The Legend of Zelda: Tri Force Heroes teszt

Habár a Zelda-sorozat alapvetően mindig az egyjátékos kalandjairól volt híres, nem most fordul elő először, hogy a készítők a többjátékos élmények felé kacsintgatnak. Az A Link to the Past tartalmazott először négyfős multiplayer módot, majd GameCube-ra érkezett a Four Swords Adventures, ami ezt már különálló játékként próbálta képviselni, igaz, több GameBoy Advance-et kellett rácsatlakoztatni a konzolra, hogy az egész működjön. Amiben a Tri Force Heroes tulajdonképpen újdonságot képvisel, hogy a Nintendo most először próbálja ki a Zelda történetében az online multiplayert, ezúttal a 3DS kézikonzolon.


A Tri Force Heroes rendelkezik valamiféle történettel, de azt hiszem, mondanom sem kell, hogy most nem ez fog dominálni, tulajdonképpen csak azért tették be, hogy valami összekösse a pályákat - amiket ezúttal egymás után kell teljesítenünk, nincs tehát szabadon felfedezhető világ. A lényeg valami olyasmi, hogy Hytopia világában mindenki a divat megszállottja, főleg Styla hercegnő, aki a helyi szupermodell lehetne. Ezt az egészet azonban megirigyeli Drablands gonosz boszorkánya, aki rászabadít egy átkot kedvenc hercegnőnkre, aki ettől örökre elveszíti érzékét a divathoz. Hatalmas katasztrófa történt tehát, amin nyilvánvalóan csak három nagyon stílusos hős tud segíteni, mégpedig úgy, hogy együtt dolgozik.


A Tri Force Heroes tehát teljes mértékben a háromfős multiplayerre épül. Hőseink alapvetően karddal állnak neki felszabdalni a szembejövő divatutálókat, de minden pálya elején választhatunk egy tárgyat az előre megadott három közül. Ezek jellemzően a Zelda-sorozat klasszikus cuccai egyébként, így tehát megtalálható közöttük az íj, a bumeráng és a bomba is. Ezen kívül szintén fontos, hogy milyen ruhában indulunk el, ugyanis mindegyik más-más bónuszt ad a pici hőseinknek. Ezek között akadnak általános jellegűek (amik például extra életerőt adnak), de vannak olyanok is, amiket specifikusan egy-egy pályára érdemes bevetni, mert immunitást adnak például a tűz ellen.


Ha sikerült az öltözködés és felszerelkezés, akkor a pályán találjuk magunkat két másik társunkkal együtt. Minden pálya alapvetően négy fő helyszínből áll, melyeken lineárisan kell végigmennünk, a továbbhaladáshoz pedig mindenkinek jönnie kell, senki nem maradhat hátra. A játékmenet lényegében harcból és puzzle-feladatok megoldásából áll, de természetesen az egészet megbolondítja, hogy nem egyedül kell megcsinálnunk őket. Sőt, egyedül nem is tudjuk megoldani őket, a Tri Force Heroes ugyanis megköveteli, hogy mindenki a feladat egy-egy részét vállalja magára - például amíg valaki bántalmazza az ellenséget, addig a másik kapcsolókat aktivál, míg a harmadik platformokon ugrál át.


Amikor pedig éppen nem külön-külön tevékenykedünk az adott szakaszon belül, akkor sok esetben használnunk kell a totem funkciót, amivel akár ketten, akár hárman állhatunk egymás vállára, és így olyan helyekre juthatunk fel, olyan ellenfeleket ölhetünk meg, olyan cuccokat vehetünk föl, és olyan dolgokat kapcsolhatunk be, amik egyébként elérhetetlenek lennének. Ehhez hasonlóan működnek a bossharcok is, ahol közel tökéletes csapatmunkára lesz szükségünk, főleg hogy egyébként a három karakter közös életerővel rendelkezik. Egy-egy főnök legyőzéséhez mindent be kell vetnünk, amit korábban: meg kell osztanunk a feladatokat, és adott esetben még egymás vállára is kell állnunk, hogy el tudjuk érni a szörnyeteg bizonyos részeit.


Ezek egészen fantasztikus küzdelmeket tudnak eredményezni, kicsit olyan érzésem volt menet közben, mintha mondjuk a World of Warcraft egy főellenségét skálázták volna le a készítők három játékosra. Számos képességre és támadásra kell odafigyelnünk, ezeket el kell kerülnünk, ki kell tapasztalnunk a gyenge pontokat, közben kezelnünk kell az addokat (kisebb szörnyek), de akár abban is segítenünk kell a totemezéssel a társunknak, hogy fel tudjon jutni egy platformra, ahonnan a szívecskéket felszedve tudja visszatölteni a közös életerőnket. A Tri Force Heroes ugyan nagyon aranyosan néz ki (mint minden Zelda-játék), de ez ne tévesszen meg senkit: ez bizony nehéz, és alapjáraton nagyobb kihívást nyújt a játék, mint amihez az utóbbi pár fővonalas Zeldában hozzászokhattunk.


Éppen ezért habár most először online is lehet játszani, valójában ezt jó szívvel nem tudom ajánlani senkinek. A beépített kommunikációs lehetőségek korlátozottak: nincs voice chat, sem pedig írás, csak az előre berakott emote-okkal fejezhetjük ki, hogy mit is szeretnénk. Ez sokszor elég, ám ha bekapunk a csapatba egy teljesen fogalmatlan noobot, akkor nem sok mindent tudunk kezdeni vele. A Tri Force Heroes egyszerűen igényli azt, hogy együtt legyünk, egy helyiségben, lehetőleg ismerősökkel. Hatalmas élmény volt például, amikor Lengyelországban az Otherworld csapatával először sikerült végigtolnunk egy pályát, és legyőznünk a főellenséget. Ha a barátaidnak van 3DS-e, és össze tudtok jönni néha játszani, akkor a Tri Force Heroes kiváló élmény, és tudom ajánlani. És ugyan online is lehet jó, ott már minden azon múlik, hogy milyen társakat kapunk.

A játék Nintendo 3DS-re jelent meg.

Kapcsolódó cikk

• Nintendo Post E3 Tour élménybeszámoló