Valkyria Chronicles 4 teszt

Nehéz utat járt be a Sega SRPG-sorozata. A 2008-as nyitócím még PS3-ra jelent meg, amely olyannyira korszakalkotó volt, hogy 2016-ban kapott is egy remastert. A recept mindaddig kiválóan működik, míg a készítők nem akarnak csavarni rajta egyet – erről a félresikerült, kizárólag Japánban elérhető folytatások és spin-offok tudnának mesélni. Feltehetjük a kérdést: mi értelme volt PSP-re megjelentetni a második és harmadik részt, amelyek a handheld korlátai miatt tartalmilag és funkcionalitását tekintve visszalépésnek bizonyultak? Persze a kritikák éltették ezeket, de tíz év kellett ahhoz, hogy a Sega rájöjjön, a taktikai szerepjátékok nemcsak a hordozható masinákra valók.

A Valkyria Chronicles 4 már nem árul zsákbamacskát, pont olyan lett, amit látva a rajongók is elismerően csettinthetnek. Igaz, a játékmenetet tekintve leragadt valahol a kezdet kezdetén, de bőven elég élvezetes ahhoz, hogy a nyugati játékosok se csapják el a hasukat tőle. A második világháborút szabadosan értelmezi a játék, saját képére fordítja, de ugyanúgy bemutatja azokat a borzalmakat, amiket egy valós háború során átélnek az ártatlan lakosok. A történet hamisítatlan anime szereplők szemszögéből bontakozik ki. A témaválasztás csak elsőre tűnik furcsának, később magára talál a cselekmény, és a nagy szemű szereplők melodrámáját és a folytonos siránkozását felváltja az izgalom.

Történetünk a Második Európai Háború idején játszódik, de ne keress autentikus országokat és városokat, minden a képzelet szüleménye, igaz, attól még több ponton is emlékeztet a valódi kontinensünkre. A lőfegyverekkel és tankokkal vívott harcokat némi mágia is megbolondítja, de szerencsére nem viszik túlzásba a misztikumot. A játék finoman adagolja a lore-t, nem tolja az arcodba, hogy pontosan ki és miért harcol, a narratíva jól követhető, és ha nem ez az első Valkyria Chronicles a kezeid között, jó néhány név ismerősen cseng majd.

Főhősünk Claude Wallance, az E-osztag fiatal parancsnoka. Az ő bábáskodása alatt indulhatunk különféle bevetésekre az Északi Kereszt hadművelet során, a cél az ellenség visszaszorítása az anyaföldünkről. Claude egy jóképű, de ami a legfontosabb, hozzáértő fazon. Lelkiismeretesen vezeti embereit, és még arra is marad ideje, hogy bajtársai lelkivilágát pátyolgassa két misszió között. A dialógusok meglepően élvezetesen vannak megírva, ugyanakkor nem mindegyik karakter kapott kellő mélységet – a tipikus japán toposzok itt is tetten érhetők.

Riley-t a tragikus múltja kíséri, a fiatal gránátos például megtörve indul csatába, de később olyan szilárd jellem lesz, akire bátran támaszkodhatnak a többiek. Kedvencem még a csini Kai, egy hidegvérű mesterlövész, aki kíméletlenül számol le a célpontjaival, de ha elragadják az érzelmek, be nem áll a szája. Mindegyik arc saját minikampánnyal rendelkezik, amiken végigrágva magunkat, nagyot növünk a szívükben, és extra képességek nyílnak meg számunkra.

A játékmenet első blikkre roppant ötletes és könnyű belerázódni az egészbe. A mechanikán nem változtattak túlzottan a fejlesztők. Egyrészt egy felülnézetes, körökre osztott stratégia a Valkyria Chronicles 4, ahol egy taktikai térképen irányíthatod csapataidat, minden egyes megmozdulás Command-pontokba (CP) kerül. Ugyanakkor, egy-egy egységet kézzel is irányíthatunk, ilyenkor TPS-nézetre vált az anyag. A képernyő közepén látható, hogy milyen távot mozoghatunk a katonánkkal, majd a saját körünkben még egyetlen akcióra van lehetőség: lőhetünk, gránátot dobhatunk, gyógyíthatunk vagy támogatjuk társainkat. Minden azon múlik, hogy mennyi akciópontot (AP-t) áldozunk be. Ha ez megvan, jöhet az ellenség köre. Szerencsére a ritmus kellően pergős, a célzásnál szükség van a játékos reflexeire is, de a játék ugyanúgy teret enged az agymunkának is, hiszen az útvonal kiválasztása nem mindig egyértelmű.

Természetesen minden kasztnak megvan a saját szerepe, képességei és felszerelése. Ezeket nem árt észben tartani, hiszen a későbbi küldetések során kizárólag csak egy okosan összeállított csapattal lehet érvényesülni, és minden egyes lépésünket alaposan meg kell fontolni. Aggódni viszont nem kell, a kampány során szépen lassan megtanulunk mindent. A felderítők nagyobb mozgástérrel bírnak, és már előre felhívja osztaga figyelmét a veszélyre. a rohamozók akár a tankokat is semlegesíthetik, ugyanúgy, mint az új osztály, a gránátosok is. Igaz, utóbbiaknak figyelniük kell a lövedékük röppályájára is, de pont ezért fedezék mögül is hatékonyan osztják az áldást. A mérnökök nagyon fontosak, hiszen ők gyógyítják és látják el munícióval a társaikat. A mesterlövészek pedig távolról hatékonyak, milyen meglepetés! A korlátozott számú akciópontokból kell az ütőképes stratégiát kidolgoznunk, figyelembe véve, hogy csapatunk tagjai jól kiegészítik egymást – a fékevesztett rambózás nem vezet sikerre.

Feladataink általában ugyanazok. El kell foglalnunk különféle erődöket, máskor meg kell védenünk a területet az ellenség ellentámadásaitól. A pályák felépítése rendkívül kifinomult, teret enged a kísérletezésnek, tömve van fedezékekkel, és több útvonalon is megközelíthető objektumokkal. Persze a kihívás később jelentősen megnő, így nem árt, ha több körrel előre gondolkozunk, egyetlen kudarc is elég ahhoz, hogy hősünket szitává lőjék. Ha a csatamező egyik fontos pontját elfoglaltuk, kérhetünk utánpótlást a bázisunktól, de ugyanide térünk vissza, ha később elesünk. Egyetlen egyszer sem éreztem frusztrálónak a nehézséget, hiszen a front tempósan halad előre, még úgy is, hogy jó pár átvezető és csacsogás szakítja meg a harcokat, de bármikor újrakezdhetünk mindent, és a pályák sem túl nagyok ahhoz, hogy sokat keljen gyalogolni.

A mechanikát megbolondítják még az úgynevezett Orderek, melyek aktiválása ugyan akciópontokhoz kötött, de fontos előnyökhöz juttathatja csapatunkat, hiszen karaktereink alaptulajdonságát növelik. Ha két bajtárs például a háborún kívül is barát, akkor együtt sokkal hatékonyabban harcolhatnak. Azonban nem mindig érdemes élesíteni ezeket a perköknek is felfogható extrákat, hiszen elképzelhető, hogy később pont emiatt lesz kisebb a mozgásterünk. Ha viszont megfontoltan használjuk, extra réteget ad az amúgy is kellően mély lehetőségeinknek. Bármennyire is mesterien játszunk, többször előfordul, hogy az ellenség mesterséges intelligenciája megtréfál minket, még úgy is, hogy korántsem vet be piszkos húzásokat, a gyengeségeket rendre túlerővel kompenzálja a program. Ami nem túl fair.

Két küldetés között a parancsnokságunkon múlathatjuk az időt. És mivel is tölti az idejét egy feltörekvő hadvezér, azon kívül, hogy dumcsizhat a beosztottjaival? Például új katonákat toborozhat, fejlesztheti a felszerelését vagy a páncélosait. Mivel felhasználható kreditből nem sok akad, csak olyan upgrade-eket illik vásárolni, amikről biztosan állíthatjuk, hogy hasznát is fogjuk venni. Később már katonáink tapasztalati szintjét az elérhető képességeik is tükrözik, sokat látott, összetartó veteránokká válnak.

A Valkyria Chronicles 4 vizuális szempontból csodaszép, egészen egyedi hangulatot áraszt az akvarell festményekre emlékeztető képi világ. Kicsit barnásszürke az egész, de a terep kellőképpen részletgazdag, és a robbanáseffekteket még egy „boom” felirattal is képesek fokozni. Oké, kicsit fura, hogy egy cicafülű anime lányka írtja az ellenséget, de ettől még nem száll el túlzottan a játék és az angol szinkron sincs túljátszva. És ugye azt már megszokhattuk, hogy a zenei betétektől újra és újra elalélunk.

A Sega tehát nem kockáztatott, pont azt nyújtotta át ezüsttálcán a rajongóknak, amit szerettek volna. A Valkyria Chronicles 4 a tíz évvel ezelőtti japán taktikai szerepjátékok hű lenyomata, minden maradiságukat megtartva. A történet sem váltja meg a világot, persze szép mesét kapunk barátságról, elnyomásról és hősiességről, csak éppen nem túl felhasználóbarát módon törnek utat a narratív elemek. Itt mindennapos eset, hogy a csillogó szemű szereplők a nagy vérontás közepén lelkiznek egy sort, majd folytatódik a darálás, mintha mi sem történet volna. A taktikára gyúró játékmenet viszont még mindig megállja a helyét, de ha csak a lövöldözést szereted, az túlságosan fapados ahhoz, hogy a szívedbe zárd. Ám a teljes képet figyelembe véve a játék mégis magával tudja ragadni a stílus szerelmeseit, függetlenül attól, hogy a Sega ezúttal csak biztosra ment, elfelejtett igazi újdonságot csempészni a receptbe.

A Valkyria Chronicles 4 PC-re, Xbox One-ra, Switchre és PlayStation 4-re jelent meg. Mi a sztenderd PS4-en teszteltük.