Saints Row: Gat out of Hell teszt

A közel másfél éve megjelent Saints Row IV végleg szakított GTA-stílusú játékok alapjaival és egy egészen elborult, minden elemében komolytalan kategóriát hozott létre magának. A játékban az Egyesült Államok elnökét irányíthattuk, akivel űrlények ellen kellett felvennünk a harcot egy virtuális világban. A szuperképességeknek hála a játékmenet eltolódott az InFamous és a Prototype stílusa felé, így frissítve a megszokott formulán. Ennek ellenére a Saints Row IV le sem tagadhatta, hogy eredetileg a harmadik rész DLC-jeként jelent volna meg, hiszen a fejlesztők rengeteg elemet újrahasznosítottak. A most megjelent Gat out of Hellt szerencsére már nem akarták eladni a készítők teljes értékű folytatásként, hanem egy nyomott árú, különálló kiegészítőként próbál helyt állni.

Az abszurd történet folytatódik: ezúttal a pokolban kell helyt állnunk, ahol nem más lesz a főellenfél, mint maga az ördög.  Bár a sztori vicces és szórakoztató, nagyon kevés átvezető jelenet van és végig úgy éreztem, nem hozták ki belőle a fejlesztők a maximumot. Remek példa erre a történelmi személyek szerepeltetése. Bár vicces Shakespeare-t a pokol legnagyobb DJ-jeként ábrázolni, az alapötlet megvalósításán nem jutottak túl a készítők. A valós karakterek mellett egyébként az előző részekben megölt ellenfeleinkkel is összefuthatunk majd. Itt lesznek a harmadik epizódból ismerős DeWynter-ikrek, fő segítőnk pedig a néhai Dane Vogel lesz, akit még a Saints Row 2-ben intéztünk el. Sajnos a mellékszereplők háttérsztorija hiába van jól kidolgozva, ha fejlesztők nem kezdtek velük semmit. Elmondanak három sort, aztán megyünk tovább pusztítani.

A játék során Kinzie-t vagy az alcímben is szereplő Johnny Gatot irányíthatjuk. Emiatt nincs is karaktergenerálás, sőt a szereplők öltöztetése is kimaradt. Nekem ez nem hiányzott annyira, viszont a főküldetések már annál inkább. Az utolsó és az oktató küldetéseken kívül nincsenek hagyományos sztorihoz kapcsolódó missziók. Van helyette azonban rengeteg melléktevékenység, amik jelentős részét sajnos már láttunk az alapjátékban is. Az újak közül a kedvencem talán az volt, amiben krikettütővel kellett a démonokat villogó karikákba beleütni. Emellett visszatért a végtelen pusztításra kihegyezett Mayhem, vagy a horda módot megidéző Survival, de ezek semmit sem változtak. Ez a fajta újrahasznosítás kellemetlenül érheti azokat, akik új küldetéseket vártak. Apropó, kellemetlenségek: a GTA-hoz hasonlóan a Saints Row-ban is imádtam a rádiócsatornákat, melyekben jobbnál-jobb számokat válogattak össze a fejlesztők. Sajnos azonban ez is kimaradt most. Bár az akció közbeni zene nem rossz, ha már megtették Shakespeare-t DJ-nek, legalább egy rádióadó lehetett volna.

Szerencsére most kapunk egy új helyszínt is, mely nagyjából feleakkora, mint az alapjáték Steelportja. A pokoli New Hades lávatengerrel, füstös ipari kerületekkel és óriási felhőkarcolókkal próbálja megidézni a sátáni hangulatot. Sajnos a régi grafikus motor miatt inkább hangulatos, mint látványos a város. A textúrák rossz minőségűek, a karaktermodellek pedig még bőven az előző generációt képviselik, így a PC-s változatból még egy közepes gépen is ki lehet hozni a maximumot. Xbox One-on és PS4-en azonban valamit nagyon elronthattak a fejlesztők, hiszen a mérések tanúsága szerint elképesztően ingadozik a játék teljesítménye. A gyengécske látvány ellenére azt azért el kell ismerni, hogy remek munkát végeztek a grafikusok. A szarvakkal felpimpelt kukásautót például egy ideig biztosan nem fogom elfelejteni.

New Hades nyílt terei jól asszisztálnak a játék talán legnagyobb újításához, a repüléshez. A pokolba érkezésünk után azonnal megkapjuk a szárnyakat, melynek használata igényel egy kis gyakorlást. Repülés közben nem csak az állóképességre kell figyelni, de vitorlázás közben szabályozni kell a sebességet, felfele repülve pedig jó ütemben kell lendületet venni. Meglepően összetett mechanikát dolgoztak ki a fejlesztők, melyet ha kitapasztalunk, egészen látványos mozdulatokat is összehozhatunk. A repüléshez kapcsolódik pár mellékküldetés is, melyek talán a játék legélvezetesebb részei.

Visszatértek az alapjátékban megismert képességek, de kaptunk pár újat is. Ezúttal már megidézhetünk kisebb ördögi lényeket, amik ellenfelekre mászva segítenek a harcban. Több új fegyver is van, szinte lecserélték a teljes arzenált, azonban ezek csak kinézetben térnek el régiektől. Természetesen most is akad pár vicces fegyver, ilyen a guruló fotelre szerelt golyószóró vagy a tömegpusztításra alkalmas békavető. A számos lehetőségnek köszönhetően a harcrendszer továbbra is változatos. Sajnos továbbra is nagy probléma, hogy hamar eljutunk arra szintre, ahol szinte legyőzhetetlenné válunk. Mivel nincsenek külön kooperatív küldetések, ez a mód is értelmetlenné válik. Egyedül is túl könnyű a játék, ketten pedig már kis túlzással csukott szemmel is abszolválhatjuk a küldetéseket.

A sátán elleni végső harchoz mindössze 3-4 óra alatt el lehet jutni, ami kiegészítőhöz képest nem lenne kevés, ha normális missziók vezetnének odáig. Nem is a tartalom mennyiségével, hanem annak minőségével van a gond. Ha mindent meg szeretnénk csinálni akár 6-7 óra is kihozható a játékból, de mit érünk vele, ha dögunalmas az egész? Új helyszín ide vagy oda, az ezerszer látott mellékküldetések és az a pár átvezető nem érnek meg 20 eurót, így érdemes inkább megvárni egy akciót.