Pirates. Jól kezdődő cím, különösen azoknak, akik még anno C64-en, vagy 286oson játszottak vele, illetve ha szerették a Sea Dogs nevű játékot pár éve, hiszen a régóta ígért Sea Dogs 2-ről van szó, igaz közben átkeresztelték a Karib-szigetek kalózaira. Közel egy éve hitegetik a játékosokat a megjelenéssel, és az most � micsoda véletlen! � a hasonló című filmmel egy időben végre megjelent. (Nálunk szeptember 18-tól vetítik a mozik, Johnny Depp főszereplésével. Amerikában olyan nagy siker volt, hogy már a második rész forgatását tervezik.)
A XVII. században járunk, pár évvel St. Kitts és Nevis megalapítása után, nagyjából Tortuga, mint kalózközpont születésével egyidőben. Azonban fájdalom, a készítők valamiért nem ezeket a helyszíneket használták fel, legalábbis elnevezésükben nem. Nyolc szigetből áll az általunk bejárható terület, hat szigeten az öt gyarmatosító náció osztozkodik, egy szigeten a kalózok az urak, az utolsó pedig a kakukktojás. 1630-ban kapcsolódunk bele az eseményekbe, bizonyos Nathaniel Hawk kapitány révén, akit mi irányítunk. Jókor vagyunk jó helyen, mert a sziget nagyobbik városát, Oxbayt a franciák elfoglalják, mi is alig tudunk elmenekülni, hogy a közeli Redmond kormányzóját, Silehard urat értesítsük a szomorú hírekről. A történet főszála hozzá kapcsolódik, mindig ad, vagy vele kapcsolatban kapunk különböző feladatokat, amiknek sikeres megoldásai révén juthatunk a játék végére. Természetesen rengeteg mellékszál is van, ezek, számomra kissé érthetetlenül, főleg az elrabolt gyermek kategóriájába tartoznak. Egyszer kisgyermekeket rabolnak el, másszor egy spanyol admirális fiát, esetleg egy helybeli lányát. Ha megmentjük őket (és miért ne mentenénk, hiszen hősök vagyunk, vagy mi a szösz?!), akkor az nagyon jó, a szülők boldogok, a gyerekek boldogok, és mi is boldogok lehetünk, tekintve, hogy sok tapasztalati pontot, pénzt és miegymást kapunk. Ha már szó volt a tapasztalati pontokról, akkor meg kell említenem, hogy szinteket léphetünk, minek hatására több életpontunk lesz, valamint karakterünk, később karaktereink képességeit és tulajdonságait is fejleszthetjük.
A mellékküldetések másik fő csoportja, amikor egy hajót el kell kísérnünk a céljához, illetve amikor egy kereskedő másik szigetbeli kollégájának küld egy rakományt, és azt nekünk kell célba juttatni. Ezekre a játék elején lesz szükségünk, mert gyorsan, szinte kockázat nélkül juthatunk általuk egy kis pénzhez. Kereskedhetünk is a szigetek között, ha van türelmünk a sokfajta áru árfolyamkülönbségeit megfigyelni és kihasználni. De a nagy pénz persze más hajók elfogásából és eladásából, illetve a csempészésből származik.
A városokban több helyszínen folytathatjuk gyanús, vagy kevésbé gyanús üzelmeinket, először is van természetesen a kocsma. Itt ihatunk (hittétek volna?), alhatunk, szerencsejátékot játszhatunk, legénységet toborozhatunk, csempészekkel beszélhetünk, illetve a kocsmárostól lényeges információkat szerezhetünk. Nagy előnye, hogy non-stop nyitva tart, csakúgy mint a kikötő. Itt, mint neve is mutatja, kikötni lehet, valamint hajóraszállni, és elhajózni távoli vizekre. :) A bolt, a hajóács, és a kormányzó azonban csak napközben látogatható. Ezeken a helyszíneken értelemszerűen vásárolni, eladni, hajót javítani, venni, eladni, illetve küldetést kapni lehet. Ezt az 5 helyszínt, hála a készítőknek, pár gombnyomással is meg lehet látogatni, és nem kell hosszasan keresgélni őket, igaz a járókelők nagyon készségesek, és hajlandóak útba igazitást adni az eltévedt vándoroknak. A pénzkölcsönző, a templom és a börtön viszont már csak alapos helyismeret révén lelhető meg. A pénzkölcsönző lényegileg uzsorás, magas kamatra ad kölcsönt vagy alacsony kamat mellett megőrzi a pénzedet. Nagy előnye (tapasztalataim alapján), hogy ha nem fizeted vissza a tartozásodat, akkor sem csinál semmit. Persze azért ne látogasd meg, felesleges eszébe juttatni ilyen régi ügyeket. ;) A templomban adományokkal próbálhatjuk megváltani bűneinket, avagy némelyik küldetéssel kapcsolatban tehetjük tiszteletünket. A börtönbe néha bezárnak, de alkalomadtán egy-egy küldetés is okot ad rá, hogy ellátogassunk a rácsok közzé.
A játékban, hogy úgy mondjam, három szint van. Az első, amikor karakterünk hátulról jelenítődik meg (a Tab lenyomásával átválthatunk FPS-re), a második, amikor a �zászlós� hajónkat látjuk, illetve a harmadik, a térkép mód, amikor a szigetek közti utazgatásainkat bonyolíthatjuk le. Az első szint az, amit a leggyakrabban használunk, mászkálunk a városokban, a szigeteken, harcolunk, beszélünk. Harcolni sajnos csak külső nézetben lehet, de mászkálás közben pihentetésként ajánlatos átváltani belső nézetre, mert Nathanielünk kacér fenékmozgása egy idő után némileg fárasztja a szemet. :) A második szinten vívjuk a tengeri csatákat, bírkózhatunk a viharokkal, hajózhatunk egy sziget két különböző pontja között. Karakterünk mozgását az egérrel irányíthatjuk, kézi tusában pedig ez pár billentyűvel kiegészül. Hajónkat megszokott módon a wasd billentyűkkel. Alapesetben az Enterrel lehet előhozni a speciális cselekedeteket, ezek menüje a képernyő alján jelenik meg. A képernyő bal felső sarkában a váratlan eseményeket láthatjuk meg, pl.: vihar, üldöz egy kalóz, vagy felvehető tárgy, kigyitható láda. Ez utóbbi elég hasznos, mivel jótékony kezek értékes ékszereket, pénzt, gyógyitalt rejtettek ládákba, vagy mondjuk a kikötői móló elejére, és ezek csak arra várnak, hogy a mi szintén jótékony kezeink magukhoz vegyék őket. Amennyiben a rossz sors tengeri csatába vetett minket, akkor a jobb felső sarokban kissé anakronisztikusan egy radarhoz hasonló képen szemlélhetjük, hogy hány ellenséges, baráti hajó van körülöttünk, és hogy valamelyik esetleg lőtávolságon belül van-e, valamint, hogy ágyúink éppen meg vannak-e töltve, vagy éppen töltik őket.
Látvány tekintetében csak szuperlatívuszokban lehet a játékról beszélni (persze egy izmos gépre van szükség, hogy ezt maximálisan élvezhessük), ilyen gyönyörű tengert és tájat nem sok játékban láthattunk eddig. A zene hangulatos, bár nem túl változatos, a hangokra viszont fordíthattak volna egy kicsivel több energiát a készítők. Az a pár mondat, amit az NPC-k ismételgetnek, eléggé illúzióromboló. Az irányítás elég furára sikeredett, de meg lehet szokni, vagy át lehet alakítani ízlésünknek megfelelőre.
Végeredményben egy nagyon jó játékot sikerült összehozniuk a fejlesztőknek, sok órányi önfeledt játékot biztosítva azoknak, akik szereik a kalózromantikát.
Ui.: Egy kicsiny, de lelkes magyar csapat magyarosítást is készített már a játékhoz, az angol nyelvet nem ismerők nagy örömére.
Az azért szégyen, hogy itt kéregetik páran e-mailben a magyarosítást. Google, my friends. Már akkor is létezett! Hittétek volna? Komolyan, ezen berosálok. El nem tudom képzelni, kik ülhettek (illetve tapasztalataim szerint, merthogy a hülyék azok is maradnak, jelenidőben is ülNek) a gép előtt. Wow... Na mindegy, a játékról az én véleményem, hogy jó volt, és ha már így kilyukadtam ide, szerintem újra leszedem. Bye!
előre kösz
danika.20@hotmail.com
ha megvan akkor megtennéd nekem hogy elküldöd erre az e-mail cimre
leito@maffia.hu
kösssssszzzzzzi előre is..
hy
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.