2012-ben az XCOM: Enemy Unknown az év egyik legemlékezetesebb játékává nőtte ki magát, több helyen nyerte el az év legjobbjának járó címet is. Játékosok ezrei nyúzták hosszú órákon át, építették és fejlesztették a bázisukat, lőtték halomra az idegenek egész hordáit, és egymással vállvetve rótták a lerombolt városokat multiplayerben. A játék három év elteltével sem veszített népszerűségéből, sőt, a különböző extrákkal megpakolt újrakiadások csak tovább növelték azt, és már türelmetlenül várjuk a jövőre megjelenő második részt is. Ez a siker lebegett a CreativeForge Games fejlesztőcsapat előtt is, amikor belekezdett a Hard West készítésébe.
A Hard West ugyanis egy XCOM-hasonmás, és ezt nem is fogja levakarni magáról - a jó hír az, hogy nem is akarja. Habár nem vett át minden egyes elemet az előbb említett alkotásból (mindössze az alapkoncepciót), attól még tény, hogy a CreativeForge Gamesnek nem állt szándékában újítani. Egy tisztes iparosmunkát tettek le az asztalra, mindenféle nagy, forradalmi változtatást mellőzve benne. Mégis, pontosan ez adja a Hard West egyedi stílusát és addiktivitását.
Ami legelsőre feltűnik a Hard Westtel kapcsolatban, az a grafika. Már a főmenüben látszódik, hogy egy rajzfilmszerű köntöst kapott a játék, ami nagyon hasonló a Valiant Hearts: The Great Waréhoz, a Stick it to The Man!-éhez vagy egy Telltale Games-alkotáséhoz. Nem művészi a látványvilág, de az ember egy ilyen játéktól nem is várná el, hogy úgy nézzen ki, mint az Ori and the Blind Forest, a hangsúly nem ezen van. Ennek ellenére az igazi poros, öreg vadnyugat köszön vissza a képsorokon; járunk majd korhű vasútállomáson, indián tanyán, folyóparton, különböző nagyfejesek rezidenciáján és lehetne még sorolni. Nem egyszer érzi úgy a játékos, mintha egy spagettiwesternben lenne az egyik főszereplő.
A sztorit nem bonyolították túl a fejlesztők, viszont a játékhoz tökéletesen passzol. A fő történet 4+1 epizódot ölel fel, és emellé jön még egy háromrészes mellékszál is. Az írók a vadnyugati filmekben, játékokban látott alapanyagokból gyurmázták össze a történetet, vagyis akad itt véres leszámolás, kínkeserves bosszú, korrupció, csalás, árulás és vesztegetés is, szóval minden, ami egy normál westernhez elengedhetetlen. Viszont a fejlesztők egy kicsit el szerettek volna térni az alap sémától, és ezért megfejelték mindezt egy démoni, túlvilági körítéssel is. Ebből játékos a második epizódig nem sokat lát, de onnantól beindul a parti, és hamar megszokottá válik a démonokkal, különféle sátáni szörnyekkel való párbaj is.
Ha már a filmeknél tartunk, nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy az olyan alkotások, mint A Jó, a Rossz és a Csúf, vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat nem lettek volna ennyire sikeresek zene nélkül. Ez teljesen igaz a Hard Westre is. Habár nem rendelkezik olyan soundtrackkel, amit játék után, szabadidőben is hallgatni fogunk, de menet közben tökéletes. Nagyon jól eltalált dallamokat kapunk, amiknél azt se bánjuk, hogy egy idő után ismétlődnek. Ha szükséges, a zene lassú, átlagos; ha úgy hozza a helyzet, fokozza a feszültséget, felpörgeti a játékost, aki ettől jobban elkezd izgulni; olykor pedig szomorkás, melankolikus is tud lenni. Ez attól függ, hogy éppen mi történik a képernyőn.
Eddig még nem esett szó a játék legfontosabb tulajdonságáról, magáról a játékélményről. A bevezetőben is említettem, hogy a Hard West egy XCOM-hasonmás, ennek megfelelően a játék két nagy részre oszlik: magára az akciózásra, illetve taktikázásra, és a „bázisépítésre”. Az akciórész körökre osztott, azaz meghatározott lépésünk lehet csak egy körben, és az, hogy ezekkel a lépésekkel mit kezdünk, teljesen rajtunk áll. A „bázisépítés” pedig a küldetések közötti stratégiázást jelenti: olyan döntéseket kell hoznunk, amelyekkel megkönnyíthetjük vagy megnehezíthetjük a harcot; persze jelentős különbség, hogy itt nem bázist fogunk építeni, hanem egy városban császkálva tesszük majd a dolgunkat.
Minden kisebb-nagyobb összecsapást mi kezdünk, így van időnk felmérni a szituációt. Ezek után dönthetünk: fedezékbe vihetjük a karaktereinket, azonnal tüzelhetünk az ellenségre, vagy akár ki is várhatjuk, hogy azok mit lépnek. A Hard West a maga nemében nehéz, hiszen egy-két lövés után már elvérzik a karakterünk a harcmezőn, nem véletlen, hogy külön szól a játék, hogy mindig legyünk fedezékben. Egyszerre csak két fegyver lehet nálunk, és szintén kettő extra tárgy - ezek lehetnek olyan szerek, amelyek visszatöltik az életerőnket, a szerencsénket, plusz lépéseket adnak, vagy lehetővé teszik, hogy gellert lőjünk a fegyverünkkel.
A harcban nagy szerepet kapott a szerencse. Minden karakterünk életerőcsíkja fölött van egy zöld szerencsecsík (Luck) is, ez azt hivatott átadni, egy adott lövéskor mekkora esélye van, hogy nem talál el minket a kilőtt golyó. (Ez mind távolra, mind pedig közelre is igaz, ezért sokszor előfordul, hogy két centiről elvétik a lövést az ellenfeleink.) Ha sikerrel járunk, és nem találnak el, akkor értelemszerűen megúsztuk a helyzetet, de radikálisan lejjebb ment a csíkunk, ebből fakadóan nem hagyatkozhatunk rá sokáig, hiszen egy idő után lenullázódik a szerencsénk. A csík akkor töltődik vissza, ha eltalálunk valakit, vagy épp minket találnak el.
A körökre osztott játékmenet révén nem tudunk semmit sem csinálni, mikor elfogytak a lépéseink és az ellenfelünk körét nézzük. Ez rendkívül megnöveli a stressz-érzetünket, sokkal jobban elkezdünk izgulni a karaktereinkért, és ebből következik, hogy nagyobb örömünket leljük benne, ha nyerünk a csata végén. Ez jól működött az XCOM esetében is, és itt sem vall kudarcot. Természetesen van olyan helyzet is (szerencsénkre kevés), mikor egyetlen rossz lépés következtében bukjuk a teljes harcot, és kezdhetjük újra a legelejéről.
A különböző magunkkal vihető szereken kívül lehetőségünk van számtalan plusz tulajdonságot is a karaktereinkre aggatni. A poén az egészben az, hogy ezen skilleket kártyákon keresztül érhetjük el (csakúgy, mint a Heartstone-ban), minden egyes nyertes játszma után kézhez kapunk egy keveset. Az alap életnövelős lapoktól kezdve, a plusz köröket jelentőkön át, egészen egyedi kártyákkal is játszhatunk, a személyes kedvencem például az a lövés, ami több körön át is életerőt vesz le. Minden karakterünknek öt ilyen kártyát adhatunk, amiből a játék von egy „átlagot”, hogy pókerben mennyire erős lapjaink is lennének. Megjegyzem, rendkívül megmosolyogtató, ha egy full house-szal és több párossal mész harcba.
A taktikázás mellett a másik fontos eleme a Hard Westnek a már említett „bázisépítés”. Adott minden egyes epizódban egy teljes város, ahol követhetjük szemellenzősen a főszálat, de akad egy pár mellékküldetés és különböző eldönthető szituáció is. Ilyen például, hogy egy nem annyira jóakaratú ember meghív minket vacsorára, és eldönthetjük, hogy elfogadjuk az ajánlatát, de akkor kapásból le tud minket lőni (vagy csak az egyik karakterünket), viszont ha inkább visszautasítjuk, akkor lehet, a későbbiekben visszatér, és nem a mi oldalunkkal fog szimpatizálni. Ezenkívül szembejöhet olyan helyzet is, hogy adakozunk egy szegény családnak, akik lehet, nem fogják majd visszaadni a pénzünket, vagy egy másik férfi meggyógyít minket, ha elteszünk láb alól pár embert. Ezekből tucatnyi van, és nagyban kihatnak a játékra, jelentősen befolyásolják az egyes akciók végkimenetelét is.
A városban a küldetések és ezen lehetőségek mellett fejleszthetjük még az arzenálunkat (újabbnál-újabb cuccokat szerezhetünk be pénzzel vagy ólommal), a felszerelésünket, élet- és szerencsenövelő szereket zsebelhetünk be, de még plusz bérgyilkosokat is felfogadhatunk, ha olyan a helyzet. Ez a rendszer nem annyira komplex, mint az XCOM-ban, hiszen ott a különféle országok támogatásától kezdve, az új beruházásokon keresztül, egészen a főnökünk mérges fejéig mindennel foglalkoznunk kellett. Vitatható, hogy ez negatívum-e, de emiatt sokkal könnyebben kezelhető lett a Hard West, és sokkal addiktívabb is.
Tökéletes játék nincs, ami ebben az esetben is igaz. Sokszor igencsak hosszas a töltési idő, néhány bug be-bezavar a képbe, illetve gyakran kel a kamera önálló életre. Nyilvánvalóan ezek nem annyira vészes hibák, egy javítással orvosolhatóak, és bár az élményből nem vonnak le, szemet szúrnak. Ennek ellenére a Hard West egy nagyon jól összerakott játék lett, ami remekül megállja helyét a stratégiák színterén. Sok tripla A-s játékot ver könnyedén kenterbe a remek harcrendszerével, a taktikai elemeivel és az addiktív játékmenetével: nyugis téli estékre tökéletes kikapcsolódást nyújt, ha szereted az ilyen alkotásokat.
A Hard West PC-re jelent meg.
Be is húzta Steamről, ügyes ügyes, vállonveregeti magát.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.