Battleborn teszt

Talán senki se hitte, hogy a Warcraft III egyik legnépszerűbb rajongói modja az évek múlásával nem csak a stratégiai játékokat, de úgy alapvetően a játékipar legfőbb stílusait is megreformálja. Ma már teljesen elmosódtak a határok a zsánerek között, a MOBA pedig remek táptalaj ahhoz, hogy a különböző stíluselemeket úgy elegyítsék a készítők, hogy azzal átszakítsák az egykoron kőbe vésettnek hitt korlátokat. Így eshetett meg, hogy három nagyobb csapat, a Blizzard, az Epic és a Gearbox is lehetőséget szimatolt, és ha nem is egy időben, de mégis majdnem egyszerre küzdenek meg a kegyeinkért. Az Epic fejlesztette Paragon ugyan még csak tesztelési fázisban áll, a Gearbox és a Blizzard viszont ténylegesen is egymásnak feszülnek, hiszen pár hét eltéréssel, de a Battleborn után az Overwatch is színre lép. Viszont amíg utóbbi csak a MOBA-stílus felszínét kapargatja, addig a Battleborn szó szerint mindent bevetett, hogy a lehető legszélesebb közönségnek szóljon. Lényegében ez az oka a vele kapcsolatos negatívumoknak is. A Borderlandset is jegyző stúdió rengeteg tartalommal pakolta tele játékát, azok kidolgozottsága mégis felületes, átgondolatlan. A Battleborn éppen ezért egy óriási káosz, így hiába markáns a különbség a konkurencia és közte, megvan rá az esély, hogy a rajongók hamar elpártolnak tőle és más szórakozás után néznek.

Amiben viszont mégis egyedülálló a Battleborn, az pont a kampány megléte. Igaz, annak létjogosultsága a teljesen sablonos sztori miatt megkérdőjelezhető, de a Gearbox nem kevés energiát fektetett abba, hogy az egyébként erősen kompetitív kihívásokra kihegyezett MOBA-hibrid játékában lehetőségünk legyen egy kerettel rendelkező küldetéssorozatot is végigszenvedni. A sztori szerint egyébként a galaxis elbukása elleni küzdelemről szól. Lothar Rendaint ördögi terve majdnem sikerrel jár, de az utolsó galaxis, a Solus elpusztítása előtt közbelép az LLC öt frakciót egybetömörítő alakulata, akikkel végül a prológust és nyolc missziót végigtolva kell visszavernünk a gonoszt.

Ezek a küldetések viszont nem csak önismétlőek, de elképesztően hosszúak is. Az egyes missziók lényegében nem mások, mint elnyújtott raidek, amelyeket hiába teljesíthetünk akár egyedül is, élvezeti értéket csak akkor képviselnek, ha csapatban, öten vágunk nekik a kihívásoknak. Azoknak a kihívásoknak, amelyek a raidekre jellemző dögunalmas, hullámokban érkező ellenfelekkel, a szakaszok közben felbukkanó minibossok több fázisú kiiktatásával, majd a végső megmérettetéssel operálnak. Egy-egy ilyen küldetés akár egyórásra is nyúlhat, így kifejezetten bosszantó, hogy ha nem sikerült mondjuk legyűrnünk az egyik kisebb főellenfelet, akkor kezdhettük újra az egész pályát. Egy ennyire semmitmondó, jelentéktelen sztori esetében teljesen felesleges, illúzióromboló, olcsó megoldásról van szó. Abból is látszik, hogy a Gearbox kicsit kényszerűségből pakolt kampányt a játékba, hogy ha véletlenszerűen válogatott társakkal vágunk neki a küldetéseknek, akkor a sorrend megtartása helyett szavazáson dől el, éppen melyik pályának vágunk neki. Ahogy látjátok, a küldetések között kohézió gyakorlatilag nem létezik, élvezeti faktora így kimerül annyiban, hogy tutorialként használva megismerkedünk a fejlődési rendszerrel, a hősökkel és a játékmenet főbb aspektusaival.

A karakterünk fejlesztési lehetőségei egyszerre több síkon zajlanak. Egyrészt a már említett egyjátékos kampány vagy az online mérkőzések alkalmával szerzett tapasztalati pontok segítségével fejleszthetünk, másrészt vannak olyan passzív fejlődési lehetőségek, amelyek aztán nem vesznek el. Igen, jól olvassátok, játék közben hősünk speciális tulajdonságai úgy turbózhatóak, hogy mindig két adott opció közül választhatunk, de ezek a kör végeztével elvesznek. A Helix rendszer ötlete nem rossz, hiszen mindig az adott szituációnak megfelelő képességre tehetjük le a voksunkat. A gond az, hogy a Battlebornt sokan inkább shooterként kezelik, így fittyet hánynak a csapatmunkára, ami azzal is jár, hogy elveszíti a jelentőségét, hogy a csapat érdekében mi mit választottunk a DNS-láncról.

Ráadásul a Gearbox az egész fejlődési rendszert egy plusz elemmel is tovább bonyolította. A küldetések végén is léphetünk előre a ranglétrán, parancsnoki pontjaink gyűjtögetése ráadásul pont arra jó, hogy a 25 játszható és teljesen eltérő képességű hősök közül újabbakat nyissunk meg. A Battleborn kezdetén ugyanis csak pár választható karaktert kapunk, utána viszont nem kevés munkával kell megszerezni a többit, amit a már említett Commander Rank növelése mellett az adott hőshöz tartozó különleges kihívások teljesítésével lehet csak abszolválni. Ezek legalább olyan komoly megpróbáltatások, mint a kampány küldetései, így senki se higgye, hogy könnyű lesz megszerezni a zárolt hősöket.

Jól mutatja, hogy milyen mennyiségű tartalommal pakolta tele a játékot a Gearbox, hogy ugyanezen challenge-ek között lesznek olyanok is, amelyekkel tauntokat, szkineket vagy éppen a hősök hátterét részletező leírásokat nyithatunk meg. Tennivaló tehát bőven akad a játékban, azok viszont többnyire jól el vannak rejtve vagy annyira önismétlőek, hogy társaság hiányában nemigen veszi rá a lélek az embert, hogy neki veselkedjen. Ha pedig véletlenszerűen összeverbuvált társasággal hoz össze minket a szerencse, akkor pedig megint csak azért kell imádkoznunk, hogy legalább rajtunk kívül egy ember tudja, mi is a dolga. A csapatmunka jelentősége annyira rátelepszik a játék egészére, hogy lényegében ez is határozza meg a Battleborn sikerét vagy sikertelenségét.

Hiába kapunk az online szekcióban három játékmódot, azok élvezeti értéke mit sem ér egy jó csapat nélkül. Ott van például az Incursion, amiben a cél, hogy leromboljuk az ellenfél bázisát, ebben pedig az MI irányította robotok is segítségünkre lesznek. A Capture a helyi Dominationnek felel meg, ahol a kijelölt területek elfoglalása és védelme lesz a feladatunk, hogy aztán a végső győzelemhez szükséges pontokat gyűjtögetni tudjuk. A harmadik játékmód a Meltdown, amiben saját csapatunk kis mobjait kell megvédenünk és elkísérnünk. Minden sikeresen leszállított mobért pontokat kapunk, és aki előbb eléri az 500-at, az nyer. 

Változatosságban és tartalomban tehát nincs hiány. Ehhez párosul a Borderlandset idéző látványvilág és elborult humor, illetve egy minden elemében nagyon szórakoztató lövöldözős réteg. Ez utóbbit viszont nem sikerült megtámogatni olyan elemekkel, amelyek nem csak kiegészítették volna a shooter-vonalat, de valódi mélységet is kölcsönöztek volna neki. A játékmódokon jól látszik, hogy a Battleborn igyekszik megfelelni a MOBA-szabályoknak, de miközben arra törekszik, hogy ezeknek eleget tegyen, teljesen megfeledkezik az alapokról, így minden más csak felszínes. Az egész játékon azt érezni, hogy a Gearbox mindent bele akart zsúfolni, ez viszont elég nagy összevisszaságot eredményez. Erre csak rátesz, hogy megfelelő társaság nélkül a Battleborn olyan, mint egy félkarú óriás, így a kezdeti fellángolás hamar alábbhagyhat, és nem kizárt, hogy a többség pillanatok alatt átpártol majd az Overwatch-hoz.

Kár, hogy ilyen rosszul pozicionálták a premiert, mert a Gearbox MOBA-shootere a hibái ellenére baromi szórakoztató tud lenni, arról nem beszélve, hogy stílusos látványvilága és humora is egészen egyedi ezen a piacon.

A Battleborn PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi utóbbin teszteltük.