, ám egy erős, apai
férfikéz nem ismer lehetetlent.
A
dombok között kanyargó szerpentinen nem folytathatják az útjukat. Joel azt
javasolja a lánynak, hogy térjenek le az útról, s a közeli erdőn át közelítsék
meg Lincoln városát. Ellie még soha nem látott erdőt. Gyermeki csodálkozással,
békésen fütyörészve szaladt az aljnövényzetben, zsongtak a bogarak, a madarak
csicseregtek – a természet teljesen elvarázsolta. Késő délutánra jár az idő,
még az éj beállta előtt meg kell keresniük Joel barátját, Billt, aki valahol a
városban rejtőzik. Egy magas drótkerítés állja az útjukat, feltekintenek a
masszív víztoronyra, amin egy jól látható Lincoln-felirat díszeleg. A kapu
zárva van, meg kell kerülniük a helyet. Ellie egy pillanatra megtorpan. „Nézd,
szentjánosbogarak, még soha nem láttam szentjánosbogarat.” A leányzó egy pár
másodpercig belefeledkezik a bogarak röptébe, addig Joel egy falnak támasztott
fapallót vesz észre. Gondolkozik: ha felmászik a kerítés innenső oldalán álló bungalóra, s a deszkát ráfekteti a kerítés túlsó oldalán álló épületre, akkor a kerítés felett át tudnak mászni. Hamarosan a városban találják magukat. A főutca
elnéptelenedett, foltokban meredező fű, omladozó épületek közt sétálnak. Mígnem
természetellenes, sípoló krákogásra figyelnek fel. Joel halkan utasítja a
gyereket, hogy maradjon hátul, míg ő a legutóbb szerzett vasrúddal lerohanja az
egyik duzzadt arcú fertőzöttet, aki az egyik udvarból rohan feléjük. Két
csattanás, s a lény szétzúzott fejjel esik össze.
A
küzdelem zajára egy másik fertőzött is felfigyel, aki tombolva rohan Joel felé.
A férfi már számít rá, és könnyed testcsellel kitért előle, majd lazán a
másvilágra küldi. Ellie hangos csodálkozással nyugtázza a harc végét, Joel
kifújja magát, majd haladnak tovább a főutcán. Néhány épületbe betérnek, a
bisztró személyzeti mosdójában némi gyógyszert vesznek magukhoz, míg a
hanglemezboltban egy kevés ragasztószalagot. A lány elmereng azon, hogy hiába
van ott több bakelit, a letűnt kor zenéit már senki nem hallgatja meg. Ellie
szerelmes a járvány kirobbanása előtti idők kultúrájába, Joel talán magának sem
meri bevallani, de szégyelli, hogy nem mesélhet többet a húsz évvel ezelőtti
időkről. Miután egy kevés hasznosítható alkatrészre bukkannak az egyik
konténernél, drótos aknát fedeznek fel a sikátor két szemközti falára
kifeszítve. Az egyik zombi épp belefut, majd hangos robbanás kíséretében száz
darabra hullik a hitvány teste. Ez Bill műve, óvintézkedésből szerte a városban
találnak hasonló csapdákat, nem árt nyitott szemmel járni. Hatástalanításukhoz
egy ügyesen eldobott sörösüveg is megfelel. Az egyik apartmanba háborítatlanul
térnek be, úgy látszik, a tulajdonosának sietve kellett távoznia. Egy levelet
találnak a komódon, melyre egy nyíl mutat a falon egy „Rachel” felirat
kíséretében. A férfi rezzenéstelen arccal olvassa végig a nyilatkozatot; egy
szétszakadt család, egy önkéntelenül véget ért szerelem históriáját. Jobb, ha a
lánynak nem árulja el, hogy mi volt a levélben.
Az
ajtó lassan kinyílt, a kötelek ráfonódtak Joel lábára, a csapda működésbe
lépett, így a férfi pár másodperc múlva már tehetetlenül csüngött a
szerelőműhely mennyezetén. A szerkezet ellensúlyát egy rozsdás hűtőszekrény
szolgáltatta. Ha Ellie elvágná annak kötelét, akkor Joel kiszabadulhatna.
Igen ám, de velőtrázó ordításra figyelnek fel, az csarnokba hirtelen
fertőzöttek özönlenek be. Joel előrántja revolverét, fejjel lefelé lógva próbálja
leteríteni a szörnyetegeket. Olyan gyorsan játszódott le minden: amelyik elérte
a férfit, azt ádáz tusában pofozta le, de Ellie-re is fente a fogát néhány.
Iszonyatos lassúsággal engedett a kötél, ám a férfi csakhamar a földön találta
magát. Egyre több rém támad rájuk, innen már nincs visszaút. Hirtelen egy gázálarcos
férfi sietett a segítségükre, leterítve a Joelt fojtogató lényeket, futni kell,
vissza sem nézni, a fertőzöttek tucatjával rontottak rájuk. Kihalt sikátorokon
keresztül rohantak Bill menedéke felé, maguk mögött zárva az ajtókat. Jó pár
perccel később levegőért kapkodva támasztották a falat, ám Bill nem mutatkozott
segítőkésznek, még mielőtt észbe kaptak volna, megbilincselte a káromkodó
lányt, fertőzésre utaló nyomokat keresve a nyakán. Joel higgadtan meggyőzte a
szakállas hobóformát, hogy nincs ok az aggodalomra. Bill kocsijára volt
szükség, tovább kellett állniuk. Bár az autóval nem jutnának messzire, ki kell
cserélni az elromlott alkatrészeket. „Nem gond, áruld el, hogy hol találunk
hozzá cuccokat.” – mondta Joel. Nem lesz könnyű menet.
Így
ér véget az első pálya, én pedig önelégült arccal próbáltam megemészteni a látottakat.
A The Last of Us olyan megnyerő, elkeserítő, s mindezek mellett vasmarokkal
szorító hangulattal bír, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. A
posztapokaliptikus világ gyönyörű, s abszolút részletgazdag. A növényzetet
lágyan ringatja a szél, a délutáni meleg fények árnyékokat vetnek, a város
pedig kopár és kísérteties. A pályák, bár lineárisan haladunk előre, kellően
tágasak ahhoz, hogy elidőzzünk a nüánsznyi szépségeken. A Joel és Ellie közti párbeszéd érdekes, a férfi
morgó hangon konstatálja az eseményeket, a kamasz viszont mindenben a szépséget
látja. Aki már a világvége után születik és még soha nem látta a letűnt világ
emlékeit, az minden apró jelre felfigyel. Az apa-lánya viszony folyamatosan
érlelődik köztük, Joel gondoskodóvá válik, félti a leányzót, így a nehézségek
oroszlánrésze rá hárul. Az irányítás ismerős lehet mindenki számára, aki már
játszott az Uncharteddel, bár itt az animációk még simábbak. Az üres másodpercekben
főszereplőnk a szemét dörzsölgeti, ha viszont baj van, a lopakodás sokszor
életet menthet. Kétféle fertőzöttel találkoztunk: az egyik fején hatalmas
duzzanatok vannak, ha zajt csapunk, szonárszerű hangképzéssel felkutatja
rejtekünket. Ráadásul sokkal veszedelmesebb, mint a sima társa, hiszen egyetlen
harapással képes ölni. Ha a közelébe férkőzünk, csak gyors ütésváltással
teríthetjük le. Mindkettő iszonyatosan gyorsan mozog, a bevált taktika az, hogy
mi üssünk hamarabb, mert akkor nem lesz gond.
A
második, Pittsburghben játszódó fejezet elején hőseink autóval érkeznek a
városba, s nem dőlnek be annak a cselnek, amikor egy sebesültnek álcázott
bandita segítséget kér tőlük. Joel beletapos a gázba, mire a fickó haverjai is
előkerülnek, ám hőseink hamarosan egy bárban kötnek ki az autójukkal, s úgy néz
ki, hogy ismét csapdába estek. Az útonállók ostrom alá veszik az épületet, így
parázs tűzharc alakul ki. Joellel fedezékbe húzódhatunk, s onnan kilövöldözve
teríthetjük le az ellenfeleket. Ha nem fejre célzunk, két-három golyó is kell a
rosszarcúak likvidálásához. A mesterséges intelligencia összességében jól
vizsgázik: együttes erővel próbálnak leteríteni minket - én normál fokozaton is
sokszor fűbe haraptam ebben a jelenetben. Olykor, ha nem vigyázunk, bekerítenek
és lerohannak minket, mielőtt bekötöznénk magunkat.
Bizony,
a The Last of Usban nincs automatikus gyógyulás, elsősegélycsomagokkal foltozhatjuk
össze magunkat. Nem egy gombnyomásra történik minden: szépen le kell vennük a
hátizsákunkat, kiválasztani a medkitet és használni, ami időbe telik. Ezalatt
persze csak az nem kerül a hátunk mögé, aki nem akar, tehát igyekeznünk kell
minimális sérülésekkel megúszni a csetepatékat, ami egyáltalán nem könnyű.
Kihívás elég rendesen akad a játékban, olyan érzésünk lesz, mintha tényleg
halandók lennénk. Ha botot lóbálva támadunk, együttes erővel próbálnak legyűrni
bennünket, ám ha fegyvert rántunk, fedezékbe húzódnak a banditák és próbálnak
az oldalunkba férkőzni. Az egyiküket elkaphatjuk, akit aztán elő pajzsként használhatunk a társai ellen. Ha szerencsénk van és egy Molotov-koktéllal kiiktatjuk
a tömeget, az nagy terhet vesz le a vállunkról. Ellenkező esetben gyorsan kifogyunk
a lőszerből, fedezéktől-fedezékig haladva próbáljuk összegyűjteni a holtak után
maradt muníciót, vagy taktikusan mi is lerohanhatjuk az ellenfeleket egyenként,
miközben a fejünk felett sivítanak a lövedékek. Nehéz, de megoldható.
A
kétféle pisztolyt, egy sörétes puskát, egy ósdi karabélyt és egy íjat
próbálhattunk ki a bétában. Utóbbi azért jó, mert hangtalanul gyilkol, így a
fertőzötteket sem csődítjük magunkra. A célzás egyszerű: a képernyőn láthatjuk
a nyílvessző röppályáját, minél tovább feszítjük a húrt, annál pontosabb és
erősebb a találat. Lőszerből irtó keveset találunk, pont ezért érdemes alaposan
felfedezni a vidéket, minden olyan fészerbe és lakásba bekukkantani, ahová csak
lehetséges, de még így is maximum két tárra elegendő skulót találunk. Csak
akkor lőjünk, ha feltétlen muszáj, pont ezért érdemes inkább a közelharcot
erőltetni. A kaland során különböző vascsöveket és egyéb dorongokat találunk,
amik persze egy idő után elhasználódnak, de élettartamukat és sebzésüket mi
magunk is fejleszthetjük. Ha nem ők rontanak ránk először, szépen
agyonverhetjük az ellenfelet, de ügyelnünk kell a tökéletes időzítésre. Jól
olvastátok: a játék szemtelenül véres és brutális, a szükség szörnyű tettekre
sarkalja az embert. Ha már nekünk ugrottak, eszeveszetten nyomkodnunk kell az
egyik gombot, hogy le tudjuk magunkról rázni, de ez csak egy-két fertőzöttnél
hatásos, ha már többen vannak, csak a golyó segíthet, vagy a futás.
Megelőzhetjük a bajt lopakodással, kikerülve a zombikat. Egy kés is a repertoár
része, amit némi fejlesztéssel hatásos ajtónyitó tolvajkulccsá tehetünk.
A
jó túlélő minden útjába kerülő tárgyat hasznosít. Gyógynövényekből, alkoholból
és pirulákból elsősegélycsomagot készíthetünk, a lakásokban hátrahagyott textildarabokból,
fémalkatrészekből, ragasztószalagokból és ollókból pedig a közelharci
fegyvereinket fejleszthetjük. Egy külön menüpont szolgál a craftingre, ha a
szükséges összetevőket megtaláltuk, Joel leguggol és szerelni kezd. Egy gomb
nyomva tartása után máris elkészül a nagy mű: például egy éles ollókkal
felszerelt vascső, amely már úgy működik, mint egy fejsze, de annál tartósabb
és nagyobb sebzést okoz. A gyűjthető tárgyak listája nem merül ki ennyiben: az
elhagyott házakban naplóbejegyzéseket találunk, egy-egy család sanyarú
végzetének írott nyomait, esetleg némi ellátmányt rejtő széf kódját. Különféle
értékes tárgyak is birtokunkba kerülhetnek, különös tekintettel a
szentjánosbogarakra, ám hogy ez pontosan mit takar, az még maradjon titok.
Ellie
nem olyan nebáncsvirág, mint az elsőre gondolnánk. Határozott célja és
világszemlélete van, okos és ügyes. A harcok során nem kell folyton rá
vigyáznunk, meg tudja védeni magát, aktív segítőnk lesz. Téglával fejbe
dobhatja az ellenfelet, aki egy idei magatehetetlenül szédeleg, mialatt mi
szépen péppé verjük. Olykor persze bajba jut, s akkor a feje felett láthatjuk
életerejét is, nekünk pedig mihamarabb a segítségére kell sietnünk, határozott
rúgással lerepítve a lányról a támadóját. Nyugodtabb percekben folyton
kommentálja az eseményeket, de kikérhetjük a támogatását is, ha például egy
olyan zárt kapuba botlunk, amelynek másik oldalát elreteszelték. Mi hiába
próbálnánk átmászni a kerítésen, de egy könnyű és hajlékony lánynak ez nem okoz
gondot, persze miután rápirítottunk, hogy odaát csak a kapuval törődjön, semmi
mással. A The Last of Usszal eltöltött röpke órákban sikerül elérnie a
készítőknek, amit sok más játéktól hiába várnánk el: féltettük a szereplőket,
de különösen Ellie-t, teljesen együtt éreztünk velük, a szívünkhöz nőttek.
Motivációjuk teljesen érthető, kidolgozottak és valódi érzelmeket visznek a
játékba.
A
Naughty Dog teljesen filmszerű játékot készített. Az átvezetőket precízen
megrendezték, a hangulatot pedig Cormac McCarthy: Az út című regényéhez, vagy
annak 2009-es filmadaptációjához hasonlíthatjuk, persze korántsem olyan szürke
látványról beszélhetünk. Az animációk gördülékenyebbek, mint az Uncharted
3-ban, sokkal nagyobb pályákat mozgat meg az engine stabil framerate mellett, a
zöldövezet és a városi pályák összeolvadása egészen varázslatos grafikát
eredményez. Az erdőben nyulak szökdécselnek, az utcákra viszont félelmetes
némaság telepszik. Akaratlanul is hatalmába kerít minket némi komor melankólia,
de a túlélésért vívott harc egy perc figyelmetlenséget sem tűr meg. A főmenüben
hallható lágy, sejtelmes dallamok és a feszültséggel teli szólamok erőteljes
hangzásvilágról tanúskodnak. Minden összevetve, van még erő a PlayStation
3-ban, a türelmesebbek bizonyára jó néven veszik, hogy egy olyan program akadt
a kezükbe, melyben elidőzhetnek a részleteken. A szinkron abszolút profi, a
videojátékos körökben sem ismeretlen Troy Baker tökéletesen átadja Joel megfáradt,
ám rendíthetetlen figuráját. Ellie hangját Ashley Johnson kölcsönzi, s remekül:
nem egy idegesítő fruskát személyesít meg, hanem egy korán felnőtté váló
gyermeket. Van egy kis zavar ugyan az Erőben, tekintve, hogy a művésznő 29 éves, de ez legyen
az ő gondja.
Némi
könnyed platformrész is bekerült a kalapba, bár korántsem igényelnek olyan
összetett koncentrációt, mint Nathan Drake kalandjai. A csimpaszkodás és az
ugrálás kimerül egy-egy kisebb épület megmászásában, a továbbjutást jelentő
feladványokra is hamar rá fogunk jönni némi képzelőerővel. Az ízelítő bár rövid
volt, mégis elegendő fogódzkodót kínált arra nézve, hogy mi vár ránk a 2013.
június 14-én megjelenő The Last of Usban. Dióhéjban annyit jegyeznénk meg, hogy
totálisan megéri a várakozást: a Naughty Dog alkotása egy érzelmekre ható
utazás, mely egy sötét jövőképet tár elénk, ahol az emberiség számára húsz éve
megállt az idő. Farkastörvények uralkodnak, az éhség nagy úr, az igazi veszélyt
nem a fertőzöttek jelentik, hanem azok a banditák, akik tovább élősködnek a karanténon belül. Akik gátlástalanul leszámolnak az utolsó békés szándékú
túlélővel is, ellehetetlenítve ezzel az újjáépítést. A homo sapiens nem érdemli
meg a második esélyt, de két esendő lélek mégis szembemegy az észérvekkel. Ha
megismered a történetüket, felejthetetlen pillanatokkal gazdagodhatsz.
Kapcsolódó cikkek
A játékot is kipróbálnám már!
Csak "sajnos" inkább Ps4-en, de arra még sokat kell várnom!
Tudom jár sima kiadáshoz is a bögre, de inkább megrendeltem máshonnan a gyűjtőit bögre nélkül.
Amugy az egyik KEDVENC gemem lesz az iden :)
Ezert is vagyok buszke PS3-as tulajdonos :D
Mellesleg mind a kettő drágább, mint más, minőségibb boltok.
Ennek a játéknak a grafikáján kívül - a Beyond-al ellentétben - a remeknek ígérkező története és a hangulata is tetszik! Ajánlom hogy PS4-re le lehessen hivatalosan tölteni - természetesen pénzért - ha már lemezes változatban nem jönne rá...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.