Cossacks 3 teszt

A Cossacks, bár megkapta a hármas számot a neve mögé, de így ebben az értelemben ez a titulus egyértelműen túlzás, ugyanis a GSC játéka inkább hasonlít egy remasterre, mint önálló alkotásra. A készítők javítottak a grafikán, egy az egyben komplett egységeket és épületeket húztak újra, sőt az audio és (állítólag) a mesterséges intelligencia is átesett némi ráncfelvarráson. Sajnos azonban utóbbi esetében ez nem igazán volt észrevehető, ráadásul a számos technikai hiba és a bő egy évtized vasfoga is végig érződött csatározás közben.

A játék valamikor 17-18. századi háborúk áztatta Európában játszódik. Igen „gazdag” időszakként gondolhatunk erre a korra, mivel a spanyol örökösödési háborútól kezdve az osztrák-orosz-kozák szembenállásokon át egészen napóleoni háborúk hajnaláig minden ekkortájt történt: röviden szólva minden volt, csak béke nem. Ne ábrándozzunk történelmileg hű hadjáratokról, hiszen leginkább egymás után következő, skirmish-t idéző fejezeteket kapunk, amelyek általában - mint minden régi vágású stratégiában - arról szólnak, hogy minél gyorsabban felhúzzuk bázisunkat és egy ütőképes sereggel végigmasírozzunk az ellenséges városokon. Ehhez először is a munkásainkkal fel kell építenünk a gazdaságunkat támogató létesítményeket (malmokat, bányákat, favágóüzemeket), azután jöhetnek a kaszárnyák és minden más, amiből egységeket tudunk toborozni, majd technológiákat fejleszteni. Ha mindezekkel megvagyunk, utána mehetünk neki a tizenkét (később plusz nyolc) nemzet valamelyikének.

Ahhoz, hogy sikeres offenzívákat vezessünk az ellenséges hatalmak ellen, mindenek előtt egy működő gazdaságot kell létrehoznunk. Katonáinknak élelmet kell teremtenünk, kovácsműhelyeink tüzét szénnel fűtenünk, de később muskétásaink és ágyús alakulataink számára is elengedhetetlen lesz, hogy megfelelő mennyiségű ólom birtokában legyünk. Ennek hiányában nem fognak tudni lőni, onnantól kezdve pedig sorsuk gyors halálra ítéltetett. Hátországunk jólétéhez tehát aranyra, szénre, vasra, kőre, fára és búzára lesz szükségünk, és nem elhanyagolható az sem, hogy elit egységeinket (például a török janicsárokat) fent kell tartanunk, ami jó pár ezer főnél már egy egész szép kis summát jelent. Persze a Cossacks 3 gazdasági értelemben nem egy Civilization, ha mégis elhanyagoljuk, és csak a hadseregre koncentrálunk, elbukunk.

Túl mélyenszántó stratégiázást katonailag se kapunk, felejtsük el a Total War-sorozatban megszokott és taktikusan megtervezett támadásainkat, erre a Cossacksban egyszerűen nincs idő, de egyébként a kialakuló káosz mellett értelmetlen is lenne. Nagyon nehéz újrarendezni sorainkat – ami egy valós ütközet végét jelentené –, illetve további rossz hír, hogy az egységek ereje sincs a valósághoz igazítva. A játék legerősebb gyalogosai között minden túlzás nélkül a muskétások állnak, illetve a lovasság hatékonyságához sem férhet kétség: előbbivel, némi védelem mellett szinte minden két lábon járó egységet porrá tudunk lőni, utóbbiakkal pedig könnyedén lerohanjuk ellenfeleinket, legyenek azok felszerelve bármilyen fegyverzettel. Kicsit fura volt, amikor lovasaimmal úgy mentem át kétszáz dárdás bakán, mint kés a vajon, de itt a jó időben indított össznépi támadás szinte bármilyen alakulat ellen sikeres lehet. Összességében nagy valószínűséggel az nyeri az ütközetet, aki minél gyorsabban tud rohamozni, és mindezt lehetőleg nagyobb csapatokkal teszi.

A tizenkét játszható nemzethez (Anglia, Franciaország, Spanyolország, Svédország, Poroszország, Lengyelország, Oroszország, Törökország, illetve Ukrajna, Algéria, Velence és Ausztria) a későbbiekben letölthető formátumban még további nyolc fog csatlakozni. Minden népnek megvannak a saját tulajdonságai, míg a francia muskétások ereje szinte páratlan, és masszív erődöket is képesek felhúzni, addig a kozákokkal teljesen máshogy kell játszanunk. Az ő városaikat se falak, se bevehetetlen tornyok nem veszik körül, de nem is feltétlenül van rájuk szükség, hiszen az ő előnyük roppant erejű lovasságukban és könnyű gyalogosaikban rejlik. A Cossacks 3-ban hetven különböző egységet irányíthatunk, ezekbe beletartozik a könnyű és nehézlovasság, a tüzérség, távolsági katonák (íjászok, muskétások) és többféle közelharcost (például dárdást, kardost) is legyárthatunk. Ezenkívül több mint száz fejlesztéssel és száznegyven korhű épülettel támogathatjuk dicső nemzetünket – itt külön meg kell jegyeznem, hogy a GSC Game World ezzel nagyon szép munkát végzett, ugyanis minden modell - a prezentációhoz mérten - szép részletesre sikerült.

Természetesen attól függően, hogy milyen játékmódban játszunk, ahhoz mérten kell majd taktikáznunk. Egy szimpla skirmish alatt a célunk egyszerű; amilyen gyorsan csak tudjuk, stabilizáljuk a gazdaságunkat és kezdjünk el minél nagyobb hadsereget gyártani. Az öt fejezetből álló sztori viszont már kicsit másképp operál, okosabban és taktikusabban kell lépegetnünk, ha nyerni szeretnénk. Nem mindegy, hogy egyes esetekben miként osztjuk el a rendelkezésre álló nyersanyagainkat; első körben inkább ráállunk a védekezésre, és csak utána képezzük ki a támadásra szánt egységeinket, vagy éppen az ellenkezőjét csináljuk? Pluszban ahogy haladunk egy pályán, úgy nyílnak meg a mellékmissziók is, amelyek teljesítéséért extra katonákat kapunk például. Nyilván minden szituáció más és más döntést kíván meg, ettől eltérően dönthetünk jól vagy éppen rosszul, aminek a következményei így vagy úgy, de biztosan véresek lesznek.

A játék hangulata mit sem vesztett fényéből, ráadásul az ukrán fejlesztőknek többé-kevésbé sikerült 2016-os szintre húzni a grafikát. Látszik, hogy a karakter- és épületmodelleket gondosan, a nulláról újrahúzták, több mint tíz esztendő eltelte után is pofásan fest a játék. Akik régen imádták a Cossackshoz hasonló mechanikát, a nyersanyagok gyűjtögetését, technológiák kifejlesztését és az elsöprő erejű támadások megtervezését, azokban biztosan szép emlékeket fog kelteni. Az érzés pedig, amikor végre eljutunk odáig, hogy több ezer katona csap össze, puskájukat ropogtatva, tüzérségi tűz mellett, miközben gyalogosaink rohamoznak, az utánozhatatlan hangulatot tár elénk. Kár, hogy az újítások és a pozitívumok sora itt ki is fúj…

Ami elsőre nagyon furcsa és már-már irritáló azok a csúnya és darabos animáció. Mindez talán a lovasoknál a legszembetűnőbb, amikor pedig két sereg összecsap, egyszerűen egybefolyik az egész haddelhadd. Nincs mese, érezni lehet azt a tizenöt évet… Néha hiába adunk parancsokat az egységeinknek a támadásra; egy részük elindul és teszi, amit kell, a másik pedig csak bámészkodik vagy hagyja, hogy telepumpálják őket ólommal. Az irányítás ugyancsak nincs a helyzet magaslatán, ha csapatainknak két ösvény közül kell választania, akkor tutira a harmincnyolc ágyúval megtámogatott ellenséges erőd felé mennek - lehetőleg jó sűrűn masírozva, hogy minél több katona haljon meg az út során. A fenti hibák egy ilyen típusú stratégiai játékban borzasztóan aláássák a játékélményt, hiszen itt nem mindegy, hány perc telik el támadásaink között, ahogy az sem, mekkora csapattal megyünk az ellenség ellen. Egy-két hasonló hiba, és pillanatok alatt eldőlhet nemcsak az ütközet, hanem akár az egész pálya sorsa is. Néha egyébként kihasználhatjuk az ellenség együgyűségét; példának okáért egy bevehetetlennek hitt várost úgy foglaltam el, hogy egyszerűen kicsaltam a remek védelmet élvező gyalogosokat a falak mögül, ők pedig szépen belesétáltak ravasz csapdámba.

A grafikát, a modellezést és a hangokat tényleg gyönyörűen megcsinálták a GSC-s srácok, így a Cossacks-hangulat abszolút átjön a 2016-os verzión. További pozitívumot jelenthet, hogy rendszeresen próbálnak foltozgatni itt-ott, és további nyolc néppel is gazdagodni fogunk, természetesen DLC formájában. Óriási kár, hogy az egységek borzasztó irányítása, a mesterséges intelligencia gyatrasága és a régi hibák megléte csúnyán ront az összképen, de akik ezektől el tudnak tekinteni, és egy hangulatos old-school stratégiára vágynak csipetnyi nosztalgiával fűszerezve, azok bátran áldozzák rá azt a 20 eurót, mert ők biztosan nem fognak csalódni.

A Cossacks 3 kizárólag PC-re jelent meg.