Deadfall Adventures teszt

Lehet tapsolni, a játékipar tényleg utolérte Hollywoodot, legalábbis ami a marketinggépezetet illeti, egészen biztosan. Egy-két kiadó mesteri szinten űzi az ipart, dollárszázmilliókat költenek a soron következő üdvöske promózására, de most már a kisebb szereplők között is akad néhány rafináltabb, ami még egy nagy rakás hulladékról is el tudja hitetni a közönséggel, hogy abból bármi jó kisülhet. Bár nem tudom, mit hittem, a Deadfall Adventures és a kiadója alaposan félrevezetett: természetesen meg sem fordult a fejemben, hogy ez lehet a búcsúzó konzolgeneráció egyik utolsó nagy dobása, de néhány óra erejéig kellemes kikapcsolódást nyújtó anyagnak tűnt az előzetesek alapján. Ehhez képest vért izzadva, rémálmoktól gyötörve játszottam végig, és minden egyes indításkor cifrákat káromkodva kívántam szépeket a fejlesztőknek, amiért újabb órákat vesznek el az életemből.

Pedig nem indult rosszul a dolog, ha meg tudott fogni az Indiana Jones- vagy éppen az Uncharted-sorozat hangulata, nem tartom kizártnak, hogy hozzám hasonlóan te is lelkes voltál eleinte. A Painkiller: Hell & Damnationt tető alá hozó The Farm 51 ugyan még messze van attól, hogy bevonuljon a játékfejlesztők dicsőségcsarnokába, de a tisztességes iparosmunkát - főleg a lengyel csapatokat ismerve - kinézi belőlük az ember, így abban is reménykedhettünk, hogy a legendákkal és nácikkal dúsított kalandoros témából is ki tudnak hozni valami vállalhatót. Persze, ha már megnézted a játékra adott pontszámot, valószínűleg nem leplek meg vele, hogy a Deadfall Adventures az Indiana Jones-mozik helyett inkább hajaz valami B-kategóriás kalandfilmre, ami jobb híján, az RTL Klubon mutatkozhatna be a Szulejmán évadzáró epizódja után.

A játék története szerint 1938-ban járunk, főhősünk James Lee Quatermain, aki szakmáját tekintve kalandor, nem mellesleg pedig ő a híres Allan Quatermain dédunokája. Egyszerű melónak indul, mikor egy amerikai ügynök, Jennifer Goodwin kérésére Egyiptomba utazik, hogy megszerezzen egy ősi relikviát, a történet viszont akkor vesz váratlan (?) fordulatot, mikor keresztezik a náci Ahnenerbe útját. Ezen ponton a pedig kezdetét veszi a Kaland, az egyiptomi sivatag után az Északi-sark felé vesszük az irányt, hogy aztán dél-amerikai dzsungelek mélyén kutassunk Atlantisz Szíve után. Utunk során számos legendát hallunk majd, romos, ősi templomok mélyén bogarak és csontvázak között kerülgetjük a halálos csapdákat, és ha a németekkel futott versenyben is jól állunk, még mindig ott vannak a fejtörők, amiket meg kell oldanunk, hogy az áhított kincs ne kerülhessen rossz kezekbe.

Nagyjából ez a koncepció az, ami miatt a Deadfall Adventures ígéretesnek tűnt, és talán ez az egyetlen pozitívum is benne. Bár nem állítom, hogy a megközelítés túlzottan eredeti lenne, sőt úgy általában, nehéz klisémentesen tálalni ezt a témát, de talán pont az Uncharted a bizonyíték rá, hogy lehet még frisset mutatni belőle. Nos, a Deadfall Adventures nem a szabályerősítő kivétel, a kivitelezés ugyanis bőven hagy kívánnivalót maga után. Ha szemet is hunyunk afelett, hogy a történet olyan, amilyen (elárulhatom, meglepő fordulatok nincsenek benne, sőt még csak nem is különösebben izgalmas), a karakterektől és a szinkronjuktól biztosan a hideg futkos majd a hátadon. A főhőssel képtelenség azonosulni, James - bár a harmincas évek végén járunk - úgy dobálózik az egysorosokkal, mint a modern akciófilmek hősei, Jennifer végtelenül arrogáns, ráadásul mindig meg kell menteni, a játék főgonoszát alakító és egyébként rendkívül idegesítő akcentussal beszélő német pedig annyira gonosz, hogy még a nácikat is elárulja, hogy utána összeálljon az oroszokkal, meg az arabokkal. A helyszínek a legkevésbé sem változatosak, a játék harmadánál a sivatagos pályákat felváltják a sarkvidékiek, később pedig jönnek a dzsungelesek - látszólag az az egyedüli összefüggés közöttük, hogy mindenhol vannak múmiák.

És ha már itt tartunk, akkor már ássunk a játékmenet mélyére: a Deadfall Adventures alapvetően egy FPS, amit a fejlesztők a felfedezés és a kincskeresés élményével, illetve a fejtörőkkel szerettek volna feldobni. A probléma, hogy a kettő együtt itt egyáltalán nem működik, olyan érzésem volt játék közben, mintha a fejlesztők erőszakosan szerették volna lassítani a játékmenetet, a fejtörőkkel azt a hatást akarták elérni, hogy ne egy hétvégi hentesfesztiválon érezzük magunkat. Ehhez képest sikerült megragadni a vállalhatatlan középúton: a játék, mint FPS, egyáltalán nem jó, bár annak akar látszani, nem elég intenzív, nincs dinamikája, amin a megvalósítás sem segít. A Deadfall Adventures jóformán minden fontosabb játéktechnikai hibát elkövet, a szkriptelt jelenetek nem érdekesek, emiatt - a más játékoknál pont ezért megtűrt - linearitás is zavaróvá válik, az előttünk kijelölt folyosó szélén láthatatlan falakba ütközünk, és így tovább. A fegyverek nincsenek jól belőve, egy-egy mezei katonába néha a fél tárat bele kell ereszteni, hogy megfeküdjön végre, a mesterséges intelligencia semmi eget rengetőt nem produkál. A játék tetemes részében egyébként két típusú ellenfél tűnik fel, a katonák váltják egymást a múmiákkal, akiket viszont csak úgy tudunk legyőzni, hogy zseblámpával megpörköljük őket. Ez egy idő után pont annyira unalmas lesz, mint amennyire annak tűnik.

A fejtörőkből és a kincskeresésből ugyanúgy hiányzik a kraft, mint az akciórészekből. Bár a játék mindig felajánlja, hogy súgóként elővegyük hősünk dédnagyapjának jegyzetfüzetét, a feladatok többségének megoldása vagy magától értetődő, vagy inkább találgatást követel meg a játékostól. Néhány kivételt leszámítva ötlettelen mind, nyomj meg egy gombot, húzz meg egy kart, találd el a megfelelő sorrendet, világíts meg valamit a zseblámpáddal, és mehetsz tovább. Néha az ügyességedre is szükség lesz, de azt gondolom, FPS-be platformjeleneteket tenni legalább akkora szemétség, mint valakit vakon fekvő gereblyére sétáltatni. A kincskeresés közben a pályán szétszórt relikviákat kell összegyűjtened, némelyik egyszerűbben, némelyik nehezebben megközelíthető, ha közel vannak, az iránytűnk viszonylag furcsán jelzi őket. Ezekből fejleszthetjük a képességeinket, a rendelkezésre álló választék viszont borzasztó egyszerű, ráadásul nem is ad hozzá semmi pluszt a játékmenethez.

Az egész koktél borzasztó lélekölő, sótlan és még csak minimálisan sem szórakoztat. Bár a koncepció bőven megengedné, a játék egy percre sem tud magával ragadni, hiába tűnik fel a távolban egy piramis vagy egy sarkvidéki kutatóbázis, ha tudod, hogy a fejlesztők rövidesen úgyis beterelnek egy dungeonbe múmiára lövöldözni. A monotonitás és a repetitív játékmenet miatt nem lepődnék meg, ha a játékosok többsége nem várná meg az amúgy korrekt hosszúságú kampány végét, azon pedig főleg nem, ha még a multiplayer kipróbálása előtt letörölné a játékot. A Deadfall Adventuresben egyébként kétfajta többjátékos mód kapott helyet: az egyik egy kasztalapú, kompetitív móka, a másik pedig a teljesen megszokott hordamód adaptált változata.

Bár az igaz, hogy a játék alatt futó harmadik generációs Unreal Engine már a pályafutása végén jár, egyik-másik fejlesztő látványos dolgokat képes művelni vele még mindig. Valószínűleg kitaláltátok: a The Farm 51 nincs köztük. Játék közben végig olyan érzésem volt, hogy a motor fapados, “stock” változatával van dolgom: a környezet ingerszegény, hiába rajzolták körém - egyébként egész szépen - a dzsungel növényzetét, én végig egy csövet láttam magam előtt bokrokkal, és az effektek is gyengék, amelyek végső soron a hangulatkeltési próbálkozásokat már csírájukban elfojtják. Az animációk pedig rátesznek minderre egy lapáttal, igaz, a főszereplők megítélésén valószínűleg az sem segített volna, ha nem olyan tempóban mozognak, mint egy befüvezett lajhár.

Lehet, olyan érzésed van, hogy végre kapsz valami Uncharted-szerűt PC-re és Xbox 360-ra, ne dőlj be: a Deadfall Adventures egy forintot nem ér. Ez a játék a szó szoros értelmében felesleges, hígítja a játékfelhozatalt, elvonja más címek elől a figyelmet, sőt még a boltok polcain is alaptalanul foglalja a helyet. Semmi szórakoztató nincsen benne, FPS-ként nem működik, a fejtörők sokszor teljesen érdektelenek, a játékmenet két alappillérét pedig végképp nem sikerült összehangolni. Kár az ötletért!

A Deadfall Adventurest az ASUS ROG Tytan CG8580 gamer konfigurációján teszteltük, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.