Freedom Wars teszt

Már a Sony sem csodálkozik azon, hogy a PS Vita eladási teljesítménye össze sem hasonlítható a 3DS-ével, pedig a Nintendo nagyon jól tudja, mire harapnak a játékosok: a nagy költségvetésű, first-party címekre. A Sony handheldjén nagyítóval kell keresnünk az ilyen alkotásokat a rengeteg felemás minőségű indie cím között. A Freedom Wars szerencsére a kisebbséghez tartozik, látszik rajta a tapasztalt fejlesztők gondoskodása. Azonban minden pozitívumára jut egy negatívum is, így örömünk nem lehet felhőtlen, holott a játék jobb anime-okra emlékeztető cyberpunk világa nagyon is ígéretes, kár, hogy a kellően mély mechanika mellett a fogyasztható narratívára már nem jutott idő. A koncepció összetettségét mindenesetre a nagykonzolos címek is megirigyelhetnék, ha nem kevés elszántsággal rendelkezel, akár 20-25 órás szerteágazó mókára számíthatsz.


A Freedoom Wars története a jövőben játszódik, százezer évvel később, a Föld erőforrásai vészesen csökkennek, az embereknek meg kell küzdeniük az utolsó cseppért is a túlélés érdekében. Mindezek tetejébe a világot irányító robotok minden egyes apró bűncselekményt kíméletlenül és gyorsan megtorolnak: így hősünknek egymillió mondat veszik el az emlékezetéből. Bűneinket persze jóvátehetjük némi társadalmi munkával, ha nehéz küldetések árán bizonyos matériákat és erőforrásokat visszafizetünk. Vannak azonban más szabályok is, amiket be kell tartanunk. Nem maradhatunk csendben túl sokáig (mert akkor megvan rá az esély, hogy zendülést ötlünk ki magunkban), nem mozoghatunk szabadon huzamosabb ideig, ugyanakkor a tétlenséget és az ücsörgést is tiltják. Ha viszont szorgalmasan robotolunk, némi kedvezményt kapunk, például kiléphetünk a cellánkból. Igen, ha eddig nem esett volna le, főszereplőnk egy masszív börtönkomplexumban, a Panoptikumban raboskodik.


Feladatunk az, hogy az elvesztett emlékeinket visszaállítsuk, kiharcoljuk a szabadságunkat és legyőzzük az elnyomókat. Ez persze nem olyan könnyű, amikor a felügyeleti rendszerek a nap 24 órájában minden lépésünket figyelik. A játék elején azzal bíbelődünk majd, hogy elnyerjük az alapvető jogosultságainkat (futás, fekvés lehetősége) a megszerezett Entitlement pontok segítségével. Mindennek van némi rejtett mondanivalója is: méltóak vagyunk-e az alapvető emberi jogokra, van-e bennünk kellő önértékelés, különbözünk-e a társadalom többi tagjától, nem pedig egyfajta élősködőként tengetjük a hitvány életünket? Ilyen érdekes disztópia mellett kicsit szomorú voltam, amiért a tényleges történet, különösképp a missziók összetettsége már hagy némi kívánnivalót maga után.  Az első órák után a játék repetitívvé válik, folyton ugyanazt kell csinálnunk: harcolni, erőforrást gyűjteni és így tovább. Társaink is csupán tucatkarakterek: vagy itt túlbuzgó kurafi, félelmeit legyőző leányzó, bölcs és idős mentor, nagyszájú és roppant agresszív izomagy és így tovább. A Freedom Warsra viszont nehéz ráunni: ahogy haladunk előre, úgy egyre jobb fegyverekre teszünk szert és egyre kiváltságosabb jogokat szerzünk, így repertoárunk is színesebbé válik.


A játék megannyi információt zúdít a nyakunkba, kapkodjuk a fejünket, párbeszédekből nincs hiány. A kicsinek nem mondható pályákat szabadon bejárhatjuk, beszélgethetünk az NPC-kkel, de ha nem akarunk sétálni, élhetünk az gyorsutazás lehetőségével is. A cél az, hogy az büntetésünk időtartalmát lefaragjuk, amivel nem lenne baj, ha a kampány nem lenne ismétlődő. Az összeesküvések állandóak, a raboknak ugyanolyan apró-cseprő gondjai vannak, a sétafikát megszakító harcokat pedig menetrendszerűen kapjuk az arcunkba, aztán kezdődik meg minden előröl. Gyilkos bűnözőket hajkurászunk, emberrablónak nevezett nagydarab robotokat likvidálunk, elfogott polgárokat szabadítunk ki. Ha pedig harcra kerül a sor, az ellenség (ember vagy kiborg) hullámokban ugrik a torkunknak, mind egy szálig végeznünk kell velük, máskülönben nem juthatunk tovább.


Egyszerre két fegyver lehet nálunk, különböző harci módosításokkal. Ha a távolsági harcra gyúrunk, a rakétavető és a mesterlövészpuska jó szolgálatot tehet, de – japán játék révén – könnyű és nehéz pengékkel is felszerelhetjük hősünket, aki nagyokat ugorhat. Tüskés láncával (thorn) rátapadhat a robotok hátára és a nehezen elérhető kiszögelésekre is felkapaszkodhat, de ezzel az eszközzel gyógyíthatjuk, vagy éppen energiapajzzsal védhetjük meg követőinket a beérkező támadásoktól. A harcrendszer tehát korrekt és összeszedett, minden játékos megtalálja benne a saját stílusának megfelelő módszert. Az irányítás sem igényel lehetetlen elvárásokat, a minden kunsztot egy gombnyomásra aktiválhatunk, kézben tartva az eseményeket, beleértve a társainknak adott parancsokat is. A loot-rendszer teszi a dolgát, a halott ellenségtől felvett nyersanyagokból új fegyvereket craftolhatunk, vagy a meglévőket fejleszthetjük. A hiba inkább a nehézkes menüben érhető tetten, gyakran nem világos, hogy milyen összetevő szükséges egy gyógyító eszközhöz, vagy augmentációhoz.


A kooperatív és a kompetitív multi sem hiányozhat a Freedom Warsból, a missziókat három másik társunkkal is végigtolhatjuk, ha nem szeretnénk a mesterséges intelligenciára hagyatkozni, a PvP-arénákban pedig egyszerre nyolcan eshetnek egymásnak. Kissé zavaros még az össznépi hentelde, de arra jó, hogy teszteljük vele a thorn új képességeit. Az online rendszer még nem elég kiforrott, lagok még előfordultak. Kétségtelen, hogy vannak jó ötletei a Freedom Warsnak, viszont annyira nem sok, hogy a harmadik személyű nézőpontot használó akció-szerepjátékok tengeréből ki tudjon emelkedni. Nagy szerencséje, hogy PS Vitán kevés az ilyen nagykaliberű produktum, nem beszélve arról, hogy a háttérsztori annyira hangulatos, hogy bőven elbírna egy összerakottabb folytatást, filmet, vagy akármit.