Már-már hagyomány, hogy a Nintendo európai különítménye azoknak az újságíróknak is szervez egy sajtóutat, akik nem jutottak el a Los Angeles-i E3-ra, hogy kipróbálják a kiotói cég frissen bemutatott játékait. Három évvel ezelőtt Lengyelországig, idén pedig Németországig mentünk, hogy a Nintendo of Europe frankfurti főhadiszállásán töltsünk el egy egész napot a Nintendo Switch idén boltokba kerülő újdonságaival.
A túra feszített tempó mellett zajlott, hiszen pontosan egy napunk volt rá: reggel hatkor indult a repülőnk, és éjfélre már haza is értünk, mehettünk másnap dolgozni. Nem mondanám tehát, hogy frissen és üdén érkeztem Frankfurtba, és két vonatmegállón kívül nem is láttam sokat a városból, de a Nintendo európai székháza szerencsére az a hely, amely önmagában is élmény egy játékos számára, és hamar bebizonyítja, hogy megéri elzarándokolni ide; az épületben a Nintendo-karakterekről elnevezett tárgyalók és a konzolgyártó teljes életműve vár minket vitrinbe zárva, a mosdóknál pedig maga Mario és Peach mutatja nekünk, hogy merre vegyük az irányt.
Ilyen fan service mellett nehéz nem átszellemülni, az igazi izgalmak azonban csak akkor kezdődtek el, amikor megérkeztünk az eseménynek helyt adó, Nintendo Switchekkel megtömött nagyterembe és elkezdhettünk játszani. A Nintendo rengeteg játékot hozott magával, lényegében az E3-as Nintendo Direct teljes felhozatala felsorakozott, függetlenül attól, hogy belsős vagy külsős fejlesztésről van szó. Hiányzók persze akadtak, és mivel a kínálat egyértelműen a 2018-as megjelenésekre szorítkozott, a jövőre ígért Fire Emblem: Three Houses és Daemon X Machina még csak említés szintjén sem került elő. Ezenkívül viszont minden ott volt, ami számított, főszerepben az új Super Smash Bros.-szal természetesen.
De ne rohanjunk ennyire előre! Tény és való, nem idén villantotta meg a Nintendo a legütősebb és legérdekesebb játékait, azonban a látszat ellenére a 2018-as év felhozatala nem csak a Smash Bros.-ról szól majd a kiotóiak számára. A november 16-án boltokba kerülő Pokémon: Let’s Go, Pikachu! és Let’s Go, Eevee! például legalább akkora csinnadrattával mutatkozott be, mint a várva-várt bunyós játék, hiába nevezhető inkább a sorozat belépőszintű mellékágának, mintsem valódi folytatásnak. A Let’s Go ugyanis egyszerre épít a klasszikus Pokémon-sorozat alapvetéseire és tartalmaz olyan egyszerűsítéseket, amelyek azok számára szólnak, akiknek eddig a Pokémon Go jelentette a legmélyebb videojátékos Pokémon-élményt.
Az új rész a Pokémon Sun és Moon látványvilágát viszi tovább, csak épp a Switch hardverének megfelelő szintre skálázva, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ez az eddigi legszebb Pokémon-játék. A kiállított demó során Kanto régió egyik erdős területét barangolhattuk be, amely kifejezetten kellemes látvánnyal szolgált, a fák között beszűrődő napfény és a susnyásban bóklászó pokémonok láttán elégedetten csettinthet mindenki, aki figyelemmel követte a Pokémon-sorozat fejlődését. A játék végre kidolgozott arénákkal kényeztet minket, és - miután a Pokémon Yellow remake-jéről van szó lényegében - egy állandó társat is kapunk Pikachu vagy Eevee személyében. A kis dögök nemcsak a cukiságfaktort hivatottak az egekbe tolni, segítenek a felfedezésben és a farkincájukkal mutatják, hogy merre találjuk a rejtett kiegészítőket és felszereléseket.
A Let’s Go kiváló kapaszkodót jelent azok számára, akik még csak most ismerkednek a sorozattal, körítésében szinte a kezdetekig nyúlik vissza: már Kanto volt az első Pokémon-játékok játszótere is, kalandjaink során több klasszikus karakterrel, például a jó öreg Brockkal is összefuthatunk, és pokémonból is az eredeti 151 fajtát kapjuk meg - igaz, azokat már az alolan-formájukkal együtt. A kis lények befogásáért nem kell különösebben megizzadnunk, talán ezen a ponton hasonlít a leginkább a játék a Pokémon Góra: nincs más dolgunk, mint a megfelelő kiegészítőkkel megtámogatva, a megfelelő ritmusban eldobni a pokélabdát, és ha minden jól megy, már miénk is lehet a kicsike. A harc már összetettebb, ezúttal is egy bonyolultabb kő-papír-olló rendszert kapunk, ahol mindenre van ellenszer, így sosem fogjuk elveszve érezni magunkat.
A Nintendo már jelezte, hogy a Switchet elárasztja különleges kiegészítőkkel, és a Let’s Góba vetett hitét tükrözi, hogy az egyik első ilyen a Poké Ball Plus lesz. A pokélabdát formáló irányító egy Joy-Cont vált ki, és mivel a játékot egyetlen kontrollerrel is irányíthatjuk, annak sincs akadálya, hogy egy darab pokélabdát szorongatva játsszuk végig a Let’s Gót. A Poké Ball Plus persze inkább különlegesség és úri huncutság, mint kényelmes, valóban jól használható kiegészítő: igen, nagyon vicces, hogy Pikachu hangját hallhatjuk, ha megrázzuk, és eleinte mókás ezt “hajigálva” befogni a pokémonokat, de ehhez mérten húzósnak tűnik az 50 dolláros árcédula.
A Nintendo Switch remek első évét követően exponenciálisan kezdett nőni a platformon a megkésett portok száma. Az idei E3-ra és így Frankfurtba is jutott egy nagy adag third-party átirat, így a Fortnite, a Paladins, a Monster Hunter Generations és a Dragon Ball FighterZ is kipróbálható volt, külön viszont nem emlékezünk meg róluk, mert valószínűleg senkinek sem kell bemutatni őket. A FIFA 19-et is lábjegyzetben merem megemlíteni: sajnos az EA Sports idén sem törte össze magát, hogy elvegye a Switch-változat előző generációs szájízét, egyedül a Bajnokok Ligája-licenc az, ami emlékeztetett arra, hogy egy 2018-as FIFA-epizóddal játszottam, a játékmenet és a látvány már egyáltalán nem.
Érdemes viszont egy-két bekezdést szentelni a Ubisoft - egyébként szintén multiplatform fejlesztésének - a Starlink: Battle for Atlasnak. A Starlink önmagában is érdekes vállalkozás, hiszen azt a toys-to-life kategóriát erősíti, amit már nagyjából egy éve eltemetett mindenki, és ha a Ubisoft játéka nem is lehel életet a zsánerbe, az ötlet és annak megvalósítása mindenképpen jópofa.
A Starlink egy klasszikus űrhajós akciójáték, amelyben az Atlas nevű csillagrendszert fedezhetjük fel. A játékmenetet nem bonyolították túl a fejlesztők, kalandjaink során küldetéseket vállalhatunk, miközben különböző idegen fajokat és bolygókat ismerünk meg. A játék természetesen gondoskodik arról, hogy viszonylag rövid ideig tartson a céltalan repkedés, nagyon hamar találunk majd valamit, amit szét kell lőnünk, szinte mindig akad valami a célkeresztünk közelében. Az igazi mókát az űrhajónk testreszabása jelenti, és itt jönnek be a képbe a játékhoz kapható műanyag kiegészítők.
A járgányunknak cserélhető a váza, új szárnyakat választhatunk neki, amelyekre kétfajta fegyvert is biggyeszthetünk, ezeket ráadásul menet közben is cserélhetjük - öröm nézni, ahogy a valóságban összetákolt gépünk szinte azonnal megjelenik és kipróbálhatóvá válik a videojátékban. Minden kiegészítőnek megvan a maga érdeme, a cél pedig az, hogy minél többet gyűjtsünk össze belőlük, persze maga a játék közel sem annyira komplex vagy nehéz, hogy egy gyakorlottabb játékos ne boldoguljon el lényegében bármilyen kombinációval.
A Starlink viszont - Star Fox-cameo ide vagy oda - nem is nekik szól, inkább a kisebbek gyűjtői szenvedélyét célozza, ők lesznek azok, akiket az sem zavar majd, hogy a műanyag űrhajó a kontroller tetején terpeszkedik. Már csak az üzleti modellt kellene tisztáznia a Ubisoftnak, mert erről még nem sokat beszélt a kiadó: az biztos, hogy lesz turpisság a dologban, mert az már a rövid demónkból is kiderült, hogy hiába nullázzuk le az életerőnket, büntetlenül folytathatjuk a játékot, ha akad még otthon fel nem használt kiegészítő...
A Nintendo Switchet couch co-op játékokra teremtették, a Nintendo pedig láthatóan odafigyelt, hogy ilyen címekből is jusson az idei E3-ra. Sikerült például behúzniuk az Overcooked 2-t, napjaink legjobb kooperatív főzőszimulátorának folytatását egy bejelentés erejéig - jóllehet a végtermék minden fontosabb platformra megjelenik majd augusztusban. Akárhogy is, az Overcooked 2 legalább annyira szórakoztatónak tűnik, mint az elődje, a célunk pedig semmit nem változott: kétbalkezes szakácsainkkal a lehető legtöbb rendelést kell teljesítenünk, miközben a pálya izeg-mozog és dinamikusan változik.
Az Overcooked 2-t is legfeljebb négyen tolhatják egyszerre, és bár most már az online multiplayer is a játékmódok részét képezi, a valódi mókát az jelenti, ha a haverokkal le tudunk ülni egy képernyő elé, és hatékonyan tudunk együttműködni. Séfnek lenni ugyanis nem egyszerű, fel kell szeletelni az alapanyagokat, majd meg kell főzni vagy sütni azokat, végül elő kell készíteni az ételt és fel is kell szolgálni azt. A szerepek leosztása még talán jól megy, a pályatervezők azonban gondoskodtak arról, hogy biztosan akadályozzuk egymást a munkában - még szerencse, hogy most már el is hajíthatjuk a kezünk ügyében lévő tárgyakat!
A konzolok közül viszont Nintendo Switchre érkezik elsőként a Killer Queen Black, amely egy játéktermekbe fejlesztett indie anyag portja. Tipikusan az a játék, ami mellett könnyű elmenni, azonban érdemes neki bizalmat szavazni, ha összejön hozzá egy elszánt baráti társaság, gyakorlatilag végtelen mennyiségű játékidőt tartogat. A Killer Queen egyszerre platformer és stratégiai játék, ahol két négyfős csapat küzd egymás ellen. Három különböző célt teljesíthetünk a siker érdekében: ha sikerül eltennünk háromszor láb alól az ellenséges királynőt, fel tudjuk tölteni nektárral a kaptárunkat vagy elnavigáljuk a pálya alján tanyázó csigát a bázisunk felé, akkor mi győztünk.
Innentől kezdve a csapatmunka kapja a főszerepet. Rovarszerű lényeink közül egy játékos viheti a királynőt, aki repülni és harcolni is tud, míg a többiek a herékkel játszanak, akiknek a szerepe a kijelölt céltól és a megbeszélt taktikától függ. Ha gondoljuk, szorgalmasan hordhatjuk a nektárt a kaptárunkba, míg egy társunk harcossá alakulhat, amivel megvédhet bennünket. A legnagyobb menőség persze egyértelműen a csiga beterelése, ami talán a legnehezebben teljesíthető cél, és általában akkor abszolválható, ha sikeresen eltereljük az állatról a figyelmet például az ellenséges királynő kitartó üldözésével.
Érthetetlen módon - és nagy sajnálatomra - a frankfurti játékfelhozatal hiányzói között volt az októberre ígért Super Mario Party is, amit mindössze egy prezentáció közben lehetett meglesni, kipróbálni már nem tudtuk. A játék alapvetően nem változott sokat, ezúttal is egy minijátékokkal teletömött társasjátékot kapunk, ahol a feladatokat gombnyomkodással, mozgásérzékeléssel és persze egy nagy adag szerencsével teljesíthetjük a Mario-univerzum különböző karaktereit irányítva. Érdekesség - és egyelőre az első számú komolyabb újdonság -, hogy bizonyos játékmódok során két Switchet egymás mellé tolva kibővíthető a játéktér, sőt olykor a konzolok megfelelő illesztése is a játékmenet részét képezi.
Pokémon ide, Mario Party oda, az év legnagyobb attrakciója Nintendo-fronton a Super Smash Bros. Ultimate. A Bandai Namcóval és a Sorával közösen fejlesztett Switch-exkluzív nem véletlenül viseli a címében az “ultimate” szót, az új Smash Bros.-ról már messziről lerí, hogy minden benne van, amit a Nintendo az elmúlt húsz évben tanult a sorozat terelgetése során, és nem mellesleg tartalmi szempontból is hiánytalan lesz a pakk.
Játszható karakterből például mindjárt 68-at (!) kapunk, a készítők ugyanis egész egyszerűen minden olyan hőst belepakoltak a folytatásba, aki szerepelt Smash Bros.-játékban, ehhez pedig csatlakoznak majd a kötelező újoncok. Mindez azért is nagy szó, mert így nemcsak a közkedvelt Nintendo-karaktereket kapjuk majd vissza, hanem a third-party vendégszereplőket is: Sonic, Pac-Man, Ryu, Cloud, Mega Man és Solid Snake is választható lesz, utóbbi pedig nem mellesleg David Hayter hangján szólal majd meg.
Arra viszont nem érdemes számítani, hogy a játékmenetet fenekestül felforgatják a srácok, aki játszott már Smash Bros.-játékkal korábban, az pontosan tudja, hogy mi vár rá. A feladatunk még mindig az, hogy legyengítsük és kiüssük a pályáról az ellenfeleinket, és mivel a csaták akár nyolcfősek is lehetnek, már az is komoly skill, ha átlátjuk a kezdeti őskáoszt, és kamatoztatni tudjuk a karakterünk képességeit. Minden hős egyedi kunsztokkal vonul harcba, és mivel a legtöbb harcos mozgáskultúrájába belenyúltak a korábbi visszajelzések alapján, még a gyakorlottabbak is ellesznek egy darabig azzal, hogy kiismerjék a kedvenceiket. További jó hír, hogy a játék a GameCube-kontrollereket is támogatni fogja, mi is ezekkel próbálgathattuk az új részt.
A Nintendo idei játékfelhozatalát kisebb lelkesedés fogadta, mint a tavalyit, ami persze nem meglepő, egy új Zeldával vagy Marióval nehéz felvenni a versenyt. Azt viszont nem mondhatjuk, hogy játék nélkül maradnak a Switch-tulajok, ahogy azt a mellékelt ábra mutatja, egyre több third-party fejlesztő és kiadó fedezi fel magának a hibridkonzolt, és a kiotóiak is gondoskodtak róla, hogy az év végére minden hónapra jusson valami csemege. A Super Mario Party és az új Pokémon már önmagában is húzóerővel bír, a Smash Bros.-ban pedig ezúttal is megvan a potenciál, hogy system sellerré váljon - mi drukkolunk!
Kapcsolódó cikkek
Sajnos a Nintendo címei sose voltak és sose lesznek túl népszerűek Magyarországon...itthon elképzelésük sincs mekkora a hype most a Smash miatt "nyugaton".Pedig örülnék ha picit népszerűbb lenne mert ez a konzol is megérdemelne egy erősebb bázist hazánkban.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.