Batman: Arkham Origins Blackgate Deluxe Edition teszt

Alapvetően nincs gond azzal, ha egy korábban 3DS-re és Vitára megjelent alkotás hónapokkal később PC-n és nagykonzolokon is tiszteletét teszi. Lehet ezt jól is csinálni, lásd az Assassin’s Creed: Liberationt, a Castlevania: LoS – Mirror of Fate-et, vagy a Resident Evil: Revelationst. Ez csak akkor működik, ha az alapanyag elbír egy HD-verziót. A Batman: Arkham Origins Blackgate nem ilyen: unalmas, kiismerhető és a képregényes átvezetőket leszámítva még csúnyácska is. Nyilván nem a vizuális orgia miatt ruházunk be egy handheld felmenőkkel bíró alkotásba és még azt is elnézzük, hogy a kompakt, gyorsan ható élményt eredetileg nem is kanapéra vagy egérre szánták. A fejlesztőcsapatról túl sok érdemlegeset nem is árulhatunk el: az Armature Studio 2008-ban alakult a kedvelhető Metroid Prime 3: Corruption kulcsfiguráiból, ez a csapat rakta össze a Metal Gear Solid HD Collectiont és az Injustice PS Vitás változatát, de ezzel be is fejeződött a múlt taglalása. Viszonylag friss csapatról van szó, amely egyelőre bátortalan kísérletező kedvvel lép a tettek mezejére.


A címben szereplő Deluxe Editon nem pusztán felhúzott grafikára utal, hanem arra, hogy a játékmenet is változott kissé, ugyanakkor az alapok változatlanok, a korábbi hibák is megmaradtak. A Blackgate egy oldalnézetes beat’em up, amely 2,5D-s grafikával próbál meg a képernyők előtt marasztalni – több kevesebb sikerrel. A Metroid és a Castlevania korábbi részeire jellemző játékmenet marad túlsúlyban, de számos ötletet átvesz a nagytestvér Originstől is. A baj az egyensúlyban keresendő: a texasi fejlesztők képtelenek voltak eldönteni, hogy vajon a mászkálós-harcolós vonalra gyúrjanak-e rá, netán a nyomozásra és a kölcsönvett ötletekre. Mindenből kapunk valamennyit, de a játék egyik eleme sem kiemelkedő. Így már sejthető a végeredmény.


A Blackgate animált, képregényes átvezetőkkel operál, nincs ezzel semmi gond, egészen addig, míg az anyag valódi grafikája be nem mutatkozik, ami ismétlődő pályaelemekkel, jellegtelen és idejétmúlt karaktermodellekkel operál. A történet szerint Joker és talpnyalói lázadást szítanak a híres Blackgate börtönben, Batman pedig elhatározza, hogy rendet rak az intézmény falain belül, leveri a zavargást és felelősségre vonja a tetteseket. Csel nélkül persze semmire sem megy, mindent észrevétlenül kell csinálnia és csak akkor keveredhet konfliktusba, amikor feltétlenül szükséges. Javarészt szellőzőjáratokban kolbászolunk, a továbbjutást jelentő ajtókat nyitogatunk és trükkösen intézzük el a rosszfiúkat. Ez jól is hangzik, de nem az, nagyon nem az. A börtön felfedezésén nagy hangsúly van, ide-oda szaladgálunk a pályákon, platformokon ugrálunk, olykor ellenfelekbe botlunk, ám az egész játékot csak súlyos kompromisszumok árán sikerült megvalósítani. Izgalom és kihívás nélkül pedig huzamosabb ideig képtelen lekötnie a figyelmünket.


A harcrendszert érezhetően a nagytestvér Freeflow-megoldása ihlette, csupán a lehetőségeink kötöttebbek. Önmagában már ez is baj, pedig Batman számos harci képességgel rendelkezik. Ott van az alapvető támadása, amivel üt és rúg, de kitérhet a beérkező csapások elől, netán köpenye suhintásával ideiglenesen megzavarhatja a bűnözőket – pont úgy, mint a sima Originsben. Jobb esetben egyidejűleg maximum három-négy ellenféllel csapunk össze, a mezei rosszfiúk legyőzésével nincs is gond, de az igazat megvallva, a bossokkal sem, de azokból kevés van és egy igen egyszerű taktikával mindegyikük legyőzhető. Az egész rendszer olyan, mintha a jól ismert szisztéma herélt változata lenne. Ideig-óráig szórakoztató, de később már túlságosan érdektelenné válik. Nem lesz veszélyérzetünk, hiányzik a dinamikusság, pedig a Freeflow egyszerű alapokon nyugszik, mégis kellően mély rendszert takar. Itt viszont nem.


A börtön minden apró zegzugába érdemes betekinteni, hiszen új eszközökre, kincsekre és ideiglenes bónuszokat nyújtó power-upokra tehetünk szert. Térképünk egy szép kérdőjellel készségesen jelzi nekünk a titkokat, amiket egyelőre rejtve vannak előttünk, nekünk kell felkutatnunk azokat. E tekintetben a játék működik, a felfedező kedvűek megtalálják a számításukat benne, ráadásul a már említett power-upok megkönnyítik a boldogulásunkat, pluszban az új öltözékekért is érdemes nyitott szemmel járnunk. A nyomozós szekvenciák viszont félresiklottak, a baj leginkább abból adódik, hogy esetenként túl hosszúak, értékes perceket töltünk azzal, hogy tétlenül mazsolázunk. Batmannek gyakorta használja a detektív módot, amivel az árulkodó nyomok után kutat. A folyamat addig tart, míg a szkenner állapotjelzője fel nem töltődik – mondanunk sem kell, hogy az elgondolás és a kivitelezés fele annyira sem élvezetes, mint a nagygépes Originsben. Az már csak hab a tortán, hogy amikor interakcióba lépünk egy tárggyal (szellőzőrácsot feszítünk fel és hasonlóak), egyetlen gombot nyomkodunk kifulladásig – a fejlesztők ezzel szimbolizálják hősünk izmainak megfeszülését. Sablonos és idejétmúlt designról tanúskodik, én már a fő játékban sem szerettem – lehet ezt innovatív formában is tálalni.


A handheld verzióban szereplő puritán felülnézetes térképet számos bírálat érte, szerencsére a Deluxe kiadásba már egy háromdimenziós, többszintes és informatív verzió került bele. Nagyságrendekkel használhatóbb, mint a korábbi, ám vannak még gondok vele, ami igazából nem a térkép hibája, hanem a Blackgate börtön szövevényes elrendezéséé. Ha rápillantunk, szinte elmegy a maradék kedvünk is, a pályákat rengeteg szellőző és titkos járat tarkítja, amiket szaggatott piros vonalak jelölnek – olyan az egész, mintha a kis öcsi filctollal a kezében szórakozott volna a nagypapa világatlaszával. Az irányítás nehézkes és lassú, de nem velünk van a baj, egyszerűen a játék ilyen. A harccal nincs gond, olyankor gyorsan követik egymást az események, de ugye a játékidő túlnyomó többségében mászkálni fogunk.


Ami a vizuális hatásokat illeti, a textúrák még csak-csak megállják a helyüket, de az animációkról ugyanezt nem mondhatjuk el. Túlságosan elnagyolt az egész, a statikus környezet változatosságával komoly gondok vannak, negyedóra után már unni fogjuk az atmoszférát. Az Arkham Asylum megmutatta, hogy egyetlen helyszín is lehet megnyerő, addig a Blackgate fantáziátlan, túlbonyolított és nem hinnénk, hogy többséget - a legbátrabb rajongókon kívül - huzamosabb ideig le tudja kötni. A szinkron viszont jó, a gonosz karakterek játéka megnyerő, mint mindig, viszont a mezei ellenfelek modelljei ismétlődőek és intelligenciájuk is kiismerhető. Az alkotás olyan, mint egy szimpla mobiljáték lenne: összecsapott és több aspektusában is javításra szorul.


Kiknek is ajánlható a Batman: Arkham Origins Blackgate? Tény, hogy rövid szakaszokban még élvezetes is lehet, játékideje sem valami hosszú, és ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy tökre egyforma folyosókon és helységekben kavarunk hosszú perceken át és a harc is a megszokottnál egyszerűbb szisztémát használ, de a történet kibogozása még élvezetes is lehet. A probléma abból adódik, hogy ezt a mellékágat komolynak szánták, ha a fejlesztők inkább a képregényes vonalra és az arcade stílusra mentek volna rá, örömünk is erőteljesebb lenne. Ha valami tekintélyes leárazás során szert teszel rá, egy unalmas délután erejéig elő lehet venni, vagy bármikor, ha már egyáltalán nincs lemaradásod az Arkham-játékokban.