Ghost Recon: Wildlands bétateszt

Nyitott világú játékot készíteni talán az egyik legnehezebb feladat. Szabadon járhatsz be egy hatalmas világot, amiben azt teszel, amit csak akarsz, és akkor, amikor csak akarod, közben pedig változatos fő- és mellékküldetések vezetnek végig egy remélhetőleg izgalmas cselekményen. A Ubisoft ennek ellenére évről évre beleáll az erőpróbába, és egy jól bejáratott recept mentén gyártja az open world-anyagokat - hogy a frissebb daraboknál maradjunk, elég csak a Watch Dogs-sorozatot, a The Divisiont vagy a Steepet említeni.

Ezek után nem csoda, hogy a Tom Clancy's Ghost Recon: Wildlands esetében is a sandboxhoz nyúltak a készítők. Miután a taktikai shooterek rajongói nem igazán voltak elkényeztetve mostanában, a négy éve készülő Ghost Recont nem lehetett nem várni, a zárt bétával szerzett tapasztalatok után viszont már nem vagyok ennyire derűlátó. Nem csak arról van szó, hogy a próbaverzió hemzsegett az idegesítő hibáktól, hamar kiderült, hogy vannak olyan játékok, amelyeknek egész egyszerűen nem áll jól a nyitott világ. Ez a koncepcionálisan elbaltázott döntés teljesen rátelepszik a játékélmény egészére, így még abban sem vagyok biztos, hogy az megmenti a Wildlandset a teljes bukástól, hogy végülis van benne négyfős kooperatív mód, lopakodni és taktikázni pedig még mindig nagyon jó móka.

A játék helyszíne ezúttal az a Bolívia lesz, ami az elmúlt években a világ legnagyobb drogtermelő országává nőtte ki magát. A háttérben az egész államot behálózó, a kormányt is a markában tartó Santa Blanca drogkartell áll, akik az amerikaiak megtámadásától sem riadnak vissza. Mi akkor kapcsolódunk be az események forgatagába, amikor a La Pazban található amerikai nagykövetség ellen bombatámadást szervez a kartell, majd elrabolják a DEA egyik ügynökét, Ricky Sandovalt, akit fogvatartói halálra kínoznak. Az üzenet egyértelmű, és miután a bolíviai kormány rendre szemet huny a kartell dolgai felett, az amerikai hadsereg úgy dönt, itt az idő bevetni speciális egységét, a Ghostokat. Összekötőnk Karen Bowman CIA-ügynök lesz, akitől azonnal megkapjuk majd első főküldetésünket. A csapat feladata, hogy felkutassa és kiiktassa a Sandoval haláláért felelős La Yurit és El Politót. Ehhez elsőként találkoznunk kell a bolíviai lázadók, a Kataris 26 vezetőjével, Pac Katarival, akitől azt az információt kapjuk, hogy társát, Amarút elrabolták. A sikeres mentőakció az első lépcsőfok abban a hat főbb küldetésből álló bétában, aminek a végén a kartell két fő orvosát és vallatóját majd kézre kerítjük.

A Ghost Recon: Wildlands úgy igyekszik mindezt tálalni, hogy gyakorlatilag teljesen szabad kezet ad a játékosnak. Az elképesztően monumentálisra szabott Bolívia 21 különböző tartományra oszlik majd fel, amelyek mindegyikében többféle tennivalóval üthetjük el az időnket. Segíthetünk a lázadóknak, felszabadíthatjuk az egyes megyéket, erőforrásgyűjtésre kihegyezett mellékküldetéseket teljesíthetünk, információkat szerezhetünk, miközben a fő küldetések teljesítésével végleg meggyengíthetjük a kartell egységét. Ezek végén ugyanis minden esetben a bűnszervezet valamelyik vezetőjét kell majd levadásznunk. Valószínűleg papíron mindez baromi jól hangzott, de a játék előtt töltött pár óra után hamar kiderült, hogy egyszerűen nem működik a koncepció. 

Kezdjük azzal, hogy unalmasak a küldetések. Nemcsak a mellékküldetések, de a cselekményt előrelendítő feladatok is. Ez visszavezethető a legmagasabb nehézségi szinten is rém ostoba mesterséges intelligenciára, illetve az egy kaptafára felhúzott kihívásokra. Egészen lelombozó volt az a hat misszió, amelyek elvezetnek minket a szerelmes pároshoz, tulajdonképpen a "rabold el ezt és azt" vagy "kapj el egy informátort, és hallgasd ki" feladatok váltogatták egymást, hogy aztán La Yuri és El Polito megtalálása után a meggyilkolásuk már semmilyen taktikát ne igényeljen, és néhány őr megölése után szabad prédaként csapjunk le rájuk. A helyzet a másodlagos feladatok terén sem rózsás, mert ezek többnyire csak arra összpontosítanak, hogy meglovasítsuk a kartell ellátmányait, legyen szó üzemanyagról, élelemről, kommunikációs eszközökről vagy egészségügyi utánpótlásról. A megszerzett zsákmányt saját magunk és a lázadók fejlesztésére tudjuk fordítani.

A Wildlands ugyanis felvonultat egy teljesen felesleges képességfát is, amelyen a játékmenetet érdemben nem befolyásoló tulajdonságokat tudunk megszerezni. Például a drónunk nagyobb területet tud lefedni, vagy továbbfejlesztett akkumulátorral tovább bírja a levegőben. Esetleg robbantási szakértőket megszégyenítő képességeket szerezhetünk, amelyek birtokában már az utakon is elhelyezhetünk aknákat, hogy aztán az arra járó konvojt meglepjük. De így szerezhetünk C4-et, megtévesztésre szolgáló gránátot, ejtőernyőt és a csapatot is így tudjuk majd fejleszteni. Nem, nem az a gond, hogy egy taktikai shooterbe fejlődési rendszert csempésztek a készítők, hanem az, hogy a megszerzett képességeknek semmilyen ráhatása nincs a küldetések sikerére. Ha nem oldok fel a bétában egyetlen tulajdonságot vagy extrát sem, akkor is könnyedén teljesíthetőek lennének a feladatok. Így viszont teljesen céltalanok a másodlagos küldetések. Ha mégis szeretnéd teljesíteni őket, akkor van még egy tényező, ami miatt garantáltan elengeded az egészet.

Ez pedig nem más, mint a járművek vezetési modellje. Van például egy küldetés, ahol egy kisebb repülőt elkötve kell meglovasítanunk a kartell egyik ellátmányát. Jól fizető melónak ígérkezett, le is csaptam rá. Csak aztán amikor a gép vezetésére került sor, pillanatok alatt a földbe csapódva végeztem, a küldetést pedig buktam. Egyszerűen kontrollerrel is képtelenség megfelelően terelgetni a különböző járműveket, legyen szó a helikopterről, motorkerékpárról vagy az egyes négykerekűekről. Az egészben az a legszomorúbb, hogy mindezért a Driver-sorozatot is jegyző Ubisoft Reflections a felelős, és hogy hiába vannak a térképen gyorsutazást biztosító gyülekezőhelyek, rengeteg időt töltünk majd utazással. Ami azért baromi problémás, mert az egyes feladatok még tervezéssel együtt se tartanak tovább fél óránál, miközben A-ból B-be simán autózunk akár 10 percet is.

Röviden már említettem, hogy a mesterséges intelligencia sincs a helyzet magaslatán. Nemcsak a kartell zsoldosai ostobák, de a lázadók sem mindig lesznek segítségünkre. Például a küldetés alatt bebörtönzött lázadókat nem érdemes kiszabadítani, mert azonnal hazavágják a korábban kitalált taktikát. Kiszabadításuk után azonnal lerohanják az Unidad erőit vagy a kartell katonáit. Csapattagjainkra egyébként nem lehet panasz, nincsenek láb alatt, a kiosztott parancsokat egyből teljesítik, de miután az ellenfél primitív, nem nagyon fogunk rájuk hagyatkozni. Már csak azért sem, mert a kiosztható parancsok egységesek, vagyis nem lehet külön-külön megmondani a tagoknak, mit is csináljanak. Igen, a taktikai vonalat ezzel teljesen ki is herélték a készítők. Persze ha találsz társakat, akkor az élmény egy picit javul, de tényleg csak picit. Véletlenszerűen keresett online társakkal nem érdemes nekivágni a küldetéseknek, a kommunikáció hiánya ugyanis megint csak ellehetetleníti a stratégiázást. Ha pedig megvagytok négyen, akkor pedig jó, ha sikerül összecsatlakoznotok, arról nem beszélve, hogy a játék még ez esetben is ott tesz keresztbe, ahol csak tud. Például teljesen mást mutat az egyes tagoknak, mint amit mondjuk Te látsz, és a már említett ellátmányok nyomonkövetését is mindenkinek egyesével kell megejtenie, nem elég, ha a csapat egyetlen tagja megteszi azt.

Végezetül pedig érdemes megemlíteni, hogy Bolívia borzasztó unalmas ország. Lehet, hogy gyönyörű és változatos vidékek egész sora vár majd ránk a teljes játékban, de egyszerűen nem sikerült élettel megtölteni. Az utakon elvétve látunk autókázó NPC-ket, de a kisebb falvak tulajdonképpen teljesen kihaltak, arról nem beszélve, hogy egy kaptafára vannak ezek is felhúzva, ami az átlagosnál egy kicsit szebb látvány mellett még szembetűnőbb.

A Ghost Recon: Wildlands megjelenése már csak hetekre van, de a béta abszolút nem győzött meg arról, hogy márciusban a kosaramban szeretném tudni a játékot. A megszámlálhatatlan idegesítő bug felett még akár szemet is lehetne hunyni, ha a taktikázás és a lövöldözés élvezetes lenne, de a nyitott világ behozatalával teljesen eltolódott a fókusz. A fejlődési rendszer felesleges, a történet nem tűnik túl izgalmasnak, a csapat teljesen érdektelen tagokból áll, a feladatok ugyanarra a sémára épülnek, a kooperatív mód pedig döcögős. Ez 2017-ben nagyon kevés ahhoz, hogy a játékosok a pénztárcájukba nyúljanak.

A Ghost Recon: Wildlands március 7-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PS4-re. A zárt bétát Xbox One-on próbáltuk ki.

Kapcsolódó cikkek

• Ghost Recon: Wildlands teszt
• Húsz cím, amivel játszanod kell 2017-ben
• Ghost Recon: Wildlands előzetes