Pro Evolution Soccer 2018 teszt

A Pro Evolution Soccer évek óta a konkurens FIFA-sorozat árnyékában él, legalábbis a körítést és a mázat figyelembe véve. Ez pedig idén sem lesz másképp, hiszen az EA Sports futballszimulátora körüli hype és csillogás még mindig utolérhetetlennek tűnik. Pontosan tudja ezt azonban a Konami is, és ezért éppen ott erősíti saját címét, ahol a FIFA talán a leggyengébb. A fejlesztők az idei részben is a játékmenet csiszolására mentek rá komolyabban, és ezt nagyon jól tették, hiszen a játék ezen szegmense hibátlanul muzsikál. A Pro Evolution Soccer mindig is híres volt kiemelkedő játékélményéről, és ezen a téren már tavaly is odavert a sorozat a FIFA-nak, a Konami viszont tovább emelte a színvonalat, és parádés futballélményt kalapált össze nekünk 2017-re.

Kezdjük is talán ezzel részletesebben, a nagybetűs játékélménnyel! A PES 2018 egyértelműen legnagyobb erőssége, hogy fantasztikus mérkőzéseket lehet benne játszani. Egyszerűen magába szippant a hangulata, és az ember úgy érzi évekig játszhatna vele, akkor sem találkozna két ugyanolyan meccsel a sorban. Ez az egyedülálló változatosság egyrészt a RealTouch+-nak is köszönhető, amely még tovább fejlődött a tavaly látottakhoz képest, így most már a végletekig valósághűen érintkeznek a játékosok a labdával, landoljon az bárhogy náluk. A Konami szerint "az egész testeddel uralhatod a labdát", és ez maximálisan igaz is, hiszen rendkívül jól sikerült kidolgozni a labdaátvételek realisztikusságát. Nem egyszer fordult elő velem, hogy a kapussal hátba rúgtam véletlenül az egyik védőmet, akiről veszélyesen pattant visszafelé a labda, jobb esetben szögletet eredményezve az ellenfélnek. Ezzel csak azt hangsúlyoznám, hogy itt nem a jól megszokott századmásodperces megfordulást és mellel átvételt produkálják a játékosok, hanem a valós fizikának megfelelően történnek a dolgok a játékban. Meg kell említeni továbbá, hogy valamivel lassabb lett a tempó, ami sokkal tágabb taktikai lehetőségeket rejt magában, és sokkal több időnk van átgondolni, mit is akarunk kezdeni a bőrgolyóval. Ez a része a programnak egészen valósághű lett a FIFA „vonaltól vonalig” rohanásához képest. Fontos kiemelni, hogy a nevesebb játékosok mozdulatai sokkal felismerhetőbbek lettek, mindegyikük másban jó és ezt a pályán is tetten lehet érni.

A mesterséges intelligencia szintén fejlődött, most már jóval emberibben viselkednek a társaink, védekezésnél és támadásnál is logikus lépésekkel örvendeztetnek meg minket, legyen az egy lesre állítás, vagy éppen egy mélységi beindulás. Ebből a szempontból is nagyon hasonlít a játék az igazi focira, immár korántsem olyan sűrűn ütik fel fejüket megdöbbentő és megmagyarázhatatlan megmozdulások a gépi játékosok oldaláról. A kapusok is kellőképpen ott vannak a szeren. Igazán kemény feladat bevenni egy-egy jobb kapus portáját, de a kevésbé magas értékűek sem ugrándoznak összevissza, mint a nikkelbolha. Eddig talán az idei részben sikerült legjobban eltalálni az irtózatos bravúrok és a durva betlik arányát.

Ha már a mesterséges intelligenciánál tartunk, a játékvezetőkkel azért nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, bár kevésbé nagy a baj velük, mint azt a legtöbb elemzésben olvasni és hallani lehet. Az tény, hogy vannak szituációk, melyeket a kishúgom is jobban megítélne, de összességében nem ezeken a tévedéseken múlnak a mérkőzések - ahogy sokszor a való életben. Néhány sárga lap ugyan még könnyebben előkerül a spori zsebéből, mint azt várnánk, de ritka volt az olyan eset, amikor hangosan kellett szidnom a játékvezetőt meccs alatt.

A játékmódokat illetően nagyjából ugyanazt kapjuk, mint a PES 2017 esetében, persze egy kicsit felturbózva. Természetesen továbbra is elérhető a gyorsmeccs opció, melyet nem nagyon lehet bővíteni, sokkal nagyobb baj viszont, hogy ez a Master League, a Become a Legend és a myClub esetében sem történt meg maradéktalanul. Talán a karriermódnak megfelelő Master League lett valamivel mélyebb és tartalmasabb, mint tavaly, de radikális változásokra azért itt sem kell számítani. Az igaz, hogy egy jóval bonyolultabb és mélyebb átigazolási rendszerrel és egy sokkal kötözködőbb vezetőséggel kell számolnunk, de az alapötletek így is nagyjából változatlanok maradtak. Az átigazolások sikeréhez immár profi játékosmenedzserként kell tárgyalnunk, hiszen jóval körülményesebbek és körültekintőbbek a kiszemelt sztárjaink, így már nem elég felajánlani egy bizonyos összeget értük, ennél több kell az üzlethez. Találkozhatunk még pár egészen frappáns újítással is, úgy mint a szezonok előtti meghívásos tornák vagy éppen a meccsek közötti sajtótájékoztatók, melyeknek nem is annyira a minősége, inkább a hangulata az elragadó. A vezetőség felé sokkal jobban kell teljesítenünk, hogy megtarthassuk az állásunkat, így a kitűzött célokat és elvárásokat sem szabad félvállról vennünk, hiszen könnyen az utcán találhatjuk magunkat. Ezek ellenére azt kell mondjam, hogy a Master League még mindig hosszas szórakozást biztosíthat az erre fogékonyabbak számára. 

Az igazán nagy újdonságot talán egyedül a kooperatív jelenti, amelyet a nevéhez hűen egy vagy két barátunk oldalán tudunk játszani egy szintén két- vagy háromfős csapat ellen online, illetve offline is. Ennek a játékmódnak nagyjából ugyanannyi előnye és hátránya akad. Persze rendkívül szórakoztató egy olyan társaság tagjaként játszani, akik nagyon összeszokottan viselkednek a pályán, viszont amikor online nem találunk megfelelő játszótársakat, máris elveszik az egész lehetőség élvezeti értéke. Persze a próbálkozást mindenképpen dicséret illeti a Konami részéről, hiszen az jól látszik, hogy próbálják felfrissíteni a lehetőségeinket.

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a videojátékok egyik legfontosabb jellemzője, a grafika mellett sem. Azt továbbra sem állíthatjuk, hogy a Pro Evolution Soccer kinézete világmegváltó, mégsem kell szégyenkeznie. Még mindig találunk benne szemet szúró rondaságokat vagy ZS-kategóriás horrorfilmekbe illő mimikákat (ezek különösen a sajtótájékoztatókon tűnnek ki), összességében akkor is jól fest a játék. És hiába az átvezetőkben tetten érhető gyengébb megoldások, az összkép így is igen látványosra sikeredett, főleg a mérkőzések alatt eshet le az állunk a látványtól. Azt persze mondani sem kell, hogy a licencelt stadionok és az ismertebb játékosok kinézete tökéletesen fest a kijelzőn, de a kevésbé ismertek is teljesen vállalható kinézettel rendelkeznek. Kijelenthetjük tehát, hogy a Fox Engine idén is hozza a kötelezőt, de annál semmivel sem többet.

Lassan elérkezünk a játék gyenge pontjaihoz, és ha már a licenceket említettük, kezdjük is ezzel, hiszen ez az a szegmens, ami magasan kiemelkedik a negatívumok sorából a PES-szériánál! Természetesen a FIFA megtömött pénzeszsákjának köszönhetően igen sok csapat és stadion hiányzik a programból, ami némiképp ront az amúgy remek hangulaton. Persze a fanatikusok mondhatják, hogy nem érdekes, hiszen kárpótol a játékélmény - ami részben igaz is -, de azért úgy nekiállni egy random BL-mérkőzésnek, hogy a jól ismert dallamok közben az MD White és a PM Black White (a Real Madrid és a Juventus helyi megfelelői) név tűnik fel a képernyőn, az bosszantó tud lenni. Persze PC-n és PlayStation 4-en megoldható a gond modok segítségével (Xbox One-on továbbra sem), de egy kiéhezett focirajongó nem biztos, hogy ezen javításokkal szeretné tölteni a játék első 2-3 óráját. Nagyon régóta küzd ezzel a problémával a Konami, és nem is csak rajtuk múlik a dolog, hiszen ameddig a FIFA minden jogot felvásárol, addig nekik maradnak a kitalált nevek, de ez, akárhogy is nézzük, elvesz az élményből. Remélhetőleg a jövőben születik majd valami kompromisszumos megoldás, és ilyen gondok nem rontanak majd a hangulaton!

Feltétlenül meg kell említeni a szintén nem tökéletes menürendszert is, hiszen hiába lett vidámabb és valamivel színesebb az összkép, még mindig egy kicsit elavultnak tűnik a mai trendekhez képest. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg nagyon hosszúra nyúlnak a töltési idők, amikor egyik opcióból a másikba ugrálunk, kis túlzással rövidebb sziesztát is tarthatunk, mire nagy nehezen bejön a választott menüpont.

Összességében azonban bátran kijelenthetjük, hogy érezhetően jobb lett az idei rész, mint elődje, még akkor is, ha ez nem minden porcikájáról mondható el. Az még mindig igaz, hogy a cím nem szirupos cukormázzal van borítva, de maximálisan átadja azt az élményt, amelyet egy futballszimulátornak át kell adnia. Több tíz meccs után is élvezettel indítjuk el az új összecsapást azzal a biztos tudattal, hogy valami olyan fog történni, amivel addig még nem találkoztunk. Sokszor magam is arra eszméltem fel, hogy ugyanazt a párosítást játszom le negyedszer, csak mert legközelebb úgyis egészen mást mutat majd a mérkőzés képe. Pontosan emiatt az apróbb hiányoságokkal még bőven ellennénk, viszont a széria Achilles-sarka, a licencek hiánya, ismét sokat ront az összképen. Mindezek ellenére azonban mégis azt mondanám, hogy aki a nettó futballélmény miatt vásárol focis játékot, és nem érdekli a mézes-mázas körítés, annak idén a PES 2018-nál nem létezik jobb választás a futballszimulátorok piacán. Aki pedig érzelmes, mély sztorit szeretne a rutinszerű focizgatás mellé, az a másik sorozatnál keresgéljen!

A Pro Evolution Soccer 2018 PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra jelent meg. Mi PS4-en teszteltük.