Cloudpunk teszt

A cyberpunknak látványos és markáns ismertetőjegyei vannak, de azon túl, hogy vizuálisan kirívóak, a világok, amelyek ebben a zsánerben felépülnek, rengeteg filozofálgatásra is esélyt adnak. Az emberek és gépek keveredéséből létrejövő, zárt társadalmak rendre számtalan elfojtott feszültséget őriznek, a neonfénnyel égő reklámtáblák vetette árnyakban pedig mély tragédiák húzódnak.

A játékostársadalom ebben a témakörben a Cyberpunk 2077 érkezését várja már tűkön ülve, de vannak azon túl is érdekes vagy ötletes cyberpunk játékok. Ilyen az Ion Lands Cloudpunkja is, ami kiváló példa arra, hogyan lehet a zsáner lényegi elemeit megragadni anélkül, hogy harcos felkelőként próbálnánk megdönteni a világ merev berendezkedését – ami jellemző a hasonló sztorikra.

Az Ion Lands neve azoknak lehet ismerős, akik játszottak a Phone Home-mal, amiben egy Wall-E-szerű robotot kellett irányítanunk. Ahogy abban, úgy a Cloudpunkban is remek figurákkal, kellemes humorral és egész jó atmoszférával találkozunk, de az összhatás mégis hagy némi kívánnivalót maga után.

A Cloudpunk története Nivalis óriásvárosában játszódik. Rania, a vidékről jött lány, a címszereplő Cloudpunknál vállal futárszolgálatot. Míg próbálja egyenesbe tenni a saját életét, HOVA nevű repülő kocsijával bebarangolja a várost a tengerbe vesző alsó szintektől a fényűző, gazdag negyedekig. Az út során vele együtt ismerjük meg a neonfényben úszó metropolisz mélyén húzódó sötétséget, és az éjszaka alatt minden megváltozik.

Játékosként nekünk nem lesz sok dolgunk: furikázunk a HOVA-val, csomagokat veszünk fel vagy adunk le, igyekszünk nem összetörni magunkat. Néha kiszállunk a járműből és bizonyos feladatokat gyalog kell elvégeznünk. Van még kereskedősdi is a játékban: elszórva ilyen-olyan holmikat találhatunk, amelyeket jó pénzért lepasszolhatunk kereskedőknél vagy dílereknél. Azonban minden egyes játékelem a történetnek és az atmoszférának van alárendelve.

Ha van valami, amiben a Cloudpunk erős, az az atmoszféra. Ahogy a folyton zuhogó esőben keringünk, fülünket a kellemes synthwave-dallamok kényeztetik. A voxeles grafikának hála minden szögletes ugyan, de nagyon ügyesek játszanak a fényekkel. Minden városrésznek megvan a maga hatása: a szegénynegyedeket már lassan elnyeli az óceán, a bulizónát épületmagas hirdetések borítják. Mindent fénylő autósztrádák kötnek össze, amelyekről olykor-olykor le kell térnünk az óriási épületek sötétségébe.

A város több szintjén is vannak olyan platformok, amiket gyalogosan kell felfedeznünk. Ezeken járva találkozhatunk kereskedőkkel, dílerekkel, rendőrökkel, többel beszélgetésbe is elegyedhetünk – egyes NPC-k ráadásul mellékküldetéssel is szolgálnak. Az árusoknál vehetünk ételt-italt, ezeknek csak annyi a szerepe, hogy elmélyedjünk a világban, szüksége rá nincs Raniának. A térképen jelölve vannak a felvehető dolgok: ezek vagy eladható holmik, vagy a mellékküldetések tárgyai.

A játék történetközpontú, így a cselekményt párbeszédek viszik előre, akciókra sosem kell számítanunk. Rania két karakterrel van szorosabb kapcsolatban: a Cloudpunk diszpécserével, valamint Camusszal, egy öreg automatával, aki mellesleg egykor a kutyája volt. Szerencséjére hármójuk szinkronja szuperül sikerült. Ugyanez a sok mellékkarakterről nem mondható el. Nemcsak, hogy egyesek iszonyat gyengén szállítják a soraikat, de nagyjából háromfajta árus-NPC van az egész városban, akik ugyanazzal a néhány sorral rendelkeznek, így a hat-nyolc órányi játékidő alatt újra és újra ugyanazt hallgathatjuk.

Amelyik NPC viszont sikerül, azt élvezet meghallgatni. Találkozunk lázadó robotpunkokkal, akik illegális játszóteret telepítenek, sznob ember-android házaspárral, emlékezetkieséses orvossegéddel, még egy olyan lifttel is, aki azt hiszi magáról, hogy megeszi és kiköpi az embereket, de már ráunt az ízükre.

A cseverészés mellett igazán komoly, már-már filozófiai témákat is érintünk, plusz a játék néha fricskát mutat a mi 21. századi világunknak is. A Cloudpunk képes egy nagyon érzékeny egyensúlyt fenntartani: egyszerre tud felemelő és lehangoló lenni.

A történet maga viszonylag feszes, cserébe viszont a játék felfedezős aspektusa gyengélkedik. Sajnos Nivalis jórészt üres díszlet csupán, a bebarangolható platformok is eléggé ugyanolyanok, plusz a gyalogos felfedezést az is nehezíti, hogy az eső és a sötét miatt sokszor nem is látjuk Raniát egyből, és képesek vagyunk beleakadni minden sarokba. Cserébe a játék nagyon is tudatában van a vizuális szépségének: időnként olyan kameraállásba vált egy-egy helyszínen, hogy az elénk táruló látványt szinte azonnal mentenénk is le háttérképnek.

A repülő autó irányítása sem tökéletes. A HOVA csúszik, nehéz vele kanyarodni, időnként pedig valami fura bug következtében fel-le pattog, mintha beakadt volna valamibe. Néhány fejlesztést vehetünk ugyan neki a városszerte megtalálható műhelyekben, de lényegi változást nem hoznak. Ha pedig leszállnánk, a parkolót megtalálni néha rémálom, és a leszállás is nehézkes, olyan kis területen érzékeli, hogy megtaláltuk a landolás helyét.

Szerencsére az atmoszféra, az élmény tényleg kárpótol minden hibáért, amibe belefuthatunk. A Cloudpunk egy lazítós, kellemes játék, amiben nem a harcok számítanak, hanem az, hogy megéljük ezt a voxelizált, sötét-fényes világot. A történetben néhányszor még választási lehetőségünk is van – ahhoz nem elég, hogy még egyszer újra akarjuk játszani, de azt segíti, hogy magunkénak érezzük az eseményeket. A különleges figurák, amik benépesítik, a témák, amikkel találkozunk, elgondolkodtathatnak, és egy cyberpunk alkotásnak általában épp ez a célja. Ha van egy szabad délutánunk, és valami egyáltalán nem megterhelőre vágyunk, akkor a Cloudpunk tökéletes választás lehet. Az pedig külön pluszpont, hogy az angolul nem tudóknak sem kell félnie tőle: tisztességes magyar feliratozás van benne.

A Cloudpunk egyelőre PC-n jelent meg, a teszt is itt készült, de Nintendo Switchre, PlayStation 4-re és Xbox One-re is meg fog.