The Walking Dead: S2 E3 - In Harm's Way teszt

Tavaly év végén indult útjáraa Telltale Games The Walking Dead sorozatának második évada, mely egy kicsit csalódást keltő első résszel nyitott, majd egy kiemelkedően jóra sikerült második epizóddal folytatódott. Nagyon vártam az In Harm's Way címre hallgató harmadik felvonást, mivel a történet mellett kíváncsi voltam arra is, hogy fenn tudják-e tartani a fejlesztők a második epizódban látott minőséget. Egyes szempontokból sikerült, sőt túl is szárnyalták az ott látottakat, viszont összességben sajnos elmarad a nagyszerű második résztől.

Aggodalomra azonban semmi ok, a harmadik rész ettől még nem sikerült élvezhetetlenül rosszra, de kicsit többet vártam tőle. A játékidő első felében egészen lassan halad a történet, amivel nem is lenne gond, ha eközben karakterépítéssel vagy a héttér történet részletezésével telne az idő, de igazán nem csinálunk semmit. Töltelék párbeszédek folynak, nem derül ki semmi meglepő, a megbízható emberek továbbra is megbízhatóak maradnak és a gonosz is tovább gonoszkodik. Utóbbi a legfájóbb az egészben, vártam a pálfordulást, de semmi meglepetés nem történik, maradunk a klisékkel szegélyezett ösvényen. Szomorú, de ez az egész évadra jellemző és sajnos három mondatban össze lehetne foglalni az eddig történteket.

Mi az, ami akkor a harmadik részt mégis emlékezetessé teszi? A cselekmény. Bár kevés választási lehetőségünk adódik az epizód alatt, ettől függetlenül végig a kezünkben érezzük az irányítást. Ezt vehetjük akár szó szerint is, mivel ezúttal kevesebb lesz az átvezető és a QTE részt, cserébe viszont szinte mindig a mi kezünkben lesz a karakter feletti kontroll. Bár konkrétan szabadon nem járhatjuk be az epizód helyszínét, mégis megismerjük a helyet és átlátjuk majd annak felépítését. Talán, ha még több kalandjáték elemet kapnánk, még boldogabb lennék, de nem akarok telhetetlen lenni és örülök, hogy visszavettek a fejlesztők az interaktív moziból.

A karakterek továbbra is jól felépítettek, jó látni, hogy még most is találkozunk régi ismerősökkel; ezúttal például a 400 Days-ből látunk viszont egy-két szereplőt. Clementine szerethető, de még most is úgy érzem, hogy túl sok szerepet kap a történetben, elvégre még mindig „csak” egy gyerek, nem igazán hihető, hogy egy csoportnyi felnőtt rábízná a fontos döntéseket. Emellett néhány szereplő nagyon felidegesített inkompetens viselkedésével és nem tudom, hogy ez volt-e a készítők célja. Mindenesetre voltak pillanatok, amikor már-már a fő gonosz pártját fogtam, annyira idegesítettek a saját társaim viselkedése.

Amibe viszont nem lehet belekötni, az a játék utolsó percei. Az izgalom a tetőfokára hág, minden pillanatban az arcunkba kapunk valamilyen meglepetést, a záró képsorok pedig nem túlzok, évekre megmaradnak bennünk. Itt láthatjuk meg, hogy milyen profin játszik a Telltale a játékos érzelmeivel, olyan döntésre kényszerítenek egy lehetetlen helyzetben, amit játékokban ritkán látunk. Nincs idő a gondolkodásra, emiatt hirtelen felindulásból cselekszünk, ezután pedig csak mereven bámulunk majd a stáblistára, ami alatt megint egy remekül eltalált szám szól.

Túl vagyunk a felén az évadnak és bár még mindig korai messzemenő következtetéseket levonni, a második évad sajnos egyelőre elmarad az elsőtől. A történet bár érdekes, mégis zavaróan klisés, a zombis témában ezerszer lerágott fordulatokat látunk, amik néha még részenként is ismétlődnek. Viszont örültem, hogy sokkal többször kapjuk kezünkbe az irányítást a mozizás helyett és remélem a kalandelemek is több szerepet kapnak majd a folytatásokban. Amiben viszont továbbra is legyőzhetetlen Telltale, az a cselekmény csavarása, mindig történik valami, mindig hat valami az érzelmeinkre és hihetetlen döntéseket kell meghoznunk. Jó látni, hogy a sorozat részenként is fejlődik, de szükség lenne már egy-két újításra, hogy még egy harmadik évadra is vevők legyenek a rajongók.