Nintendo Post E3 Tour élménybeszámoló

A Nintendo úgy döntött, érdemes lenne élőben is kipróbálnunk az E3-on bemutatott játékait, melyek jelentős része a következő hónapokban jelenik meg. Ezt követően pedig a Nintendo úgy döntött, hogy erre a kipróbálásra a Lengyelország déli részén elhelyezkedő Katowice városa lenne a leginkább alkalmas (ismeretlen okok miatt), ami bizony nincs annyira közel. Ezt a tényt talán a szervezők sem vették számításba először, ugyanis eredetileg az volt a terv, hogy valamikor hajnalban elindul a közös busz a Hősök teréről, lerak minket Katowicében, kipróbáljuk a játékokat, majd este haza is jövünk. Ami 12 órás buszozással annyira azért mégsem menő. Végül aztán a program kétnaposra változott, ám ironikus módon a busz rendkívül fürgén, körülbelül nyolc óra alatt tette meg az utat Magyarországról, Szlovákián és Csehországon át a lengyelekhez.

Mikor az út kétnaposra módosult, sajnos sokan lemondták (nem jött például régi barátunk, a KFC réme, a gamechanneles Marco sem), de még így is összegyűltünk nagyjából húszan, képviselve a magyar játéksajtó egy részét, és persze a YouTube-os szcénát. Nem meglepő módon az alkoholista szekció (a Gamekapocs és az Otherworld) jelentős mennyiségű sörrel és hűtőtáskával készült az útra, ami aztán sokaknak ihletett adott, és a szlovákiai vagy a cseh pihenőhelynél már vásároltak némi nedűt. A megérkezés estéje aztán nagyjából ennek a szellemében is telt el: a szállás elfoglalása után ittunk egy olyan bűn rossz világos csapolt sört a hotel bárjában, hogy arra mindenképpen inni kellett néhány másikat (remélhetőleg jobbat), hogy elfelejtsük az ízét.

Szerencsére ezen a ponton már nagyjából mindenki hasonlóan gondolkodott, azonban egy probléma akadt: a szállásunk egy olyan helyen volt, mintha Budaörs előtt lettünk volna az M1-M7 bevezetőn. Vagyis körben bevásárlóközpontok, a távolban pedig egy lakótelep, így a tervünk, hogy valamiféle kocsmában töltjük el az estét, hamar füstbe ment. Csapatosan célba vettük hát az Auchan helyi megfelelőjét, ami Reál néven fut, és akkora piarészlege van, hogy Shirin kijelölte új Mekkájának, és rendszeres zarándoklatot tervez a jövőben. Mivel a brigád nem akart hozzánk hasonlóan lyukra futni egy borzalmas sörrel, GameDay Imi megkérdezett egy helyi arcot, hogy melyik márkát érdemes megvenni. Nos, a megfelelő válasz a Tyskie, tudjuk ajánlani, tényleg jó.

Másnap némi józanodás és reggeli után már indultunk is be Katowicébe az esemény helyszínére, hogy kipróbálhassuk a Nintendo következő időszakára szánt címeit. Ráadásul a szervezők még egy kis játékkal is készültek: a belépésre feljogosító nyakbaakasztónk hátuljára rányomtatták minden kipróbálható játék logóját, amire aztán a gépeknél álló hoszteszektől kérhettünk egy-egy pecsétet, ha ténylegesen játszottunk is velük. Ha sikerült összegyűjteni mindet, akkor kaptunk ajándékba egy pólót és egy matricát. Persze egyébként is játszottunk volna mindennel, hiszen írni akartunk róla Nektek (elvégre ezért jöttünk), de meg kell hagyni, a nap vége felé azért már ez is jelentett egy kis motivációt, hiszen kezdtünk hullák lenni. Szerencsére a szervezők még egy meglepetéssel kedveskedtek: a játék végén a kertben sütögetés és sörcsapolás indult, így némi kolbász és sült hús betolása után ismét tudtunk inputolni néhány liter (ezúttal már csapolt) Tyskie-t. A helyszínen nem csak mi voltunk, hanem néhány szlovák, és annál több lengyel és cseh kolléga is, és bár a statisztikák szerint utóbbiak Európa legnagyobb sörfogyasztói, még ők is döbbenten nézték az Otherworld-Gamekapocs asztalon egy óra után felgyülemlett nagyjából 40 darab korsót.

Oké, térjünk a lényegre, lássuk, mi került a kezeink közé!

The Legend of Zelda: Tri Force Heroes (Nintendo 3DS - 2015 vége)

A rajongók ugyan nem pont egy ilyen Zelda-játék bejelentésére vártak az E3-on, és meg kell mondanom, mi sem, de a helyszínen kipróbálva ez volt az egyik legkellemesebb meglepetés. A Tri Force Heroes tulajdonképpen egy háromfős kooperatívra épülő anyag, amiben a Zelda-játékokhoz képest némileg kisebb, lineárisabb pályákon kell végigmennünk társainkkal, és legalább akkora hangsúlyt kap a harc, mint a feladatok megoldása. A pálya elkezdésekor választhatunk karakterünknek egy ruhát, ami nem csak a külsejét határozza majd meg, de felruházza őt egy-egy különleges képességgel, támadással is - például spin attack, vagy három nyílvessző kilövése egyszerre. Ha akcióba lendültünk, akkor a Tri Force Heroes minden téren megköveteli a csapatmunkát és az összjátékot. Ehhez a nagyon érdekes totem-mechanizmust veti be, ami azt jelenti, hogy a játékosok karakterei egymás hátára tudnak állni, és így hozzáférni magasabban fekvő dolgokhoz, vagy kilőni olyan ellenfeleket, akiket egyébként nem lehetne. Ráadásul még el is dobhatjuk egymást, így juthatunk el amúgy szintén megközelíthetetlen platformokra. A totem esetében a trükk az, hogy az egész totemet az alul lévő játékos irányítja, így neki a legnagyobb felelőssége.

A bemutató pálya végén a főellenséget nem is tudtuk legyőzni, amíg a teljesen noob fojesz helyezkedett el alul, ugyanis képtelen volt elkerülni a boss támadásait, miközben nekünk a totem tetejéről ki kellett volna lőnünk a rusnyaságot. Ráadásul az sem segített, hogy Shirin szintén teljesen amatőr volt, meghazudtolva komoly World of Warcraftos múltját. Ahogy azonban én (Kronik) kerültem a totem aljára, harmadik játékosnak pedig beállt Aradysh, minden a helyére került. Szintén nagyon érdekes, hogy a három játékos közös életerővel rendelkezik, így ezen a szinten is érdemes volt megosztani a feladatokat: például amíg valaki elterelte a boss figyelmét, vagy éppen más ellenfelekkel volt elfoglalva, addig az egyik játékos körbemehetett felszedni a kis szívecskéket, de olyan is előfordult, hogy a totemet használva kellett feldobni egy magasabb platformra, ha fogytán voltunk az életerőnek. Meg kell mondanom, a Tri Force Heroes rendkívül meggyőző volt, többen csak emiatt akartak utána 3DS-t venni. A probléma azonban, hogy érzésem szerint ez akkor lesz az igazi, ha a bemutatóhoz hasonlóan egymás mellett, egy helyiségben tudunk játszani társainkkal. Az anyag támogat ugyan online játékot, voice chatet azonban nem, így kizárólag az alsó képernyőn elhelyezkedő néhány emote-tal tudunk kommunikálni.

Star Fox Zero (Nintendo Wii U - 2015 vége)

A Zeldával ellentétben a Star Fox Zero kipróbálását már nagyon vártuk, ám míg a Zeldában pozitívan, addig ebben némileg negatívan csalódtunk. A Star Fox Zero tulajdonképpen egy sci-fi űrhajós játék, ahol mennünk kell előre egy pályán, manővereznünk, és persze kilőnünk, amit a küldetés célja megkíván. Mint minden hasonló játéknak, ennek is az irányítás a lényege, ami elsőre kicsit körülményesebbnek tűnik, mint kellene. Magát a hajót a bal analóg karral vezéreljük, a jobbal rásegítünk a fordulásra, a betűkkel pedig két irányba lehet teljes visszafordulást kezdeményezni. A dolog ott kezd problémássá válni, hogy a tévén a hajót, az Arwinget látjuk külső nézetből, célozni azonban már a gamepad képernyőjén megjelenő belső nézetből lehet, mégpedig a giroszkópos vezérlést kihasználva. Magyarul ez azt jelenti, hogy egyszerre kell figyelnünk a tévét, ahol megpróbálunk manőverezni (ami már önmagában sem egyszerű), ha pedig nagyjából sikerült célra állni, akkor lenézünk a gamepadre, ahol úgy igyekszünk mozgatni a kontrollert, hogy ki tudjuk lőni a célpontot, de közben azért arra is figyelnünk kell, hogy például ne álljunk bele a földbe. Elsőre ez az egész marhára nehéz és problémás, viszont többet játszva kiderül, hogy nagyon logikus. Viszont bele kell tanulni, nem annyira egyértelmű, mint a Nintendo többi, azonnal elsajátítható játéka, és ez elsőre talán frusztráló lehet.

Pedig az látszik, hogy Miyamoto-mester és csapata beleadott mindent ebbe a játékba. Egyrészt egész jól néz ki, másrészt pedig a küldetések felépítése is változatosnak és összetettnek tűnt abból a viszonylag kevésből, amit láttunk. Az első misszióban például az elején még lineáris úton kellett végigrepülnünk (hogy nagyjából szokjuk az irányítást), majd kilyukadtunk egy nagyobb, nyitottabb térre, ahol egy tornyot kellett megvédenünk a támadó repülőktől, majd pókszerű robotoktól. Eddigre már alaposan leizzadtunk, de ezután következett még egy bossharc egy hatalmas ellenséges csatahajó képében, melynek különböző alkotóelemeit kellett célba venni. Ha ez sikerült, akkor be kellett hatolni az anyahajó belsejébe, és kihasználni az egyik újdonságot, hogy az Arwing át tud alakulni egy földi lépegetővé, a Walkerré, és ennek segítségével befejezni a pályát. Mivel menet közben folyamatosan velünk van három társunk, adja magát egy jó kis multiplayer, erről azonban még semmit nem tudni. Pedig mennyire frankó lenne ez az egész például támogató űrhajókkal (healer, support, stb.) és hatalmas űrharcokkal. Persze biztosan nem ilyen lesz.

Mario Tennis: Ultra Smash (Nintendo Wii U - 2015 vége)

Mindig is szerettük a Mario Tennis-játékokat, így nagyon örültünk, hogy több ilyet futtató Wii U-t is kihelyeztek a bemutatóterembe, így mindenki jó sokat tudott velük játszani. Ráadásul ott volt az egyik legcukibb szöszi hoszteszlány is, akit gyorsan megkértünk, hogy velünk és a másik gépnél álló hoszt sráccal toljon már egy négyes menetet. Még mielőtt bárki rosszra gondolna, a játékot alapvetően lehet 1v1 és 2v2 felállásban játszani. Előbbi esetében Mario és Bowser teniszezik egymás ellen, míg utóbbi esetében becsatlakozástól függően állnak össze a csapatok, de karakterek tekintetében bejön még Peach és Toad is. A játék irányítása rendkívül egyszerű, nagyjából tíz másodperc megtanulni: az analóg karral mozgunk, az ABXY szolgál a különböző stílusú visszaütésekre, az R-rel pedig dash-elhetünk. Ráadásul az X-gomb igazából csalás, mert automatikusan visszaüti a labdát, semmit nem kell csinálnunk.

Ha azonban rendesen akarunk játszani, akkor a lényeg, hogy az A-B-Y valamelyikével visszaüssük, aminek hatására a várható landolás helyszínen egy szín jelenik meg, attól függően, hogy melyikkel ütöttünk. Ha ezt az ellenfél eltalálja (lássuk be, nem nehéz), akkor extra erősséggel küldheti nekünk vissza a labdát. És tulajdonképpen ennyi az egész játék. Oké, nem, mert újdonság, hogy a pálya egyik térfelén véletlenszerűen (de azért igazságosan elosztva) megjelenhet egy gomba, amit felvéve nagyobbak és erősebbek leszünk. Ezzel az egésszel azonban több probléma is van: egyrészt a játék nem osztott képernyőn megy, így a hátsó térfélen helyet kapóknak mindig egy kicsit nehezebb dolguk van. Ez duplán igaz akkor, amikor az első térfélen felvesszük a gombát, és a két emelet magasra nőtt Bowserrel tulajdonképpen kitakarjuk a látótér jelentős részét. Ezzel együtt pár percnyi szórakozásra jó lehet a Mario Tennis: Ultra Smash, de nyilván nem hosszútávra szánják.

Metroid Prime: Blast Ball (Nintendo 3DS - 2016)

Szintén egy kisebb multiplayer anyagról van szó, úgy látszik, a Nintendo valamiért ráállt ezekre mostanában a 3DS-szel. A Blast Ball tulajdonképpen a foci egy egyedi interpretációja. Kétszer háromfős csapatokban lehet játszani, és a lényeg, hogy a nagydarab labdát be kell juttatni az ellenfél kapujába. Akad azonban néhány érdekesség. Egyrészt ezt az energiafegyverünk használatával kell megtenni, amivel leadhatunk gyorsabb lövéseket, vagy feltöltött, nagyobbat lökő, de lassabb lövést. Másrészt pedig a labdának nem szabad hozzáérni a játékosokhoz. Innentől kezdve számos lehetőség nyílik a csapatmunkára: egyrészt egyedül nem túl hatékony terelgetni a labdát, mert nagyon lassan megy és viszonylag kicsiket tudunk lökni rajta, másrészt pedig közösen érdemes rámenni arra például, hogy nekilökjük a labdát az ellenfél játékosainak, ezzel kiejtve őket.

A problémát ismét az irányítás jelentette, ami egyáltalán nem volt intuitív. A mozgás ezúttal is a bal analóg karral történik, azonban hiába került a New 3DS-re már egy jobb oldali C-stick, nem ezzel tudunk célozni, ami egy FPS-nél azért elég furcsa. Célzásra két módszert vethetünk be: vagy a bal vállgombbal automatikusan rávihetjük a célkereszt a labdára, vagy a jobb vállgombot nyomva tartva vethetjük be a giroszkópos irányítást. Ez az egész két dolgot ér el: az automatikus célzás talán túlságosan leegyszerűsíti a játékot, míg a giroszkópos marháskodás a kelleténél jóval körülményesebb. A Star Foxhoz hasonlóan ezt is meg lehet szokni, és persze érthető, hogy a Nintendo nem a hagyományos FPS-ek rajongóit próbálja kiszolgálni ezzel a játékkal, de a Metroid Prime korábban mindig a remek irányításáról volt híres, és ezt most nem sikerült annyira eltalálni.

Mario & Luigi: Paper Jam Bros. (Nintendo 3DS - 2016 tavasz)

A Nintendo E3-as felhozatalában a Mario & Luigi: Paper Jam Bros. tűnt az egyik legígéretesebb játéknak, már az első trailer alapján egyértelművé vált, hogy a Mario & Luigi- és a Paper Mario-sorozat összekeverése rengeteg lehetőséget tartogat. Habár a Lengyelországba tett kiruccanásunk során nem tudtuk annyit tolni az AlphaDream JRPG-jét, mint amennyi időre szükségünk lett volna az alapos kiismeréséhez, azt már a rövid demó is igazolta, hogy nem voltak alaptalanok a várakozásaink: a játékmenet változatos és szórakoztató, noha kétségtelen, hogy egy kis megszokást igényel.

A játék során egy különös csapatot terelgethetsz majd, Mariót, Luigit és Paper Mariót egyszerre kell irányítanod. Talán első blikkre furcsának fog tűnni, hogy Marióból kettő van (sőt így lesz ez sok más karakter esetében is), a játékmenetnek ez nagyon jól áll: noha a brigád egyszerre mozog, a különböző képességeiket egymástól függetlenül tudják használni, minden szereplő külön akciógombot kapott, az egyes mozdulatokat pedig különböző módokon kombinálhatjuk a felfedezés közben és a küldetések teljesítése során előkerülő ügyességi és fejtörős részeknél. Természetesen karakterspecifikusan is változó a kép: Paper Mario például lapjára fordulva a lehető legszűkebb réseken is átverekszik, és a körökre osztott harcnál is az az erőssége, hogy képes “leklónozni” magát, és többedmagával támadni az ellenfelekre. Mindezt számtalan minijáték színesíti, a ritmusjátékok kedvelői melegíthetik az ujjaikat...

Chibi-Robo!: Zip Lash (Nintendo 3DS - 2015 november)

Az új Chibi-Robo kellemesen meglepett bennünket, főleg annak fényében az E3-as felhajtásban nem foglalkoztunk vele túl sokat, szinte legyintettünk rá. Pedig ütős kis platformer néz ki a 3DS-tulajoknak idén novemberben, az a fajta, amibe könnyű beletanulni, és ami kis játék után úgy válik komplikáltabbá, hogy megizzassza ugyan a játékost, de mégse legyen frusztrálóan nehéz. A játék főszereplője Chibi-Robo és az ő kábele: ez utóbbit használja majd arra, hogy legyűrje az ellenfeleit, leküzdje a legdurvább magaslatokat és persze bezsákolja a létező összes gyűjtögetnivalót.

Chibi-Robo lényegében mindent a kábellel csinál. Ha neked ront valami, lecsaphatod vele, felhúzhatod vele magadat a platformelemekre, kinyithatsz vele mindenféle dobozt, sőt idővel a masszívabb anyagokat, például a kőkockákat is szétrombolhatod. A játék nincs túlpörgetve, viszonylag komótos tempóban lehet játszani, jóllehet az állandó célozgatás kicsit meg is töri a lendületet. Az irányítás maga egész egyszerű, a nehézséget pedig az adja majd idővel, hogy egyre látványosabb mutatványokat kell végrehajtani a kábellel. Nem mellesleg a játékhoz Amiibo is érkezik, a fanatikusok bundle-ben is lecsaphatnak majd az anyagra.

Just Dance 2016 (Nintendo Wii U, Wii - 2015. október 20.)

Mivel egyikünk sem egy nagy Just Dance-megszállott, sőt a tánccal is vannak problémáink, kissé vonakodva álltunk a kiállított Wii U elé, hogy kipróbáljuk az új részt, de mivel a Just Dance 2016 a Nintendo konzoljára érkező kevés third-party cím egyike, mindenképpen akartunk adni neki egy esélyt, és ha már ott voltunk, kapásból ki is választottuk a legnehezebb nótát. (Nyilván van az a sörmennyiség, amiért bármikor hülyét csinálunk magunkból.) Elsőre az új Just Dance pont ugyanolyan, mint a korábbi epizódok, játékmenet tekintetében az anyag semmit nem változott, viszont továbbra is nagyon szórakoztató, viszonylag toleráns az ügyetlenekkel szemben, és nem utolsó sorban “szép” - egész egyszerűen igényesen van összerakva, jó ránézni.

Az új rész két alapvető újdonsággal érkezik majd, igaz, ezeket nem tudtuk még lecsekkolni a korai változatban. Egyfelől már nem jelent problémát, ha nincs otthon elegendő számú mozgásérzékelős kontroller/kamera, egy erre kitalált alkalmazás segítségével ugyanis az okostelefonunkat is összepárosíthatjuk a játékkal, így legfeljebb hatan bohóckodhatunk majd a tévé előtt. Másrészt további érdekesség, hogy a folytatáshoz egy Just Dance Unlimited nevű előfizetéses szolgáltatás is elérhető lesz, amely a havidíjért cserébe folyamatosan új tartalmakat ad nekünk. Ennél több innovációra valószínűleg nincs is szükség egy Just Dance-nél.

Super Mario Maker (Nintendo Wii U - 2015. szeptember 11.)

A Super Mario Maker a közeljövő legjobban várt Wii U-játéka, és nem véletlenül, a Nintendo döbbenetesen jó ötlettel rukkolt elő a Super Mario Bros. harmincadik születésnapjára. A koncepciót talán nem kell bemutatni senkinek: a Super Mario Makerben te magad állíthatod össze álmaid Mario-pályáját, majd a munkádat megoszthatod a többi rajongóval. Ha nem akarsz pályaépítéssel szöszölni, a játék akkor is sokáig leköt majd, elvégre végeláthatatlan mennyiségű profi alkotás közül válogathatsz majd; jelen pillanatban el sem tudjuk képzelni, hogy szükségünk-e lesz még bármilyen oldalnézetes Marióra a jövőben.

A rövid tesztünk során is bebizonyosodott, hogy a Super Mario Maker kiváló eszköz lesz a kreatív játékosok kezében, a szerkesztőfelület kényelmes és intuitívan használható, ebben a tekintetben egészen biztosan nem hátráltat majd senkit. Pályakészítéskor négy különböző téma közül választhatunk (Super Mario Bros., Super Mario Bros. 3, Super Mario World és New Super Mario Bros. U), majd a GamePad stylusával szórhatjuk rá a környezeti elemeket, dughatjuk el mellettük/bennük az érméket és a csillagokat, és persze annyi gonosztevőt helyezünk el a terepen, amennyit nem szégyellünk. A pályaszerkesztő maximálisan rugalmas, bármit és bármikor kicserélhetünk (még témát is válthatunk menet közben), és bármikor bepattanhatunk, hogy fussunk egy próbakört a munkánkon. Ez is egy olyan cím, amivel órákat kellett volna játszanunk, hogy jobban megismerjük, azt viszont már a Nintendo által készített mintapályák is bebizonyították, hogy őrült dolgokat lehet majd kihozni ebből az anyagból

Skylanders: SuperChargers (Nintendo Wii U, Wii, 3DS - 2015. szeptember 25.)

Az új Skylanders volt a túra másik külsős címe, igaz, az Activision játéka Nintendo-exkluzív meglepetéseket is tartogat majd: Donkey Kong és Bowser is játszható karakter lesz a SuperChargersben, ennek megfelelően akciófigura is érkezik belőlük, amelyek ráadásként Amiibóként is funkcionálhatnak majd. Természetesen mindkettőjük kap majd egy-egy járművet is, az új Skylanders legfontosabb adaléka ugyanis, hogy most már járműves jelenetekben is helyt kell állnunk, a földön, a vízen és a levegőben is csapathatjuk majd.

Az Activision és a Nintendo összeborulása abszolút piros pontot érdemel, a Nintendo-karakterek mind a játékban, mind figuraként hibátlanok. Maga a program viszont nem nyerte el a tetszésünket annyira, a játékmenet egész egyszerűen buta és elnéző (egy repülős üldözésnél elég volt méterekre a célpont mellé lőni), ráadásul a kiállított Wii U-s változat valami borzasztóan futott, gyors szemrevételezés alapján ritkaságnak számított, ha sikerült elérni a 30 fps-t. Persze tisztában vagyunk vele, hogy a Skylanders törzsközönségét mindez pont nem érdekli, és ha valaki kedvelte eddig a sorozatot, az új résszel is elégedett lesz, de ettől függetlenül a lehetne igényesebb az anyag. A toy-to-life koncepció viszont továbbra is zseniális találmány.

fojesz & Kronik

Kapcsolódó cikkek

• Star Fox Zero teszt
• Mario & Luigi: Paper Jam Bros. teszt
• Chibi-Robo! - Zip Lash teszt
• The Legend of Zelda: Tri Force Heroes teszt