Pro Evolution Soccer 2016 teszt

Ahogy azt a jobb oldali dobozban pihenő pontszám is sejteti, egyáltalán nem tartom rossz játéknak a Pro Evolution Soccer 2016-ot, de éppenséggel pont annyira tudtam megkedvelni, mint a tavalyi részt. Elsősorban azt nem értem, miért pont ez a játék lenne a zsáner leglegje, amikor a nyilvánvaló erősségei mellett továbbra is fájó hiányosságokkal küzd: miközben az amúgy is pazar játékmenet kapott némi finomhangolást, a sokszor pejoratív értelemben emlegetett cukormáz innen nagyon hiányzik, és ez összességében még mindig csorbítja a játékélményt.

Fociszimulátornak az új PES is remek. Az előző konzolgeneráción csúnyán elhasalt a sorozat, ennek tükrében egészen meglepő teljesítményt mutatott fel a Konami, mikor a Fox Engine közreműködésével sínre rakta azt. A PES-nek még mindig az a legnagyobb előnye a konkurens FIFA-val szemben, hogy a tévé előtt ülve, kontrollert szorongatva is átérezteti veled a játékot, a tempót, a lövések súlyát, a labda fizikáját és az animációkat is szuperül eltalálták a fejlesztők. Itt sokkal többről van szó, mint egységsugarú játékélményről: meg lehet tanulni az irányítást, és nem lehetetlen kiismerni magát a programot, de mindenképpen lehet számolni azzal, hogy a játék még jó pár óra után is rejteget olyan részleteket, életszerű pillanatokat, amit korábban nem láttál.

Noha a Konami a játékmenet valamennyi elemén reszelt egy kicsit, ünneprontó leszek: minden pozitívuma ellenére valahogy csak azt tudtam észrevenni, hogy itt-ott még mindig ráférne egy kis polírozás. Fejlesztettek ugyan a fizikán és az ütközési modellen, de még mindig akad néhány furcsa összeakadás. A mesterséges intelligencia is egyre jobb, a csapattársak igyekeznek felfutni az üres területekre, hogy segítsék az ellenfél kipasszolását, de néha túlzottan rugalmatlanok, nem tudják lereagálni, ha váratlant húzok, és mondjuk nem tartom magam a felálláshoz. És még sorolhatnám: a kapus vs. csatár párbajban az előbbinek nagyon nehéz dolga van, ami talán realisztikus, de egy videojátékban csak bosszúságot okoz, az animációk nagyon szépek, de a kontroll okozta darabosságot továbbra sem sikerült kiküszöbölni, és a grafikával sem voltam maradéktalanul elégedett, egyik-másik játékos például vállalhatatlanul csúnya.

A kevésbé “megfogható” tulajdonságok mellé természetesen kaptunk olyan újdonságokat is, amelyek ugyan a játék dobozán, a fícsörlistán is jól mutatnak, valójában nem tesznek hozzá túl sokat a játékélményhez. A kapusok is megörökölték az ID rendszert, elméletileg sokkal inkább elkülönül a viselkedésük, mindegyikük más-más területen jó - valaki a vetődésben, valaki az elkapásban ügyes. Az időjárás is dinamikusan változik, most már meccs közben is eleredhet az eső, ami - szintén elméletileg - felboríthatja az addigi körülményeket. És végül megjelentek az irányítható gólörömök is, most már változatos módon ünnepelhetjük a játékosunkkal a találatunkat - elméletileg. A gyakorlatban azonban nekem jó pár meccs után sem tűnt fel, hogy az egyik kapusom látványosan máshogy viselkedett volna, mint a másik, egyszer sem éreztem azt, hogy a változó időjárás annyira bekavart volna, és a gólörömök irányítása is meglehetősen fapadosra sikerült, a FIFA ezt a részét sokkal szórakoztatóbban oldotta meg a játéknak.

Ha már a “fapados” jelző előkerült, illik megjegyezni, hogy külsőségek tekintetében még mindig lemaradásban van a játék a riválisához képest. Persze mondhatjuk, hogy úgyis a játékmenet a fontos, de mostanra eljutottunk egy olyan szintre, hogy ezen a területen kellene fejlődnie a sorozatnak elsősorban, ha tovább akarnak lépni a készítők. Habár az egyik kommentátort már lecserélték, az ő munkája sem győzött meg, szebb átvezetőkre lenne szükség, és úgy általában jobban kellene törekedni arra, hogy meglegyen a meccshangulat. Persze nem mondom, hogy nem történt előrelépés, a Master League átfazonírozása például kifejezetten jó példa erre.

Tavaly ugyan a myClub megjelenése ellopta a show-t a többi játékmód elől, idén újra a Master League lett a legérdekesebb játékfajta. Az önjelölt menedzserek játékmódját alaposan átalakították, és ez a bizonyíték arra, hogyha odateszi magát a Konami, akkor közel tökéletesre tudja csiszolni a játékot. A fejlesztők újrarajzolták a Master League menürendszerét, nagyon kellemes élmény lett használni a játékmódot; nem csak a külső tetszetős a szemnek, de egy-két kényelmetlenségtől eltekintve használhatóság szempontjából is jól vizsgázik a játék, releváns és aktuális rajta minden, nem bombáznak benne felesleges információkkal. Habár megteheted, nem muszáj elmélyedned a statisztikákban: havi szinten kapsz kiváló összefoglalókat a csapatod teljesítményéről, ezenkívül folyamatosan felhívja a figyelmed a rendszer arra, hogy egy-egy játékosod hogyan szerepel, mennyire kiemelkedő a bajnokságban, sőt némi specifikus fejlesztéssel kulcsszereplővé nevelheted őket, ami nem csak, hogy jó hatással lesz a csapatodra, de anyagi jutalmakkal is jár. Az átigazolási rendszerbe is belenyúltak, a játékosfigyelőknek sokkal részletesebben megmondhatod, hogy mire van szükséged. Összességében a Master League nem csak szebb és élvezetesebb lett, de egy perc üresjárat sincs benne, ami az efféle játékmódokat ugye pillanatok alatt el tudja gáncsolni.

Alapvetően kissé negatív hangvételű lett a cikk, de ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy minden ígéret és változtatás ellenére még akadna fejlesztenivaló a játékon. A szokásos licenchiányt már nem is említem, itt megint nem sikerült előrelépni, csak abban bízhatunk, hogy a nyár végén bezsebelt EB-jogokkal nem zsarolnak majd minket a készítők, és ingyenes Euro 2016-kiegészítővel lepnek meg minket jövőre. Ettől függetlenül ha “csomagban” nézem az új PES-t, továbbra is azt tudom mondani: jó úton jár a sorozat, és az új rész is nagyon szórakoztató játék lett, a focikedvelőknek mindenképpen érdemes megfontolni a megvásárlását. (Csak tegyetek magatoknak egy szívességet, és ne PC-re szerezzétek be!)