LittleBigPlanet 3 teszt

Annak ellenére, hogy a PlayStation-brand mögé felsorakozó vicces platformjátékokból annyi szuszt kicsavartak, amennyit lehetett, addig a LitteBigPlanet csak most bővült trilógiává. A Media Molecule 2008-ban még nem is sejtette, hogy az ígéretes ötletre ennyire ráharapnak a játékosok, amit elsősorban a rajongók kreativitását megkövetelő közösségi funkcióknak köszönhetett. Akár teljesen egyedi és nem feltétlen platformjátékot is készíthettünk a beépített szerkesztőfelület segítségével – hasonló célt tűzött ki maga elé a Microsoft a Project Sparkkal. Két PS3-as számozott rész, egy kartjátékos mellékág és két handheld verzió után itt az igazi folytatás, amit már a 2003-ban alakult brit Sumo Digital követett el. A srácoknak eddig olyan autós címeket köszönhettünk, mint az OutRun, vagy legutóbb a Forza Horizon 2 Xbox 360-as verziója, ám még számos műfajban érdekeltek. Noha egy iparosmunkákon nevelkedett stúdió esetében fennáll a veszélye annak, hogy csak egy kommersz, minden egyediséget nélkülöző játékot kapunk, szerencsére nem kellett nagyítóval keresnünk a friss ötleteket.

A LittleBigPlanet 3 a PS4-es verzió mellett az előző generációs masinára is megjelent, noha a nagyobb felbontás és az élesebb textúrák kétségtelenül mutatósabb produktum képét festik le előttünk, pár perc játék után rájövünk, hogy tartalmi szinten nincs különbség a két verzió között. Viszont egy platformjáték esetében a grafika csupán másodlagos kérdés, így az új stúdió inkább a Media Molecule hagyományát megőrizve számos varázslatos pályával örvendeztetett meg. A minőségi pályatervezés már az első pillanattó kezdve nyakon ragadott, noha az erőtett, vidám fiatalokra fókuszáló bevezető animáción csak értetlenül pislogtam. A program már a legelején azt sulykolja belénk, hogy alkossunk – oké, miután a kampányt végigtoltuk, persze. A játék csiszolt, az események akadálytalanul hömpölyögnek a képernyőn, amint Sackboy-jal végigugrándozunk az akadályokon, az új karakterek, testreszabási lehetőségek és képességek folyamatosan nyílnak meg, ahogy a pályaszerkesztésnél felhasználható matériák is. Ha komolyabban is bele akarod ásni magad a LittleBigPlanet bájos és marasztaló világába, ennél markánsabb ösztönző tényező nem is kell. Ezt több millió rajongó jól tudja.


Az kétségtelen, hogy Stephen Fry narrációja az ékes és ízes brit akcentusával ezúttal is zseniális, ám a későbbi szinteken már túlságosan negédessé válik egy harmincadik x-hez közelítő újságíró szemében. Sackbox új kalandja azzal veszi kezdetét, amikor egy Newtonnak hívott lámpaizzófejű tudósalkat (szinkronját Hugh Laurie adja) átszippantja hősünket Bunkumon világába. Az új bolygó viszont korántsem annyira szerethető, mint a korábbiak. A történet szerint három sötét titán azon munkálkodik, hogy végleg elpusztítsa Newton otthonát. Sackboy szerencsére hamar feltalálja magát, újdonsült haverjaival karöltve győzedelmeskedik a gonosz erők ellen, elhozva a régóta áhított békét. A kampány ugyan nem a leghosszabb, ám mégis annyi gyűjtenivaló van benne, hogy első nekifutásra úgysem találunk meg mindent. Főhősünk repertoárja kibővült néhány új power-uppal: a pumpinatorral magunkhoz szívhatjuk vagy elfújhatjuk a kívánt objektumokat. Később egy fegyverre is szert teszünk, amely a portal gun helyi megfelelője: egy kis gombócot lőhetünk vele a kívánt területre, ahová el teleportálhatjuk magunkat. Cuccainkat a sackpocketben tárolhatjuk, amit a kör-gombbal hívhatunk elő bármikor. Főszereplőnk minden más tekintetben marad a régi, hangulatunkat a D-paddal előhívható gesztusokkal adhatjuk a világ és a többi játékos tudtára.


Kalandunk során három társra is szert tehetünk, akikkel egyedi szinteken nyomulhatunk. Oddsock egy kutyaszerű zsákfigura, aki képes a falon futni eszeveszettül. Toggle, a kis pufi képes az alakváltásra, egy gombnyomásra átvedlik egy liliputi figurává, így a nehezen elérhető helyekre is eljuthat. Végül Swoop egy madár, s mint ilyen, szabadon repülhet bármerre, persze csak úgy, hogy ahogy az adott pályarészek megengedik Az új karakterek fokozatosan nyílnak meg a történet során, így érdemes velük visszatérni a korábbi szintekre, ahol olyan pontokra is eljuthatunk a segítségükkel, ahová korábban nem tudtunk. Habár szinte adta magát a lehetőség, hogy szabadon válthassunk az új zsákfigurák között, sajna erre nincs mód a kampány során. Ettől eltekintve igenis szükség volt az új belépőkre, akikkel a fejlesztők gyakorlatilag a feje tetejére állították a megszokott játékmenetet.


Előrehaladásunk még véletlenül sem lineáris, egy szabadon bejárható központi helyen érhetjük el az adott fejezetekhez tartozó pályákat, mi döntjük el, hogy éppen melyiket akarjuk teljesíteni. Amúgy a Sumo Digital végre képes volt némileg komorabb hangulatú helyszíneket is a lemezre égetni. A barátságos légkör ugye adott, a srácok nem is estek túlzásba, de jó volt látni, hogy olykor sötétebb tónusokhoz nyúlnak, mind az ellenfeleket, mint a helyszínek stílusát tekintve. A sztori mellett belevehetjük magunkat a Popit Puzzle Academybe, amely elmossa a határt a kampány és a Create mód között. Ezeken a szinteken csak úgy juthatunk tovább, ha a pályatervezői eszközöket is bevetjük a próbatételek során. Érdekes megközelítés és egyben játszva tanít meg bennünket a szerkesztőfelület használatára is. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor ott vannak a rajongók által készített, több ezer szabadon letölthető pálya, amik között különféle szűrökkel navigálhatunk, gyakorlatilag végtelen szavatosságot biztosítva a játéknak. A LittleBigPlanet 3 az előző két részhez született alkotásokkal is kompatibilis, az alkotóknak nem kell a nulláról építkezniük.


Ha pedig magunkban is érzünk némi kreativitást, bepróbálkozhatunk saját pályák, vagy más műfajhoz tartozó, komplett játékok gyártásával is - a leleményesek már a Castlevaniát és a Final Fantasy VII-et is újraalkották a LittleBigPlanetben. Eddig ugyebár egy-egy felhasználó által készített mű három rétegből épült fel, ám ezúttal 16 layert tervezhetünk, kitérve a háttérre, a kétféle mélységet felvonultató előtérre, valamint az ezernyi különböző matricára és dekorációs kellékre, s ez még csak a kezdet. Megszorítások nincsenek, próbálkozásainknak egyedül a ráfordított idő szab határt, tervezzünk, rajzoljunk előre, a legapróbb ötlet is használható valamire. A megosztásuk után pedig reménykedhetünk, hogy a munkánk a közösség tetszését is elnyeri, követőket gyűjthetünk magunk mögé, elismerések százait zsebelve be.


Ha behívunk magunk mellé egy online játszótársat, előfordulhat, hogy a delikvens csak rohan előre, learatva a babérokat előlünk, sokan fittyet hánynak a kooperációra. Ezért mindenképpen tanácsos egy összeszokott társasággal nekivágni a multinak és tanulni a jobbaktól, ha még több pontszámra, vagy jobb időeredményre törekedünk. A LittleBigPlanet 3 közel van a tökéleteshez, de az ugráló nehézség miatt gyakorta beletörhet a bicskánk. A főellenfelekkel vívott harcok olykor frusztrálóak lehetnek, az irányítás esetenként precízebb is lehetne, de ha odafigyelünk a megannyi apró tanácsra, gyorsan profivá válhatunk. A látvány pedig tényleg magáért beszél, nem kevés stíluselemből építkezik és megszoktuk már, hogy a szinkron és a parádés zenék kulináris élvezetet biztosítanak az arra fogékonyaknak.


Ha egy önfeledt ugrándozásra vágysz, a harmadik részben továbbra is megtalálod a számításodat. Ami a tartalom mennyiségét illeti, kertelés nélkül kijelenthető, hogy műfajában egyszerűen nincs kihívója a LittleBigPlanet 3-nak. A kibővített lehetőségek, az új szereplők behozatala és a részletesebb pályaszerkesztő épp elég arra, hogy a sorozat a nyolcadik konzolgenerációban is megvesse a lábát. Ha forradalmat vártál tőle, akkor most hoppon maradsz, minden más tekintetben egyszerűen lehetetlen belekötni a Sumo Digital munkájába. A játékban hosszú hónapokig megtalálod a számításodat, a hangulatodtól függően, bármilyen stílusú pályán próbára teheted a reflexeidet. Lehetőségeink kiapadhatatlanok.